Csenkeszfai Poóts András és a Sénai Lucrétia

-KOPOGTATÓ-
Aligha mondhatta magát a szerencse kegyeltjének Csenkeszfai Poóts András (1747–1815), az edelényi születésű költő és református lelkész. Amibe csak belefogott, minden balul ütött ki. Igaz, része lehetett ebben nehéz természetének és a jó borok iránti olthatatlan szomjúságának is. Költői életműve – Kazinczy jóvoltából, aki mérhetetlenül gyűlölte poétánkat – elsüllyedt. (Halála hírét a „széphalmi remete” elég otrombán így kommentálta: „Bár elébb idvezült volna.”) Szépségesnek mondott, ám csapodár természetű első feleségét, Miskoltzy Zsuzsánnát egy hajdani diáktársa elszerette tőle. A zavaros életű poéta még börtönbe is került, mert – ahogy Kovács Sándor Iván irodalomtörténész kinyomozta – „egy alkalommal megfeledkezvén papi méltóságáról, kidobálta az utcára az úrvacsorai szent edényeket és egyéb készülékeket”. Aligha lehetett színjózan. Egerben raboskodott, ahol Esterházy Károly főispán segítette kölcsönkönyvekkel és tűzifával, ám amikor szabadulása után újabb botrányokba keveredett, a főrangú mecénás is elfordult tőle.
Nagytudású és színes tehetségű költő volt ez a homályos életű lelkipásztor, akit egyik újrafelfedezője, Weöres Sándor „trágyadombi Baudelaire-nek” mond. Eredeti képek, meghökkentő asszociációk bukkannak fel itt-ott a verseiben. Mestere a csalafinta rímeknek, a kerge paraboláknak és a groteszk látásmódnak. Hogy mennyire volt tudatában páratlan (és csak részben kibontott) tálentumának, nem tudható. Kortársa és ifjabb barátja, Csokonai mindenesetre sokra becsülte.
Egyik elbeszélő költeményében, az antik mintákat követő Senai Lucretiában a szerencsétlen költő a maga felszarvaztatásának történetét adja elő. A vers magyar alexandrinban íródott, négysoros, tizenkét szótagos strófákban, melyek sorvégén négyszeres rím csendül. Itt-ott mintha Gyöngyösi István Murányi Vénusának pasztellszínű képeit szemlélnénk: „Az árva gerlice nyögdécselt egyfelől, / A páros vadgalamb turbúkolt másfelől, / A süvöltő rigó párostúl jött elől, / S cseng-bong a szép erdő mind kívül, mind belől.” Ám ezt az antik, pásztori hangot meghökkentően bizarr képek törik össze. Ilyenek: „Mint mikor megtelik a Hold O-formára”, „Csak nem fehéredik a fekete fecske, / Bizony csak megnyalja a sót a vén kecske.” Lucretia – vagyis a csapodár feleség – „Barna szemöldöke fehér ábrázatján, / Mint kettős szivárvány az ég boltozatján”. Szépséges melléről pedig ez a groteszk kép ötlik fel: „A két halmocskának kellős közepére, / Egy-egy cicerborsó nőtt a tetejére.” Majd amikor a női test tán leginkább intim tájához érne, így hátrál meg leírásától: „Nyolclábú rák-módra induljunk sétálni, / Karjait, kezeit s körmeit csudálni.” Amúgy a vers a költő szándéka ellen fordul: az olvasó a szerelmesekért szorít, szemben az – aligha önportrénak szánt – felszarvazott férjjel, akit így mutat be: „Mert ez a vén ura már csupa tepertő, / Gyomrot imelygető köpedelem s fertő...”
Egy másik bizarr versében, a Kutyalagzi, kutyator – Fáti kutya fátuma címűben, kedves kutyája vesztét siratja hosszasan, hol áhítattal, hol bolondozva, részben leoninusban (rímes hexameterben), részben a már említett, sokat bíró magyar alexandrinban: „Csak szuszog a Fati, mint pap a varsába, / Addig tüzgölődik a kocsi farába, / Hogy mint a sajtféreg, felpattan magába, / Egy allegro volt ez a komédiába.” Kapatos áhítat keveredik a versben a kis világok bizarr csodáival, ahogy poétánk legtöbb művében.
Szülővárosában, Edelényben emléktáblát avattak a közelmútban Csenkeszfai Poóts András előtti kései tisztelgésül.