Én nem tudom...

Én nem tudom, szeret-e Medgyessy Péter vitázni. Attól tartok, hogy nem igazán. Vagy úgy véli, nincs is rá szükség, hiszen miként ez szombaton a Kossuth téren nyilvánvalóan kiderült, vita nélkül is velük az ország.
Ha engem kétmillió-háromszázezer ember szenvedélyesen nem akarna miniszterelnökéül elfogadni, ötvenezerrel több viszont langyosan vagy buzgón akarna, én igyekeznék enyhíteni az irántam megnyilvánuló közutálatot és növelni a közimádatot, mely kétoldalú törekvés a jelölt oly sokszor hangoztatott béketeremtő szándékát is hitelesíti.
Mert ugyebár lehet békét diktálni (lásd Trianon), és békét kötni (lásd a mesében).
A kérdés tehát nem az, hogy Medgyessy akar-e még egyszer vitázni Orbán Viktorral a választások eldőlte előtt, hanem az, hogy valóban békevágy él-e a szívében az után is, hogy az esetleges győzelem csalóka szele meglegyintette, és az első forduló eredménye a hatalom békediktáló állapotával kecsegteti.
Sajnos a miniszterelnök-jelölt úr máris beleélte magát, hogy ő a miniszterelnök. Némi gúnnyal üzenget szóvivőin keresztül: majd a választások után kormányfőként vitázik Orbán Viktorral, az ellenzék vezetőjével. Szócsöve útján még azt is hírül adja: a múlt héten elhangzott két Orbán-beszéd miatt vált végképp értelmetlenné a vita.
Medgyessy annyira győztesnek hiszi tehát magát, hogy a megfutamodást is vállalja?
Valamit azonban éppen a múlt hét szombatján észre kellett vennie, ha nem teljesen vak és süket: Orbán Viktort elképesztő, a politikában ritkán tapasztalt személyes szeretettel veszik körül az emberek. Többmilliós nagyságrendű személyes érzelemről van itt szó, amit Medgyessy sohasem fog megtapasztalni. Ha a vitára kiállna, talán a visszfényét érezhetné.
Én a helyében nagyon komolyan elgondolkodnék ezen. Mi a különbség a mocskos kampány által a gyűlölködésre hajlamosakból kifacsart önérdekű, számító, közönyös voksok és e között a szeretet között.
Ha úgy hozná a sors, bizony némi aggodalommal és nagy felelősségérzettel kezdeném magamat beleélni a miniszterelnöki szerepbe egy olyan országban, amelynek fele valaki mást és valami mást ennyire szeret.
Nem üzengetnék fölényesen.
Medgyessy, ha bízik magában, úgy gondolhatná, semmit sem veszíthet, csak nyerhet a vitán. A gesztusát méltányolnák az ellentétes oldalon álló szerető szívű emberek. Azok a milliók, akik Orbán Viktort a Haza szimbólumává emelték.
Higgye el, Medgyessy úr, ezzel a szimbólummal megtiszteltetés szóba állni, most is, a jövőben is.
Látta ön a Kossuth téren a könnyező embereket?
Érezte a közös szívdobbanást?
Szeretné érezni?
Egyáltalán látott már ilyet?
El tudott képzelni ehhez hasonlót?
Szeretné érezni azt, amit Orbán Viktor azon a napon érzett?
Ha csak a szeretet töredékét is kívánja: vitázzon. Legyen nyílt, bátor, nagylelkű.
Bízzon magában.
Hátha!
Hátha tanul egy csöppnyit attól, akivel vitázik. Hátha megérinti valami a lelkét.
Vagy lélekről ne beszéljünk többé? Álljunk örökké két lábbal a földön?
És nézzük önt tisztelettel, ahogy betemeti az országot kettéválasztó árkot, s vele együtt a reményeinket?
Hogy mit érez most ön pragmatikus szívében, én nem tudom…