Itt van a múlt, itt van újra

„Soha, soha, soha ne add föl!”
Churchill

… rút, mint mindig énnekem. Érteni értem, csak föl nem foghatom. De mindegy is, hogy milyen. Nem szabad, hogy szenvedélyeink elpusztítsák álmainkat. Most cselekedni kell, elszántabban, mint valaha.
Úgy látszik, mindig megpróbál minket az Isten. De nincs még veszve semmi. 49 848 szavazat nem döntheti el egy ország jövőjét. Pest elesett ugyan, lenyelve Budát, de a vidék még áll. Sohasem éltem még fővárosban, amelynek lakói annyira hinnék, hogy ők az ország (mert nemzetről nemigen akarnak tudni). Sokuk számára Soroksárnál véget ér a világ, a civilizáció, azon túl valami vadon kezdődik, ahol egzotikus, mosolyognivalón beszélő bennszülöttek tengetik ódivatú életüket. A világ a többközpontúság felé halad, már el is érte azt, csak nálunk divat a pesti gőg, minálunk hordják a főváros levetett ruháit a vidéki helységek. Pedig New Yorkból vagy Sanghajból nézvést (egyikük sem főváros), bizony, a mi székesvárosunk is elég szegényes, hogy azt ne mondjam, kicsi.
Passzívak a vidékiek? Naná, amikor egy pesti takarítónő is jobban értesült, mint egy vidéki újságíró. Ez a vidék, amely a most visszajönni készülő, rózsaszínre mázolt vérvörös mozgalmárok negyvenöt + négy éve alatt is megégette a száját, kivárásra rendezkedett be, mert ez látszott alkalmasnak a túlélésre. Nehéz a pesti főhivatalokba gombóccal a torkukban belépőkbe, bégető bégeik által is nyúzott, a tömegeltájoló intézetek által megvezetett, kétszeresen is megalázott emberekbe lelket önteni? Hát hogyne volna az. Pedig most ez a feladat.
Magyarázd el, és én elfelejtem. Mutasd meg, és emlékezni fogok rá. Vonj be, és én megértem. Most erről van szó. El kell mondani nekik, hogy mindig van friss sajt az egérfogóban. Hogy a holnap a hét legelfoglaltabb napja. Hogy a felvarrt arcú bankár egyik kezében tényleg ott van a kannás bor, de a másik kezében tartott széfkulcsot sose adja át másnak. Hogy a multik vörös ultiját a vidék foghatja el az utolsó pillanatban. Hogy a most ráígérgetők és túlígérgetők vettek el mindent a vidékiektől, és tették tönkre a magyar mezőgazdaság nagy részét. Hogy a szájukban vérvörös szegfűvel repülő madarak mindenáron meg fogják védeni az aluladóztatottak érdekeit a túladóztatott óriási többséggel szemben. Hogy a középkorúak nem középszerűek egyszersmind, s hogy mindnyájukra szükség van.
El kell magyarázni, de képszerűen, szívből és szívhez szólóan, hogy ez a botlás még nem a vég. Hogy a nehézségek munkaruhába öltöztetett lehetőségek. Hogy a vereség alkalom az újrakezdésre, és ehhez a vidékiek bölcsességére van szükség. Hogy éppen a vidékről jött fiatalok adták vissza az önbecsülését ennek az országnak. A fa tudja, amit a vihar nem: hogy a túlélés ereje nagyobb, mint a kártevőé. Ennek igazából a vidéki emberek lehetnek tudatában. Sem szerencse, sem sors, sem végzet, sem a körülmények nem állíthatják meg az elhatározott és eltökélt emberi lelket.
Egy fiatal barátom azt írta nekem a választások első fordulója után, hogy szégyelli, hogy magyar. Hát nem, kedves barátom. Üzenem neked: hogy révbe érjünk, néha a széllel, néha széllel szemben kell vitorláznunk. Csak sodródnunk nem szabad. Ha Isten azt akarta, hogy válasszunk, adott nekünk rossz jelöltet is, meg jót is. Használati utasítást nem mellékelt hozzájuk. Tehát a miénk a felelősség. Ez egy kuruc ország, amely kicsi ugyan, de olyan heves vérmérsékletű, hogy semmilyen közvéleményező nem mehet biztosra nála. Most ha ez a kuruc nép látja, hogy sikerült megbüntetnie az ő szemében mindenkor labanc kormányt, de a teli hasú, mégis mindig éhes farkasok szemvillanását, mosolyuk ragadozóra valló sunyiságát idejében észreveszi, akkor még megfordíthatja az ország szekerét.
A demokrácia eszköz. Arra szolgál, hogy biztosítsa: ne vezessenek minket jobbak annál, mint akiket megérdemlünk. A hozzá nem értő, rosszul informált, a sajtó többsége által félrevezetett, szavazatleszakító kispártok által becsapott többség véleménye számít a korrupt kevesek helyett, és ez így van jól. Még akkor is, ha a közvélemény sokszor a leghülyébb álláspont. Ez a tömeg zsarnoksága az egyén felett. De egy igazán nagy ember megtalálja a köz véleményében a jót, és azt mondja ki. Tulajdonképpen a közakarat szószólója lesz. Egy gép – mondjuk – száz átlagos ember munkáját képes elvégezni. Egy átlagon felüli ember munkáját semmilyen gép sem tudja pótolni. Nekünk van ilyen emberünk. Ha most ő teljes erőbedobással szorítóba lép, elsápadnak azok, akik, ha kannibálok volnának a szavazók között, misszionáriusokat ígérnének vacsorára.
Semmilyen közvélemény nem helyettesítheti a gondolatot. Ha nem tanulunk a hibánkból, nem volt érdemes elkövetnünk. Túlságosan bíztunk a közzétett vélemények formálóiban, a kampánykappanokban és egyéb párt-fogókban. Ennek vége.
A siker a helyesen hasznosított hiba. Tudnunk illett volna, hogy az emberek sosem hazudnak annyit, mint vadászat után, háború alatt és választások előtt. Hogy vannak, akiknek a nyelve tömegeket tudna megmozgatni, ha parancsolni tudnának a nyelvüknek. Hogy vannak seggváltók. A választások első fordulójának éjszakáján az ország miniszterelnökének a beszédét megszakítva lekeverték a köztévében, hogy győzelemgyagya, párás szemű megittasodtak medvebőrön járt, kissé korai diadaltáncának képét vágják a pofánkba.
A rossz vezetőket jó polgárok választják, akik nem mennek el szavazni. Mostantól a vidéket kell járni, és meggyőzni a folyton távolmaradókat, hogy érdemes. Hogy a gyengébbik párt mindig arra mozgósítja legfőbb energiáját, hogy a másikról bebizonyítsa, hogy vezetésre képtelen, miközben magáról állít ki bizonyítványt. A szocialistáknak csúfolt, átfestett időutazók, internácik, bankárbolsik megígérik, hogy az embereket gazdagabbá, szebbé, sőt magasabbá is teszik. Ne feledkezzünk meg róla: eddig csak a fenyegetéseiket váltották valóra. De azt aztán rögtön és nagyon. A felelős nemzeti, polgári kormány érdemeit, munkáját itt fölösleges részletezni, az ellenfél úgysem vevő rá, az ember meg, ha van szeme, látja. El kell mondanunk az embereknek, hogy nincs más hiba, csak ha abbahagyjuk a további próbálkozást, a küzdelmet. Nincs vereség, csak magunkból jövő, magunkban elhitt.
Egy hét múlva meg kell mutatnunk az országot kiárusító, korrupcióban megőszült, hataloméhségbe belehülyült, a politikát nemi serkentőszerként használó véneknek, hogy többen vannak, akiknek az a véleményük, hogy a fiatal, tehetséges, tettre kész embereké a jövő ebben az országban.
(Ma pedig háromkor a Parlament előtt találkozunk, hogy erőt merítsünk egymásból!)