Viszonylag új keletű fogalom történelmünkben a mai Kárpátalja. A középkorban kialakult Magyar Királyság négy vármegyéje – Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros – alkotta azt a területet, amelyet az 1919. szeptember 10-i Saint Germain-i békeszerződés Csehszlovákiának és Romániának ítélt. (Ugocsa a legkisebb, Máramaros a legnagyobb területű megye volt Magyarországon. Az új határ szétvágta Bereget és Máramarost, utóbbi harmadát kapták a románok.) A második világháború végén Sztálin előretolta a Szovjetunió határát a Tiszáig, négy csatlós országával közvetlen érintkezést teremtve ezáltal, illetve katonai hídfőállást létesítve Közép-Európa szívében. A formálisan az Ukrán SZSZK-hoz tartozó terület hivatalosan ekkor lett a Kárpátontúli járás, s ezt a státust örökölte az 1991-ben függetlenné vált Ukrajnában is.
Szent István királysága alatt Borsova néven alakult az első vármegye északkeleti határunkon. Az Árpádok idején erre vezetett a keleti hadi út, egyben az egyik legfontosabb kereskedelmi összeköttetés a halicsi fejedelemség és Kijev felé. Az „orosz kapu” felől törtek be a tatárok 1241-ben, s később még több ízben. Az elpusztított lakosság pótlására német ajkú telepeseket hívtak be királyaink, Beregszász, Nagyszőlős városát, templomait szászok építették, s a környék bányatelepeinek kiaknázására is többnyire ők kaptak előjogot. A középkor végére szabadalmas, úgynevezett kamarai városokká fejlődtek a máramarosi sótelepek: Sziget, Huszt, Visk, Técső és Hosszúmező. A török hódoltság területén kívül maradván, ez a vidék alkotta a Partiumnak nevezett országrészt, amely a királyi Felső-Magyarországot összekötötte az Erdélyi Fejedelemséggel. Híres főrendű családaink – a Perényiek, Báthoryak, Drágffyak, Homonnayak – várai és birtokai voltak errefelé, és ehhez földhöz kapcsolódik a Rákócziak történelmi szerepe is.
Az újkorban, Magyarország Nyugat felé fordulásától, modernizálódásától fogva ez félreeső tájék jutott a legmostohább sorsra. A szabadságharcokban meggyengült magyarok kisebbségbe szorultak a pravoszláv néptengerrel határos szláv etnikummal szemben, a zord éghajlatú, hegyes vidék nem nyújtott elég életteret a gyarapodáshoz. A XIX. században ismétlődő éhínségek sújtották a Kárpátalján élőket, tömegessé vált a maradék magyarság elvándorlása. Jellemző, hogy 1849 után, a Bach-korszak alatt egy időre a ruszin nyelv vált hivatalossá a területen. Az 1867. évi kiegyezéssel helyreállt a magyar közigazgatás, de az északkeleti felvidék népe a legnagyobb nyomorba süllyedt. A szociális gondokat súlyosbította a Galíciából tömegesen bevándorló zsidók térnyerése az üzleti életben, és a Schönborn-nagybirtok kíméletlen uralkodása a környék szinte minden javadalma fölött. Az 1900-as évek végén a kormánynak kellett azonnali nyomorenyhítő akciókat szerveznie Kárpátalja népének megmentésére. Az első világháború idején frontterületté vált a 13 ezer négyzetkilométernyi országrész, majd az utódállamoknak juttatták a győztesek, mintegy 250 ezer lakójával együtt. Csehszlovákia legkeletibb tartományaként folytatódott leszakadása, 1946 és ’91 között mint Moszkva előretolt bástyáját rendkívüli biztonsági zónaként, zárt övezetként kezelték. Jelenlegi lakóinak száma 1,250 millió, amelyből hivatalosan 12,5 százaléknyian, mintegy 167 ezren magyarok. (A valóságban ennél többen, akár 250 ezren lehetnek.) Ukrajna kárpátaljai területe ma Európa talán legszegényebb vidéke, szociális, gazdasági és környezeti helyzete még egyes balkáni országokénál is rosszabb. Talpra állítása gyors nemzetközi összefogást, azonnali segítséget kíván.
origo.hu
J vagy Ly? – A legtöbben elrontják ezt a kvízt!
