Az ezredfordulón Afganisztán a világ heroinpiacának háromnegyedét látta el. A tálibok azóta szökésben lévő vallási vezetője, Omar molla rendelete megtiltotta az afgánoknak az ópium előállítását és a máktermesztést. A tálib harcosok vasszigorral tartották be a törvényt. Letartóztatták a tilalmat megszegő termesztőket, kegyetlenül elpusztították a mákültetvényeket, s ezzel menekülésre kényszerítettek több tízezer embert. A drogellenes intézkedés jól indokolható volt az iszlám fundamentalizmussal, hiszen a kábítószer összeegyeztethetetlen e vallás előírásaival, de egyúttal jelezni akarták az ENSZ-nek, hogy Afganisztán kiérdemelte a szankciók feloldását és a külföldi segélyeket. Nyugati diplomaták biztosak voltak benne, hogy mindez csupán taktika, és ha nem válik be, a máktermesztés hamarosan újra fellendül. Ugyanakkor a tálib rezsim, kihasználva a máktermesztés visszaeséséből adódó drágulást, értékesítette addig elfekvő drogkészleteit. A hatalom birtokosai dollármilliókat zsebeltek be, míg az afgán parasztok egy része földönfutó lett, mások a lányaik kiházasításával menekültek meg az eladósodástól, és egy ideig paradicsomot és más zöldségféléket termesztettek.
A tálibok bukásával azonban olyan helyzet állt elő, amelyre a Pentagon stratégái sem gondoltak. Az afgánok kihúzgálták a földből a zöldségpalántákat, és újra mákot vetettek a helyükre. Ez ugyanis háromszoros hasznot hoz, és kevesebb vizet igényel, ami a szárazság sújtotta térségben nem utolsó mezőgazdasági szempont.
„Hülyék lennénk, ha nem termesztenénk mákot – idézett egy afgán földművest a baloldali brit Guardian február 21-i helyszíni tudósításában. – Ha az amerikaiak adnak pénzt, nem vetünk többet. De ha nem teszik, folytatjuk.” Az afgánok minden tenyérnyi földbe az ópium alapanyagául szolgáló növényt vetettek. Vályogházaik mellett vagyont érő „ópiumkertet” alakítottak ki, amelyről pár hónap alatt 50 kilogrammnyi nyers ópiumot takarítanak be, ami megközelítőleg 1200 angol font, vagyis félmillió forint bevételt jelent.
(Egy kilogramm tiszta ópium alapanyag kb. 1700 angol fontba kerül, ez mintegy 680 ezer forint. Tíz kilogramm ópium szükséges egy kilogramm heroin előállításához, amelynek grammonkénti ára az Egyesült Királyságban 60 font, vagyis 24 ezer forint. Egy heroinista évente hozzávetőleg 130 gramm anyagot fogyaszt el.)
Még Omar molla egykori háza közelében is mákültetvények vannak, amit a vallási vezető bizonyára nem helyeselne, ha visszatérne.
Ám a lakosság nem tart ettől. A háború vége az afgán közember számára azt jelenti, hogy megszűnt a hatalom, amely megtiltotta a máktermesztést.
„A tálibok teljes ellenőrzést gyakoroltak, és meg tudták gátolni a termesztést. Az új kormány azonban jelenleg nem elég erős ehhez” – mondta a brit Independent tudósítójának egy kandahári ültetvényes.
Május–júniusban a poros falvak apraja-nagyja együtt vonul majd szüretelni – ígérte egy ópiumfarmer. Ilyenkor a vallási előírásokra is fittyet hánynak, még a nők is részt vesznek a munkában. Egy felmérés szerint az afgán lakosság 30, de lehet, hogy 50 százaléka dolgozik valamilyen módon a drogüzletben: termelőként, előállítóként vagy kereskedőként. Főként a pastunok lakta területek érintettek a drogkereskedelemben, amelybe az új hatalom képviselői is bekapcsolódtak. Egy drogcsempész beszámolója szerint megvesztegetett katonák kísérik a szállítmányokat a tádzsik határra. Itt a határfolyón bőrtömlőkön úsztatják át az árut a másik partra, ahol szintén korrupt határőrök fényjelekkel tudatják, hogy tiszta-e a levegő. A csempészek szerint az Északi Szövetség emberei még mohóbbak, mint a tálibok voltak. Időnként lefoglalják a heroint, és csak nagy összegekért adják vissza. Az is köztudott, hogy a mudzsahedek kezén lévő területen sok droglaboratórium található.
Hamid Karzai kormányának nagy próbatétele, hogy meg tudja-e állítani a fellendülőben lévő kábítószer-kereskedelmet. Az ideiglenes miniszterelnök mindenkit felszólított, hogy hagyja abba a máktermesztést. Hatalma azonban nem terjed ki egész Afganisztánra. És mivel az új rendszer tekintélyének megteremtése is elég nehéz feladat, nem valószínű, hogy épp azzal nyerné el a lakosság rokonszenvét, ha felszámolná a megélhetést adó mákültetvényeket, amelyek Nagy Sándor makedón uralkodó kora óta virágzanak ezen a területen. Karzai mentségéül szolgál, hogy évtizedekkel korábban sem Zahir sah, sem a szovjet megszállók, sem a mudzsehedek nem tudtak megbirkózni a problémával. Bár az új hatalom képviselői bezáratták a drogbazárokat, félő, hogy a kereskedelem kis hátsó zugokban folyik tovább.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete jelentős erőfeszítéseket tesz az ópiumüzlet megszüntetése érdekében, bár vezetőinek be kell látniuk, hogy a törvények betartatása alááshatja a jelenlegi – korántsem stabil – rendszert és az egész békefolyamatot. Felmerült a termés felvásárlásának lehetősége is, de az akció eredményessége vitatott, ráadásul költséges is.
Számítások szerint ha nincs új herointermelés, a meglévő raktárak az év végére kiürülnének, és ez már az európai piacon is érzékelhető lenne. Amennyiben nem így alakul, az afgán laboratóriumokból csak Európába 460 tonna heroin érkezik.
Robbie Keane: Ha ez nem motiváció nekünk, akkor nem tudom, hogy mi
