Egyre aggasztóbb méreteket öltenek az Izraelben zajló véres események. 2000. szeptember vége óta, amikor Ariel Saron izraeli miniszterelnök megtette híres templomhegyi sétáját, a második palesztin felkelés lassan megérdemli a háború nevet is, ez pedig a térség stabilitását is fenyegetheti. Kialakulhat-e egy országok közötti háború?
– Ez a konfliktus kétféle úton fejlődhet tovább. Vagy kiszélesedik és államközi háború lesz belőle, vagy megmarad a helyi villongások szintjén. Én az előbbi esetnek semmiféle realitását nem látom ebben a pillanatban, ugyanis az arab országok nem akarnak háborúzni. Egyszerűen nem áll érdekükben. Az igaz, hogy valamiféle megoldást minél előbb találni akarnak a palesztin kérdésre, mert amíg így folyik az erőszak, a palesztinok pedig nem találnak saját hazára, addig egyik ország sem veheti le a napirendjéről ezt az ügyet. A lelki rokonságon túl a helyzet komoly belbiztonsági problémát is okoz. A konfliktus miatt az arab országok lakói tömegtüntetéseken fejezik ki rokonszenvüket a palesztinokkal, mivel például Jordániában a lakosság legalább 60 százaléka palesztin. A másik ok, amiért nem lépnek háborúba az arabok Izraellel az, amely az Öböl-válságban vált nyilvánvalóvá: az arab államok anyagilag nem elég erősek a háború felvállalásához. A „Sivatagi vihar” hadművelet következtében még az olyan gazdag országokban is komoly anyagi gondok merültek fel, mint amilyen Szaúd-Arábia. Ezenkívül azt is észre lehet venni, egyik arab országnak sem érdeke a regionális konfliktus létrejötte, de mindegyik érdekelt egy palesztin állam kikiáltásában, ezt pedig fegyverrel nem lehet kiharcolni. Szíria, Libanon és Jordánia is örömmel venné, ha a táborokban élő menekültek visszatérhetnének a Jordán mellé, így egyértelműen érdekeltek Palesztina létrehozásában. Az Egyesült Államok emellett régóta bőkezűen támogatja Egyiptomot és Szaúd-Arábiát, amiért az „amerikai nagybácsi” elvárja elveinek bizonyos fokú elfogadását. Az egyetlen kérdéses ország a térségben Irak. Elképzelhető, hogy egy esetleges amerikai támadás idején néhány rakétát kilőne Izrael felé, de háborút nem indítana a palesztinok érdekében. Mikor az Öböl-háború idején támadást intéztek a zsidó állam ellen, Szaddám Huszein célja a konfliktus kiszélesítése volt, nem a palesztin kérdés megoldása.
– Az utóbbi napok egyik legnagyobb külpolitikai eseménye az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata volt, miszerint Izrael és a palesztin állam kölcsönösen elismert határok mentén dolgozzék a békés rendezés érdekében. Mivel az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete vetette fel a határozat szükségességét, elképzelhető-e, hogy Amerika így próbálja az arab országokat a terrorellenes harc mellé állítani?
– Biztosat nem lehet állítani, de nagyon elképzelhető ez a verzió. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy amióta a Bush-adminisztráció hivatalba lépett, a közel-keleti külpolitikája minden addiginál kiszámíthatatlanabbá vált. Először megfagytak a kapcsolatok Saron beszéde miatt, utána – minden átmenet nélkül – az amerikaiak mindent elnéztek Izraelnek. Ennél talán még az is jobb lenne, ha egy vakon Izrael-párti politikát folytatnának. Amerika csapongó Közel-Kelet-elképzelésébe illeszkedhet bele talán ez az ENSZ-döntés is, de van egy nagy hibája: a Tenet-tervnek alapvető kérése, hogy ne lehessen telepeket építeni a megszállt területeken. Az ajánlások ellenére a telepek épülnek, sőt, az intifáda tavalyelőtti kitörése óta is adtak ki építési engedélyeket a palesztinok földjére. Ha valóban akarnak egy közös, kölcsönösen elismert határvonalat, azt nagyon nehéz lesz igazságosan meghúzni. A kétszázezer telepest ki kellene telepíteni, lakosságcserére kerülne sor, amely rengeteg fájdalommal jár, mint azt a történelem is bizonyította. Viszont tudni kell, hogy nincs olyan izraeli kormány, amelyik beleegyezhetne a megszállt területek föladásába.
– Van-e ez alapján jövője a szaúdi trónörökös, Abdullah herceg béketervének?
– Abdullah tervében rengeteg kérdés van. Egyrészt az, hogy Izrael tudja-e a ráeső részt vállalni. Én úgy vélem, biztosan nem tudja, épp a telepesek miatt. Ezenkívül az sem bizonyos, hogy Szaúd-Arábia rá tudja venni az összes arab államot a zsidó állam elismerésére. Szíria jelezte, hogy elfogadná a kompromisszumot, Líbia, Szudán és Irak viszont majdnem biztos, hogy kitartanának eddigi véleményük mellett. Az arab világnak ebben a helyzetben az lenne a legjobb, ha a tiltakozó vezetők nem hangoztatnák ellenkezésüket. Ezzel jó pontot tudnának szerezni a nyugati közvélemény szemében: mi mindent megteszünk a békéért, de Izrael képtelen a kompromisszumra. Ennek a tervnek éppen az a hátulütője, hogy senki sem beszélhet a teljes arab világ nevében. Mióta Musztafa Kemal Atatürk 1923-ban megszüntette a kalifátust, nincs vezetője az iszlám világnak. Maga az iszlám világ sem egységes, mint ez kitűnik abból is, hogy az arab világot láthatóan nem érdeklik az afganisztáni események. Az arab országok elfogadták az amerikai inváziót, de kikötötték: „el a kezekkel az araboktól”. Ne feledjük, a világ legnagyobb iszlám országa Indonézia. Kínában szintén nagyon sokan követik Mohamed vallását, az egymilliárd lakosú India 10 százaléka is muzulmán, és még hosszan lehetne sorolni. Ezeket az országokat pedig az arabok és Palesztina helyzete nem érdekli. Az az igazság, hogy nincs és a közeljövőben nem is lesz feje az iszlámnak. Az arabok nevében talán Egyiptom beszélhet, de ígéretet még Mubarak sem tehet más ország nevében.
Izraelben megint robbantottak. Egy öngyilkos palesztin merénylő tegnap reggel felrobbantotta magát egy autóbuszban Izrael északi részén. Hét utas, köztük négy katona életét vesztette, és harmincöten megsebesültek a detonáció következtében. A merénylet a ciszjordániai és izraeli területeket elválasztó határ mentén fekvő Um el-Fahem város közelében történt. A Tel-Avivból Názáretbe tartó autóbusz zsúfolásig telve volt utasokkal, amikor a merénylő működésbe hozta a robbanószerkezetet. (MTI)
origo.hu
Milyen parkettát érdemes választani?
