Tánc, gyász, virág

Móser Zoltán
2002. 03. 23. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Annyit mondhatok, ha egy szóval akarom jellemezni Telkibánya temetőjét, hogy szép, ha kettővel, akkor: nagyon szép. Ott készült képeim bekerültek Balassa Iván A magyar falvak temetői című könyvébe, de azután elfeledkeztem a faluról is, a képekről is. Ám a napokban kaptam egy vaskos tanulmánykötetet (Számadó. Tanulmányok Paládi-Kovács Attila tiszteletére), s ebben egy érdekes címen akadt meg a szemem: Háromszáz özvegyasszony tánca. Landgraf Ildikó és Hála József tanulmánya adatokkal és hivatkozásokkal teli, izgalmas olvasmány volt. Most azért szólok róla, mert szerepel benne Telkibánya neve és Tompa Mihály egyik regéje. (Kezdem hinni, hogy alig van olyan monda, amelyet Tompa nem dolgozott fel.) E monda csírája számos írott forrásban fellelhető, de a folklórban is több változata élt. Georg Daniel Speer német muzsikus és író a XVII. század közepén hazánkban vándorolva lejegyezte egy temetésen látott tánc eredetének történetét. Az először 1683-ban megjelent, később több kiadást megért Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus című könyv szerint Nagybányán egykor nagy bányaszerencsétlenség történt, amelynek következtében háromszáz bányász halt meg. „A bánya tulajdonosa, az erdélyi fejedelem mulatságra hívta meg a bányászfeleségeket, akik az alábbi, a vendégeihez intézett cinikus kijelentéséből tudták meg, hogy özvegyek lettek: »Urak, ez ritka tánc! Bizonyosan életetekben sem láttátok, hogy egyszerre háromszáz özvegyasszony ilyen jókedvű legyen és táncoljon, mint ahogy láthatjátok.« A fejedelem később valamennyi asszonyt újra férjhez adta és megajándékozta.
Telkibányán a református lelkészi hivatalban található, 1687-ben keletkezett kézirat és annak 1802-ben készült, néhány szó eltéréssel az eredetivel azonos másolata őrizte meg egy nagy bányaszerencsétlenség emlékét. Ebben azt olvashatjuk, hogy kapzsisága és gondatlansága miatt, a helyi Bányász Úr, Koncz káplár figyelmeztetését semmibe véve háromszázhatvan bányász halt meg. Az asszonyok a történetben is mulatságon döbbentek rá özvegységükre, miután a bánya bérlője kijelentette a vendégeinek: »Soha bizony ennyi Özvegy Asszonyt együtt és egyszersmind nem láttam.«”
Ezt a legendát dolgozta fel Tompa Mihály a Veres patak című hosszabb regéjében. Most csak a bevezető és a befejező strófáit idézem:

Hol Telkibánya bércein lebeg
Bozótos erdő kétes árnya,
S a fejsze egyhangúan döng, kopog,
Odvas bükkök tövébe vágva;

Hol, vén fukar módjára, a bérc
Sziklás ölébe rejti kincseit,
S megátalkodva állja, tűri
A kutató bányász vas-ékeit:

Áll Kányahegy. Itt hajdanában
Arany- s ezüstre vitt a gazdag ér;
Öléből most forrás buzog fel
Veres habokkal, mintha volna vér.

A veres patak – szól a monda –
A gyilkoló sziklák alatt
– Kik háromszázan voltanak –
A holtak véréből fakadt.


Annak idején Balassa Iván arra kért, hogy olyan képeket keressek, amelyeken jól látszik, hogy a sírokon virágzó gyümölcsfák vannak. Akkor így kerültek elő, s aztán a könyvbe is, a Telkibányán készült képeim. Látni való, hogy nem virágzó gyümölcsfák ezek, ugyanis nem tavasszal jártam arrafelé. Pedig milyen szép is lett volna, ha olyan fényképeket készítek, amelyeken sok, mondjuk 300 virágzó gyümölcsfát lehet látni. Az ok és kívánság nyilvánvaló: olyan képekkel még szebb és hihetőbb volna a legenda.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.