Zenészszámtan

2002. 03. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszava publicistája tud viccet mesélni, a Népszabadság véleményformálója csak szeret. Nagyjából ennyi a tanulsága annak az áldatlan vitának, amely Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövetnek a Washington Postban megjelent válaszcikke (olvasói levele) nyomán robbant ki. Igazából nem Jeszenszky írásával kezdődött a disputa, hiszen kisebb-nagyobb hangerővel már három hete tart. Nyitányként a Washington Post közölte egy Jackson Diehl nevű szerző véleményét, aki a lap egyik vezető újságírója, és közép-európai, valamint NATO-szakértőként tartják számon. Diehl felettébb járatos, no nem a magyar viszonyokban, hanem a balliberális szívfájdalmakat illetően. Ezért durva támadást intézett a jelenlegi kormány és Orbán Viktor személye ellen. Diehl szerint hazánkat ma már nem vennék fel a NATO-ba, az amerikai–magyar kapcsolatok a mélypontra zuhantak azért, mert Orbán Viktor a „lebensraumról” szóló beszéddel mérgezi a közéletet, nacionalista programot valósít meg, miközben csendben szövetkezik az antiszemitákkal. Diehl szakértelméről sokat elárul, hogy szerinte hat éve vagyunk NATO-tagok, tehát belépésünket körülbelül arra az időre taksálja, amikor egy Keleti György nevű NATO-kompatibilis hadügyér Belorussziától vásárolt lerobbant harckocsikat. Mindenesetre a balliberális oldal nagy ovációval fogadta Diehl művét, mondták is, hogy pont olyan, mintha itthon írták volna. Valami hasonlót állítottak a jobboldalon is, de őket ledorongolták. Jeszenszky Géza nagykövet olvasói levélben válaszolt Diehl meglátásaira. Igyekezett cáfolni a cikk durva, alaptalan állításait. Ám Jeszenszky nem kifejezetten literátor alkat, ezért akadtak kevéssé szerencsés megfogalmazásai is. Különösen nagy felhördülést váltott ki azon kitétele, miszerint „a zsidó közösségnek meglehetős képviselete van a kormányban és a magyar politikai élet minden szintjén”.
Ilyesmit nem szabad mifelénk írni, mondani, de még gondolni sem. Nem illendő számon tartani a kormány tagjainak, a közélet szereplőinek, egyáltalán, a másik embernek a származását, hazánkban is csak az SZDSZ tesz ilyet, egyébként kultúrkörökben nem divat és nem is szokás. Minden hasonló utalás heves reakciókat vált ki, még akkor is, ha a vétkest a jó szándék vezette. Jeszenszky szintén megkapta a magáét, többek között Charles Gatitól, a Nyilvánosság Klubtól, de még a péntek esti Sajtóklubtól is. A Népszava és a Népszabadság publicistái pedig alkalmat találtak, hogy elővegyék ugyanazt a szakállas viccet a szovjet és az amerikai filharmonikusokról. A tréfa oly régi, hogy a „legolvasottabb” szerzője még a poénra sem emlékszik. A vicc lényege, hogy a szovjet zenekarokban pontosan tudják, hány zsidó származású muzsikus játszik, míg Amerikában „a zenészek nem a zsidókat, hanem a taktust számolják”.
Ennek ellenére a Washington Post olvasói pontosan tudják és értik, mire gondolt Jeszenszky Géza. Nem oly régen, 2001. január 16-án jelent meg a tekintélyes lapban Richard Cohen publicisztikája, aki arról panaszkodott, hogy a Bush-kabinetben egyetlen zsidó sincsen. Még Linda Chavez jutott legközelebb az „elvárásokhoz”, de neki is csak a férje zsidó, írja a lap. Bezzeg a Clinton-adminisztrációt nem érhette vád, ott voltak bőséggel, még egy félzsidó is akadt. Bush viszont „kizárta” a zsidókat a kabinetjéből, s Cohen szerint ilyen is csak Amerikában fordulhat elő.
Úgy látszik, ott, a nagy vízen túl sem mindenki zenész. Nem a taktust számolják, hanem a gójokat. A zenekar meg hamisan játszik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.