A zsaroló

Jobban belegondolva, az SZDSZ csak az MSZP felé meglévő adósságát törleszti, amikor kormányra segíti a Fidesz–MDF-szövetséggel szemben vereséget szenvedett utódpártot. Számos elemző szerint ugyanis a Horn-kormány bukását 1998-ban elsősorban a szabad demokraták összeomlása okozta. Ebben a pillanatban nem tudni, jogilag megalapozott-e a töredék szavazatok elosztását kifogásoló beadvány, számoljunk tehát továbbra is azzal, hogy a baloldali–„liberális” erőknek néhány fős többségük lesz az egy hónapon belül megalakuló új Országgyűlésben.
Mások is felhívták már a figyelmet arra az ellentmondásra, ami az SZDSZ mandátumaránya és a hatalmi döntésekre való befolyása között feszül majd. Miközben sokak megrökönyödését kiváltva a szabad demokraták a szavazás győzteseként ünneplik magukat, az egykor egymillió szavazóval büszkélkedő rendszerváltó néppárt a mostani választásokon, legutóbbi szereplését is alulmúlva, éppen átesett a parlamenti küszöbön. Hiába a gyalázatos eredmény, stratégiai ügyekben (pénzügyek, privatizáció, médiapolitika stb.) az SZDSZ minden bizonnyal rákényszeríti akaratát a következő kormányra. Ez olyan helyzetet teremt, amelynek kialakulását nem tartotta kívánatosnak a választójogukkal élők csaknem 95 százaléka, az MSZP-n kívül mégsem tehet ellene senki semmit.
Az SZDSZ szeretné magát a német szabad demokratákhoz (FDP) hasonló liberális centrumpártként láttatni. Ez azonban súlyos tévedés. Az FDP kis pártként azért maradhatott évtizedeken át kormányzati tényező, mert kiegyensúlyozott politikájával mind a bal-, mind a jobboldal számára koalícióképes erő volt. Az SZDSZ ugyanakkor a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontja és társadalomfelfogása okán bízvást nevezhető szélsőséges erőnek, amelyet egységesen elutasít a polgári oldal. Így hiába alkotna elvileg stabil koalíciót a parlamentben a Fidesz–MDF és az SZDSZ, ennek a forgatókönyvnek semmi realitása. Mindez azt is jelenthetné, hogy nem revolverezhetik a szabad demokraták a végtelenségig az MSZP-t a kínos lassúsággal kezdődő koalíciós tárgyalásokon, hiszen a megegyezés egyetlen alternatívája az új választás kiírása.
Csakhogy az államfőtől hivatalos választási végeredmény híján is kormányzati megbízást követelő MSZP és Medgyessy Péter (pontosabban felettes énje, Kovács László) féktelen hataloméhsége miatt az SZDSZ zsarolási lehetőségeinek szinte csak vezetői belátása, jó ízlése szab határt. A szabad demokrata politikusok vasárnap este óta minden alkalmat megragadnak annak érzékeltetésére, hogy – szemben az 1994-es helyzettel – nélkülük nem tudnak kormányozni a szocialisták. Ráadásul azzal is tisztában vannak, hogy most egy kevésbé veszélyes ellenféllel kell szembenézniük a koalíciós küzdelmek során, mint 1998 előtt. Ne feledjük, hogy Horn Gyulának hosszú iszapbirkózás után végül sikerült legyőznie a szabad demokratákat, s kormányzása utolsó évében gyakorlatilag nélkülük hozott meg minden fontos döntést. Az MSZP vezetői aligha képesek erre a stratégiai bravúrra, az pedig kérdéses, hogy az SZDSZ-szel való együttműködést mindig is fenntartásokkal kezelő Nagy Sándor-féle politikai csoport ellensúlyozza-e a koalíciós partner nyomulását.
Könnyen lehet, hogy egy olyan kormányzati periódus előtt állunk, ahol a farok csóválja a kutyát. Másként fogalmazva: a nyúl viszi a puskát. Az SZDSZ ugyanis az MSZP-n keresztül egy országot szeretne túszul ejteni.