Tollhegyen

Elgondolkodtató, ahogyan mostanában marcangolja önmagát a Magyar Szocialista Párt. Hallottam a rádióban, amint a különféle MSZP-platformok vezéremberei élesen kritizálták a pártban történteket, bírálatot kapott maga Kovács László elnök, sőt az illető irányzatok önmagukat sem kímélték, volt, aki egyenesen kijelentette, hogy bizony hibák is történtek a Köztársaság téren. Fölemelő, amikor egy politikai párt túlteszi magát a kicsinyes érdekeken, átlép a nemzeti szférába, sőt arra is képes, hogy kimondja: ezt meg ezt nem jól csináltuk, emberek, éppen hogy fordítva kellett volna.
Az egyszerű választópolgár ilyenkor erős melegséget szokott érezni a szíve tájékán, génjeiből felszívódik a harag, szemüvege bepárásodik, majd úgy összegzi a történteket, hogy voltak itt ugyan piszok dolgok, hibák, de azért alapvetően ez a párt jó párt, lám, adott esetben önmagát is képes kemény kritikával illetni, tessék csak meghallgatni ezeket a platformembereket. Jelek szerint a Köztársaság téren még mindig hülyének nézik a nemzetet.
Előbb-utóbb szólni kéne valamelyik potentált szocialista embernek, álljon már meg a menet, ennél a nemzetnél időközben befejeződött a koponya csontosodása, a barlangrajzokról is leszokott, vagyis lépni kellene mielőbb. Ha másfelé nem, hát ki az ablakon. Politológusok szerint azonban kevés egy ilyen figyelmeztetés. A bársonyszékben, képviselői ülőkén üldögélő emberek csak szociálisan érzékenyek, látásuk, hallásuk az évek során megromlott, reflexidejük lecsökkent, kezük görcsöt kapott a karfán. Segíteni kéne nekik.