Hogy ez miért lett így, az nem csak a magyarokat érdekli.
A várakozások szerint Orbán lett volna a győztes, így a szociáldemokrata hangoltságú európai sajtó a kezét dörzsölte a Fidesz váratlan második helye láttán. Meglepetésük érthető volt, mert Orbán vezetése alatt Magyarország láthatóan jobban prosperált, mint bármely más közép- vagy kelet-európai ország. Csatlakozott a NATO-hoz, és segített abban, hogy Európában a „stabilitás övezete” bővüljön. Magyarország a koszovói háború egyik győztese volt. Nemcsak azért, mert a NATO utánpótlási erőfeszítéseit segítette, de azért is, mert azzal, hogy az orosz katonai gépeket nem engedte átrepülni Magyarország fölött, megakadályozta az orosz tervet, vagyis a pristinai repülőtér elfoglalását. Minden úgy tűnt, hogy a Fidesz méltó lesz a győzelemre.
Az európai baloldalt azonban ez megrémisztette. Ha Orbán az olasz Berlusconi, a spanyol Aznar és az új jobbközép dán kormány mellé csatlakozik egy Amerika-barát, európai méretű konzervatív koalícióhoz, a baloldal politikája az egész kontinensen meggyengülne abban is, hogy elhatározzák, vajon segítik-e az Egyesült Államokat az iraki diktátor megdöntésében.
Orbán feltartóztatása tehát prioritássá vált. A választási hadjáratban a szociáldemokrata pártok amiatt panaszkodtak, hogy a konzervatív Orbán „beavatkozik” a gazdaságba és nem kellőképpen barátságos a külföldi beruházók irányába. Uniós politikusok azért panaszkodtak, mert szerintük a magyar miniszterelnök „euroszkeptikus”; a nemzetközi sajtó azért lamentált, mert túl „nacionalista” és a szélsőjobb szövetségese, még azt is terjesztették róla, hogy „tekintélyelvű”. Vagyis Orbán a klasszikusan alkalmazott riogatási taktika áldozata lett. A lap ezután egyenként veszi górcső alá a hangoztatott vádakat. Igaz – írja –, hogy Orbán olykor beavatkozott a gazdaságba, de kismértékben és azért, hogy védje a magyar érdekeket, ám teljes erejével támogatta a szabad piacot, ez megmutatkozott a gazdaság virágzásában. Orbán „euroszkepticizmusa” abban nyilvánult meg, hogy teljes mellszélességgel állt ki az USA mellett az európai politikában és mindig azon volt, hogy az EU szabályzatai ne fojtsák meg Magyarország szabad és versenyképes gazdaságát.
A Financial Times című lap ama vádja, hogy Orbán túlságosan közel állt a szélsőjobbhoz, rendkívül súlyos: a vád többet mond e brit lapról, mint Orbánról. A magyar többpárti rendszerben Orbánnak szüksége volt ellenzéki parlamenti támogatásra, még ha az a szélsőjobboldalról jött is. A szocialisták viszont a magyar kommunista párt egyenesági leszármazottai.
A Financial Times és társai makacsul ragaszkodnak ahhoz a dogmához, hogy a posztkommunisták akkor is szalonképesek, ha egyedül vagy többségi pártként kormányoznak, de a posztfasisztákat vagy akár a „nacionalistákat” nem lehet megtűrni még akkor sem, ha egy koalícióban csöndes kisebbséget alkotnak. Ez a gondolkodás jellemző az európai baloldalra és Orbán e gondolkodást gyökereiben támadta. Nem azzal, hogy szövetséget kötött volna a szélsőjobboldali nacionalistákkal, hanem azzal, hogy Budapesten egy korábbi titkosrendőrségi épületben létrehozta a kommunista bűnök múzeumát.
Ami Orbán „tekintélyelvűségét” illeti, a szó olyasvalakire utal, aki alkotmányellenesen gyakorolja hatalmát. Orbán ezt sohasem tette. A magyar miniszterelnök egy demokratikus kormány dinamikus és erőteljes vezetője. Ha Orbán győz, az Lázár feltámadása óta a legnagyobb visszatérés lesz. Figyelemre méltóbb, mint Hugo Chávez venezuelai elnök visszatérte a hatalomba, mert Orbáné szabad emberek szabad választásától függ. De a magyarok történelme legnagyobb összejövetele után semmi sem zárható ki.
Orbán Viktor nem mindennapi esőről posztolt
