Bokros élt, Bokros él…

Újabb csomag ugyan nem jött, de különösebb irányváltás sem. Az MSZP-kormány Medgyessy-korszakának végén a Bokros-csomag által megszüntetett gyermekgondozási díj visszaállítása még távlati célként sem szerepelt az MSZP 1998-as programjában

A Bokros-csomag érthetetlenül kemény és radikális voltát szemlélteti, ha szemügyre vesszük néhány hasonlóan nehéz költségvetési helyzetű fejlett európai ország adatait ugyanebből az időszakból, és összevetjük azokat Magyarországéval. 1993-ban több fejlett európai országban az állami költségvetésnek hasonló arányú hiánya alakult ki (a GDP százalékában), mint Magyarországon 1994-ben. Így Belgiumban, az Egyesült Királyságban és Portugáliában 6,6–7,8 százalékos hiány alakult ki, ami a következő években fokozatosan csökkent; 1994-re, egy év alatt 15–20 százalékkal kevesebb lett. Magyarországon 1994-ben 7,4 százalékos volt a hiány, és ez egy év alatt 61 százalékkal csökkent (!), 2,9 százalékra. Ha viszont a privatizációs bevételek nélkül nézzük a két adatot, akkor 8,1-ről 5,6 százalékra csökkent a magyar hiány, ami már „csak” 31 százalékos csökkenést jelent. Igaz, hogy ez még mindig meredek az említett uniós tagállamok 15-20 százalékos egy év alatti hiánycsökkentéséhez képest. Azt se veszítsük szem elől, hogy ezeket a bevételeket vissza lehetett volna forgatni a humán szférába, a gyermekek, a szegények helyzetének, az egészségi állapotnak vagy az oktatás minőségének a javítására fordítva azt. Tehát így, különösen az ország rossz társadalmi helyzetének tükrében, a privatizációs bevételek más célú felhasználása komoly és fájó hiányt jelentett a társadalom számára.
Egy 1999-es interjúban (Magyar Hírlap, 1999. február 6.) az MSZP elnöke, Kovács László úgy fogalmazott, „az volt a probléma, hogy a megszorító intézkedések jellegüknél fogva jobban sújtották az alacsonyabb jövedelmű rétegeket. Így utólag belátom: az előző kormány körültekintőbb lehetett volna a negatív hatások mérséklésében anélkül, hogy magát a stabilizációt veszélyeztette volna.” Ugyanez a szemlélet azonban hiányzott az MSZP magatartásából, amikor nem szavazta meg az Orbán-kormánynak azokat az intézkedéseit, amelyek a Bokros-csomag negatív szociális következményeinek gyógyítását jelentették. Vajon véletlenül?
Még a Horn-kormány idején mondta az SZDSZ egyik vezetője, hogy az MSZP-nek azért van rájuk szüksége, mert a segítségükkel az MSZP meghatározó, liberális szárnya könnyebben le tudja gyűrni az MSZP szociális, szakszervezeti szárnyát. Az SZDSZ most is közös kormányzásra készül az MSZP-vel. Vajon változtak a céljaik? Nyilván nem.
A közelmúltban hatalmi harc zajlott le az SZDSZ-ben, amelynek során az agresszívebb, Bauer Tamás és Fodor Gábor által vezetett szárny a posztkommunista média segítségével legyőzte a mérsékeltebb, középre tartó Demszky Gábort és csoportját. (Hasonlóan ahhoz, ahogyan Tölgyessy Pétert elintézték évekkel korábban.) Kuncze Gábor irányvonala a győztesekéhez áll közel. Közülük pedig Fodor Gábor nyilatkozta azt a közelmúltban, hogy „az volt a hiba, hogy Bokros menesztése után nem jöttünk ki a kormányból”. (Az SZDSZ ellentmondást nem tűrő, agresszív, doktrinér ultraliberalizmusa hasonlít a kommunista mentalitásra, csak az ő jelszavuk inkább az lehetne, hogy Bokros élt, Bokros él, Bokros élni fog…) Ha az SZDSZ nem is lépett ki a Horn-kormányból, viszont Békesi László, Bokros elődje a pénzügyminiszteri székben végül is ilyenformán cselekedett, és 2001-ben már nem az MSZP, hanem az SZDSZ programjának készítői között szerepelt. Bokros utóda, Medgyessy Péter pedig… Nos, ő a Horn-kormányban ott folytatta, ahol Bokros abbahagyta. Újabb csomag ugyan nem jött, de különösebb irányváltás sem. Az MSZP-kormány Medgyessy-korszakának végén a Bokros-csomag által megszüntetett gyermekgondozási díj (gyed) visszaállítása még távlati célként sem szerepelt az MSZP 1998-as programjában.
Sőt, a gyed visszaállításáról folyó parlamenti vitában, 1999. október 20-án a parlamentben Szabó Sándorné, az MSZP képviselője kritizálta és elutasította azt. A képviselő kritikájában megfogalmazódó szemlélet szerint az állam semmi mást nem finanszírozhatna adóból, csak a legszegényebbek szociális juttatásait, vagyis ez egy szűkmarkú, kezdetleges, szegénypolitika jellegű szociálpolitikát jelentene. Egyébként a gyedben részesülő háztartások 31 százaléka volt a legalacsonyabb jövedelmi ötödben 1993-ban. Tehát, bár jövedelemfenntartó és nem segély jellegű, a gyed valójában elég erősen a szegényekre célzott juttatás. Úgy tűnik, az MSZP gondolkodásán rajta hagyta a nyomát a Bokros-csomag, mert előtte a gyed bizonyos csökkentése is csak mint nemkívánatos, átmeneti kényszermegoldás merült föl, utána viszont már a visszaállítását is elutasították. 1999-ben a gyermekvállalás és a női munkavállalás összeegyeztetésének megkönnyítése már nem tűnt olyan fontosnak, hogy az adóbevételeket ilyesminek a finanszírozására lehetne fordítani. Bár ezzel a hozzáállásával az MSZP cserbenhagyta a nőket, a választási kampányukban mégis igyekeztek magukat úgy beállítani, mintha különlegesen törődnének a speciális női problémákkal. Pár napja pedig azzal igyekeztek mentegetni azt, hogy az MSZP nem szavazta meg a Fidesz szociális intézkedéseit, többek között a gyed visszaállítását, hogy úgymond „nem szokás az ellenzéknek megszavaznia a kormány intézkedéseit”. Pedig valójában az MSZP politikai felfogásának nem felelt meg egy olyan intézkedés sem, amely nem egy olyan rendszer felé irányul, amely csak a legszegényebbeket védi meg az éhenhalástól, hanem egy olyan felé, amely a szociális problémák és a rászorulók szélesebb körét célozza meg, így tehát nem koldusokban gondolkodik, hanem társadalomban.
1994-ben az MSZP abszolút többséget kapott, mégis bevették a kormányba az SZDSZ-t, valószínűleg azért, mert a politikai, ideológiai felfogásuk és a hosszú távú céljaik egyeztek. Hiszen Békesi László már 1994-ben sem rejtette véka alá, hogy nem 3,60-as kenyérárat tervez, hanem megszorító intézkedéseket. Az MSZP persze nem ezt az üzenetet állította kampánya középpontjába, szavazóinak pedig elég volt annyi, hogy a szocialista párt az bizonyára szociális. (Mint ahogy most is egy ilyen egyszerű tényező lehetett az MSZP sikerének egyik fő oka. Egy politikai üzenet nem lehet eléggé „lebutított”, leegyszerűsített, így egy párt neve többet számít, mint a politikája vagy a programja.)
Most pedig Medgyessy Péter, Bokros utóda és politikájának folytatója szeretne kormányt alakítani azzal az SZDSZ-szel, amely ugyanannak az agresszív ultraliberális ideológiának és politikának a pártja, amelyik a Bokros-csomagé volt. Ha az MSZP valóban szociális irányba kívánna fordulni, ha nem szétrombolni, hanem továbbfejleszteni akarná a szociális juttatások rendszerét, ahogyan ígéri, akkor miért köt szoros politikai és választási szövetséget azzal az SZDSZ-szel, amelynek a céljai ezekkel az ígéretekkel homlokegyenest ellentétesek?
Azt hiszem, elég világos a magyarázat. Valamelyik közgazdasági kutatóműhelyben már bizonyára készül a soron következő gazdasági válság (ilyenek náluk negyedévenként előállnak), amely miatt az MSZP sajnos nem tarthatja be a választási ígéreteit – „amit minden józan és felelősen gondolkodó embernek meg kell értenie”, ahogy vezető médiaszakemberek talán már most fogalmazgatják magukban…
Azok a józan és felelősen gondolkodó emberek, akik már most megértik, és akiknek fontos a családjuk és az ország sorsa, azok vasárnap elmennek a Fidesz–MDF-re szavazni, és hoznak magukkal még egy rokont, barátot, ismerőst, aki az előző fordulóban még nem rájuk szavazott.
A szerző szociálpolitikus, demográfus