Máriakálnoktól Máriafürdőig

Alighanem az egyik legszebb falusi Madonna-szobor karjában a gyermek Jézussal, a Szigetközben, Máriakálnok kis kápolnájában látható. A hagyomány szerint egy sebesült magyar vitéz készítette hálából, aki a török elleni harcban szerzett sebeit imádsággal és a közelben talált vízzel gyógyította. A forrásnak ma már nyoma sincs, a kápolna mellett csak krákogó kút őrzi emlékét. A szigetközi kis falu jövője mégis a termálvízhez kapcsolódik. Határában hamarosan üdülő- és gyógyfürdőközpont épül, Máriafürdő, vagy hangzatosabb, a német piacra jobban bevezethető, és a XIX. század fürdőkultúráját jobban idéző néven, Marienbad. Bécs, Pozsony és Győr közelsége, a gyakran Aranyháromszögnek nevezett térség minden bizonnyal fizetőképes keresletet támaszt a többmilliárdos fejlesztéshez.
Máriakálnok esete azonban cseppet sem egyedi, még ha nem is mindenhol őrzik legendák a gyógyvizek emlékét. Ma több száz feltárt, de nem hasznosított termálvízforrást mutat a statisztika, becslések szerint az ország területének csaknem négyötödén sikerrel kutathatunk termálvíz után. Olyan erőforrás ez, amelyben csak Japán, Izland, Olaszország és Franciaország előzi meg hazánkat. Nem véletlen tehát, hogy a Széchenyi-terv – amelynek lényege éppen a sajátos hazai erőforrások feltárása, piac- és versenyképességének növelése – kiemelt programként kezeli az egészségturizmus fejlesztését.
A német Die Zeit magazin már tavaly nyáron arról tudósított, hogy „Piroschkalandban szerencsésen találkoznak egymással a gyógyító források és a Széchenyi-terv pénzforrásai”. Az elismerés annak – a korábban soha nem látott mértékű, ma már 47 helyszínen zajló – több mint ötvenmilliárd forintos fejlesztési boomnak szól, amihez az állam eddig 21 milliárd forint támogatást nyújtott. Tavaly a támogatás java része a hazai egészségturizmus „zászlóshajóinak”, a már nemzetközileg is ismert gyógyfürdőközpontoknak – Hajdúszoboszló, Hévíz, Gyula, Sárvár vagy Bükfürdő – jutott továbbfejlesztésre és korszerűsítésre. Úgy tűnik azonban, hogy 2001 végére le is zárult a program első nagy hulláma. Ma már egyre inkább a kevésbé ismert és látogatott helyszínek – mint például Cegléd, Esztergom, Gyomaendrőd, Nagybajom, Pápa vagy Szentes – „zöldmezős” fejlesztésének támogatása kerül az előtérbe. Ebben a második fejlesztési hullámban pedig – a korábbihoz képest – már jóval nagyobb arányban vehet részt a hazai és külföldi üzleti szféra. A program tehát az egészségturisztikai fejlesztési piacot úgy nyitja meg fokozatosan a külső befektetők előtt, hogy a nyitást megelőzően megerősíti és versenyképessé teszi a nagy hazai (gyógy-) fürdőközpontokat.
Amíg a hozzánk turistákat küldő országokban örömmel nyugtázzák a kínálat bővülését, addig nálunk egyre gyakrabban vetik fel a kérdést: „Vajon nem válik az egész ország egy nagy gyógymedencévé, nem lesz túl sok az elindított fejlesztés?” Varietas delectat – a változatosság gyönyörködtet, mondták a régi rómaiak, és mondják a mai kor turistái is. A magyar egészségturizmus is akkor lesz nemzetközileg versenyképes, ha – követve a latin mondást, a turisták elvárásait és a marketingből jól ismert termékdifferenciálódás szükségességét – sokszínűvé válik, ha képes egyszerre sok specializálódott, sajátos karakterű fürdőhelyet kínálni. Másrészt abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a termálforrások jelentős része az ország kevésbé fejlett, keleti térségeiben található, ahol az egészségturizmus fejlesztése egyúttal felgyorsíthatja a felzárkózást is. (A veszély inkább abban rejlik, ha az egészségturizmus fejlesztése a felzárkózó térségek egyedüli mentsvárává válik, ha nem társul hozzá más ágazatokban további fejlesztés.) Harmadrészt a kínálati paletta szélesítését kívánja meg az erős régiós verseny. Az egészségturizmus fejlesztési programja – mint ahogyan a Széchenyi-terv egésze – rendkívül jó időpontban indult. A kelet-közép-európai versenytársak, mindenekelőtt Csehország, Szlovákia és Románia sok esetben kedvezőbb adottságú – a közeli német piacot előnyként kihasználó, egyedi természeti adottságú vagy XIX. századi tradíciójú – fürdőhelyein még nem kezdődött el olyan nagy fejlesztési program, mint nálunk. Magyarország ma egyértelműen lépéselőnyben van térségi versenytársaival szemben, a mai gazdaságban pedig az nyer, aki gyorsabb, aki hamarabb lép. Jellemző, hogy ma már a hazai egészségturisztikai vállalatok befektetőként jelennek meg a régió olyan jól csengő nevű fürdőhelyein, mint Karlovy Vary, Pöstyén, vagy legutóbb az erdélyi Szováta.


A lépéselőny azonban csak akkor tartható meg, ha az elindult fejlesztési program fenntarthatóvá válik. A fenntarthatóság nemcsak pénzforrás kérdése, noha a program sikeréhez tízéves távlatban nézve éves szinten mintegy 10-15 milliárd forint állami támogatás szükséges. A fenntarthatósághoz legalább ennyire fontos a fürdőhelyek közlekedési elérhetőségének javítása, az egészségturizmus területi-szervezeti rendszerének kialakítása, a speciális egészségturisztikai képzés és kutatás fejlesztése, a célzott marketing erősítése, valamint a fürdőhelyen és térségében a településkép összehangolt fejlesztése. Ma még az első lépés a (gyógy-) fürdőközpontok kiépítése, a központi attrakció megteremtése a legfontosabb, de már most el kell kezdeni a program fenntarthatóságát biztosító többi feltétel alakítását is.
Úgy tűnik, hogy az egészségturizmushoz illeszkedő sajátos területi-szervezeti keretek kialakítását, az összehangolt fejlesztés szükségességét már maguk az érintett fürdőhelyek is felismerték. Például Nyugat-Dunántúl termálfürdői – Mosonmagyaróvártól Lentiig, Bükfürdőtől Hévízig – tavaly a csatlakozó területfejlesztési intézményekkel, önkormányzatokkal és kutatóintézetekkel együtt megalakították a Pannon termál klasztert. A termálfürdők együttműködésének, azaz klaszterének középpontjában a közös képzési programok, a tapasztalatcsere, a közös marketing, a közös termékfejlesztés, sőt még a közös hagyományteremtés, például az évadnyitó bál megszervezése áll.
Ám várat még magára az a felismerés, hogy sikeres egészségturizmushoz nemcsak a gyógyvizet és a gyógyfürdőt, hanem – ami ennél talán fontosabb – magát a gyógyítást, az egészségmegőrzés és karbantartás élményét, annak sokszínű lehetőségeit is el kell adni. Az igazi üzlet a gyógy- és termálvizek mellé szervezhető szolgáltatásokban rejlik, közgazdasági zsargonnal élve ez a valódi hozzáadott érték, az innováció, vagy ha úgy tetszik, ez az egészségturizmusban a tudásalapú gazdaság. A napjainkban elindult egészségturisztikai fejlesztések is akkor lesznek sikeresek, ha a fürdőfejlesztések mellett fokozatosan kiépülnek az innovatív, a tudományos kutatásra és jól képzett hazai egészségügyi szakemberekre támaszkodó szolgáltatások. Hagyományokért itt sem kell messzire menni: Például a Millenáris Parkban, az Álmok álmodói – Világraszóló magyarok kiállítás egyik tablója Moll Károlyt mutatja be, akinek nevéhez a mozgásszervi betegségek súlyfürdős gyógykezelésének kifejlesztése fűződik.
A természet áldásából hazánk ma gyógy- és termálforrás-nagyhatalom. Ám még hosszú út áll előtte, hogy gyógy- és termálturisztikai nagyhatalommá váljon. Az első – és mindig a legnehezebb – lépést tavaly a Széchenyi-terv egészségturizmus-fejlesztési programjának elindításával megtettük. A hasznosítatlan (termál)források ideje lejárt, a legendák kora véget ért. Máriakálnokból hamarosan Máriafürdő lesz.
A szerző a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára