Végjáték

Nem egészen két héttel az országgyűlési választások első fordulója előtt rögzíthetjük, hogy Magyarországon általános kormányváltó hangulat helyett nap nap után találkozhatunk a polgári koalíció iránti szimpátia félreérthetetlen megnyilvánulásaival.

A mértékadó közvélemény-kutató cégek legutóbbi felmérései a két nagy erő között immár nem fej fej melletti versengésről, hanem egyöntetűen a Fidesz által vezetett pártszövetség hibahatárt meghaladó, biztos vezetéséről tudósítanak. Ezen adatok alapján és a magyar választási rendszer sajátosságainak ismeretében az abszolút többség megszerzésére is jó esélye van a kormánypártok szövetségének.
Komolyabb szociológiai elemzést igényelne a pártok erőviszonyaiban történt változás okainak feltárása – a Terror Háza avatásán vagy a március 15-én történteknek például bizonyosan nagy szerepük volt ebben –, de a legfontosabb annak megállapítása, hogy a koalíció számára kedvezően alakul a társadalmi közhangulat. Egyfajta lelki felszabadulásnak lehetünk a szemtanúi országszerte, amikor a miniszterelnököt kampánykörútja minden állomásán sokezres lelkes tömeg fogadja. Ez az eufória már-már a rendszerváltozás hőskorszakát idézi, egyszersmind rácáfol az értékek nélküli, apolitikus társadalomról szóló „értelmiségi” okoskodásokra.
Természetes, hogy ilyen körülmények között zavarodottságot tapasztalni az egymástól egyre nehezebben megkülönböztethető MSZP és SZDSZ soraiban. Megmosolyogtató például az az igyekezet, ahogyan egy tét nélküli, érdektelenségbe fulladt időközi önkormányzati voksolás eredményét próbálják meg országos jelentőséggel felruházni. Valójában azonban a baloldali blokk stratégái is nyomon követik a pártok támogatottságának alakulását, hiszen léteznek belső használatra szánt közvélemény-kutatások is.
Az ellenzéki párti sajtó pontos lenyomata az MSZP és az SZDSZ vezetése lelkiállapotának. Nagy lehet a baj, amikor már a Fidesz plakátfiújának származását kezdi kutatni a baloldal, ettől remélve többletszavazatokat. Az elmúlt napok eseményei egyébként ismét bebizonyították, hogy a média mankója nélkül már eltűnt volna a politikai porondról az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Normális sajtóviszonyok között ugyanis egyetlen hétig sem maradna talpon egy olyan politikus, akinek minden nyilatkozata felér egy kommunikációs katasztrófával, legyen szó a miniszterelnök „kihívásáról”, a 2012-es olimpiáról vagy bármi másról.
Az eddigiek ismeretében kizárható, hogy az ellenzék valamilyen kreatív kampányötlettel, pozitív mondanivaló megfogalmazásával próbálná a hátralévő napokban megfordítani a számára kedvezőtlenül alakuló közhangulatot. Marad a minden elképzelhető határt áthágó, az ezerszer elismételt, de nem bizonyított korrupciós vádakra alapozott durva negatív kampány, valamint a „szélsőjobboldali veszéllyel” való hisztérikus riogatás. Az MSZP korteshadjáratát a háttérből vezénylő Ron Werber módszereit már több ország megszenvedte. Romániában néhány éve hazugsággal operált: egy luxusvillát mutogattak a sajtóban politikai ellenfelük házaként. Ahogy az lenni szokott, csak később derült ki, hogy egy szó sem igaz az egészből.
A választások előtti utolsó pillanatokban mi is számíthatunk hasonló „trükkökre”. Pokorni Zoltán elhíresült és a baloldalon szándékosan félreértelmezett hasonlatával élve: a nyúl nemcsak cipeli a puskát, hanem összevissza lövöldözik is vele. Kemény két hét vár még ránk.