Az amerikai befolyásoltság nem érződik már az ázsiai piacokon – jelentette ki tegnap egy tokiói bankvezető. Szerinte a sorozatos visszaesés inkább azzal indokolható, hogy a befektetők a feltörekvő alulértékelt tőzsdékre viszik tőkéjüket. Az átcsoportosítások eredményeként a Nikkei 225 index árfolyama a hét második napján is gyengülhetett. A délkelet-ázsiai térségben talán csak azt Ericsson kínai szerződése jelentett némi fellendülést, ami a svéd cég árfolyamában is láthatóvá vált. Az Ericsson széles sávú többszolgáltatásos hálózat szállítására vonatkozó szerződést kapott a kínai fixhálózat-üzemeltető China Telecommunicationstől. Kedvezőbbnél kedvezőbb hír – többek között – az Ericsson szerződése próbálta felfelé mozgatni az európai árfolyamokat. Némi döbbenetet okozott az RWE azzal a bejelentéssel, hogy a januári előrejelzésénél jobb eredményt közölt rövid távú tavalyi üzleti évéről. Nem okozott ugyanakkor meglepetést az a hír, mely a svéd Telia és a finn Sonera távközlési szolgáltatók egyesülését jelentette be. A piacokra a céges hírekkel szemben inkább az olasz és a német üzleti hangulatot jelző indexek javulása hatott jobban. A Frankfurtban publikált adatok azt jelezték, hogy Németországban márciusban tovább javult a gazdasági hangulat. Kedvező képet festett a szintén üzleti bizalmat értékelő olasz mutató is. Az olasz pénzügyi tárca által kiadott adatok szerint hangulati jelzőszám értéke a februári 92 pontról 94 pontra ugrott. A makrogazdasági adatokhoz, illetve a hangulat javulásához járult hozzá még az Európai Központi Bank (ECB) elemzése is, mely szerint az övezetben mért infláció rövidtávon elérheti a korábban meghatározott kétszázalékos riadószámot. Az ECB igazgatósági tagja erre a felvetésre így reagált: „… És akkor mi van, a kormányzótanács tudomásul veszi, hogy rövid távú hatások átmeneti eltéréseket okozhatnak a célszám esetében.”
Iránytalanul kezdtek, majd közel félórás csökkenés után emelkedtek az amerikai piacok a tegnapi napon. Az európai parketteken a hangulati mutatók által keltett kora délutáni növekedések megálltak, pedig a tengerentúlon a tartósipari cikkek rendelésállománya fél százalékkal nőtt februárban a korábbi hónaphoz képest. Kedvező lett a Conference Board gazdasági kutató által elkészített márciusi amerikai fogyasztói bizalmat jelző index is. A mutató a korábbi hónapban regisztrált 95 pontról 110,2 pontra ugrott.
Budapesten ott folytatódott az érdektelen üzletmenet, ahol előzőleg hétfőn abbamaradt. A BUX görbéje napközben a 8100 pont körül ingázott, majd a csökkenéssel nyitó amerikai tőzsdék hatására 8066 pontig zuhant az index. A nap hátralévő része korrekcióval telt, s az indexnek sikerült megemberelnie magát, ami azt jelentette, hogy a BUX végül 3,53 ponttal emelkedett. A forgalom 2,74 milliárd forintra emelkedett, melyből az OTP 1,466 milliárd forint, a Matáv 442 millió forinttal vette ki a részét. A vezető részvények sorában megosztottság jelentkezett, pedig a Moody’s hitelminősítő felhívást tett közzé a feltörekvő piacok alulértékeltségéről és a hitelképesség javulásáról. A Moody’s szerint az értékpiaci árfolyamnyereségek mellett a feltörekvő piacok adósi minősége is jelentősen javult az utóbbi három hónapban. A hitelminősítő eddig az OTP-t vette górcső alá, és tavaly nyáron a magyar bankot „A3” szintre, a magyar devizaadósság szintjére emelte. Az OTP a tegnapi kereskedésben 5 forinttal értékelődött le, míg a várhatóan 11 forintos osztalékot fizető Matáv részvényei 6 forinttal drágultak. Emelkedett a Danubius (+130 forint) ára; a szállodaipari részvényekre már napok óta hatással van az a 21,3 százalékos eredménynövekedési terv, amit a közgyűlés elé kíván terjeszteni a cég.
Korrigálhat a Wall Street
Megállás nélkül gyengültek az amerikai árfolyamok a hétfői kereskedés során. Igen erős lejtmenet alakult ki a piacokon – mondta egy bróker, amit azzal magyarázott, hogy a befektetők a vállalati hírekre összpontosítottak, melyek ezúttal rossz képet festettek. A határozott zuhanások következtében a technológiai papírokat átfogó Nasdaq Composite 1,5 százalékkal, míg a Dow Jones mérsékeltebben, 1,4 százalékkal gyengült. Függetlenül az amerikai eseményektől, továbbra is erodáló erő hatott az ázsiai piacokra is. Európában viszont a német és az olasz, valamint a tengerentúli márciusi átfogó bizalmi indexre figyeltek a spekulánsok.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!