A jótékonykodás kezdetei

A jótékonykodás és az ezt leginkább gyakorló réteg, az „úriember” fogalmának hazai meghonosítását sok egyéb mellett szintén Széchenyi Istvánnak és az általa 1827-ben létrehozott Pesti, majd Nemzeti Kaszinónak köszönhetjük. Az általa kezdeményezett gyűjtések segítségével jöhetett létre például a Hengermalom, valamint a Várhegy alatti alagút is.

Az úriembert a társadalom mindig kiváltságos, sajátos előjogokkal rendelkező lényként kezelte, magát a címet pedig hallgatólagosan „adományozta”, tekintet nélkül születésre, vagyonra, rangra és foglalkozásra. Az úriember „cím” tehát nem nemesség; lényege a humanitás, tapintat. Az úriemberség fogalma és jelenléte a közéletben az 1800-as évek közepétől vált igazán döntő tényezővé. Kialakulása jórészt magának Széchenyinek és az általa életre hívott Nemzeti Kaszinónak köszönhető, amelynek alapszabályaiban többek között az általa kívánatosnak ítélt igazi úri viselkedést is meghatározta. Eszerint a Kaszinó „a jóízlést, mívelt és deli magaviseletet, józan és közhasznú elmélkedést, az ész tehetségeit és közértelmességet kifejező és nevelő intézet”. A Nemzeti Kaszinó szabályaiban nyoma sincs komoly vagyoni megkülönböztetésnek, polgárok ugyanolyan jogú tagjai lehettek, mint mágnások. Utóbbiak között a birtokos nemességen kívül meggazdagodott pesti polgárok, zsidók is egyenlő arányban helyet kaptak. A nevezetesebb hazai társadalmi szervezetek vezetőin – Dessewffy Emilen, Havas Józsefen, Prónay Gáboron, Károly Istvánon, Kubinyi Ágostonon – kívül tiszteletbeli tagjai között a forradalom száműzött hőseit is nyilvántartották. Az úriember polgári vonásai közé sorolták a fizikai munka, a méltányos ár és a takarékosság iránti tiszteletet. Így maga a „legnagyobb magyar” sem vetette meg a fizikai munkát, az általa meghatározott alapszabályok között szerepelt, hogy méltánytalan volta miatt ne adjanak borravalót a kaszinó szolgáinak; fösvénységig takarékos szemléletéről – ami természetesen nem érintette a nagy ívű, nemes célokat – pedig még egy levélrészlet is fennmaradt. „Ide mellékelem Brunszvik Teréz ívét válaszommal. Olvassa és búsuljon velem a százötven forintért. Csak kicsikart belőlem valamit a kisdedóvókra a vén sárkány, magam is csodálom”– írja egy ismerősének Széchenyi. Nem sajnálta azonban anyagi erejét a maga választotta nemes célok támogatásától. Ezek közül legfontosabb a magyar művészet és irodalom, valamint az ipar fejlesztésének pártfogolása volt. Az angol mintára szervezett gyűjtést ő honosította meg hazánkban, így készülhetett el később a budai alagút és a Hengermalom. Az adakozásról a kaszinó alapszabálya is előírta, hogy senkit sem szabad felszólítani rá, és mértéke is önként vállalt. Míg az úriemberek tudományos, művészeti vagy gazdasági egyleteket támogattak, a hölgyek a nőegyleteket segítették ugyanígy. Az 1850-es évek legjelentősebb adakozását szervezte meg Kubinyi Ágoston, Simoncsics János, Prónay Gábor vagy Ürményi József és Ferenc. Egymást érték és egyre népszerűbbé váltak ekkoriban a jótékony célú „academiák”, azaz az irodalmi zenés előadások, az estélyek, „regélyek”, „zenélyek” a Lloyd, a Múzeum vagy Európa Szálló termeiben vagy valamelyik színházban, valamint a „renurio”, a szabadtéri tánc a Széchenyi-ligetben és a Császár fürdő udvarán. A jótékonykodás a második világháborút követő új rendszerben nem éledt újjá, a Nemzeti Kaszinó 1944-ben szűnt meg, Ybl által tervezett épülete pedig 1945-ben dőlt romba.