Kuplung és kadarka

Parasztvezérnek is nevezték, amikor 1997-ben a Metész (Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége) elnökeként szervezte az agrárdemonstrációt a föld védelmében. Szőlősgazdaként három holdon művelte a földjét Kiskőrösön, de a szőlőt a jég elverte. 1998 nyarán eltűnt a nyilvánosság elől, vélekedése szerint a politika megégette. Azóta visszavonultan, kissé megkeseredetten él, eredeti szakmájával, autószereléssel foglalkozik az alföldi város egyik mellékutcájában.
– A Metészben mikor került sor kenyértörésre?
– 1997 őszén a nagyválasztmányunkon felvetettem: el kell dönteni, foglalkozzunk személyi kérdésekkel is, vagy maradjunk csak a mezőgazdaság problémáinál. A többség úgy döntött, ne térjünk ki személyi ügyekre, de már akkor látható volt, hogy egyesek keresik a helyüket, politikai karriert akarnak csinálni.
– Gondot okozott-e önnek, hogy egykori vezetőtársa, Zsikla Győző, akivel a mozgalmat elindította, átigazolt a kisgazdapártba?
– Az zavart, hogy teljes mértékben az FKGP-nek akarta alárendelni a Metészt. Én ezt nem láttam helyesnek. Úgy véltem, ez a szervezet maradjon érdekképviselet.
– Mikor buktatták meg?
– Engem nem buktattak meg, mert még ma is törvényes elnöke vagyok a Metésznek, csak ez a szervezet anyagiak híján már nem működik.
– Mi az, amit elértek a másfél-két év alatt, amiért érdemes volt harcolni?
– Érdemes volt küzdeni a túlzott adminisztráció ellen, hogy a magyar termőföld ne kerüljön külföldi kézbe.
– Ezt akkor meg tudták akadályozni?
– Igen. Agrárdemonstrációval meghiúsítottuk, hogy az MSZP–SZDSZ kormány módosítsa a földtörvényt a parlamentben.
– Nehezen heverte ki ezt a másfél éves politikai kiruccanást?
– A vállalkozásom és a családom is nagyon megsínylette ezt az időszakot.
– Miért, bántották őket?
– Nem, de a feleségemtől, a családomtól kemény dorgálást kaptam. Azt mondták, mint férfinak, családfenntartónak keresőképesnek kellett volna maradnom, ehelyett évekig a feleségemre hárult minden költség a vízszámlától kezdve az autórészletig. A két gyermekem szemében is olyanná váltam, akit el kellett tartani. Ezt nehéz volt feldolgoznom.
– Nem keresett semmit, csak politizált?
– Semmit nem kerestem, ami kis pénzünk volt, azt is elköltöttem a szervezésre, üzemanyagra, hiszen járnom kellett az országot. Igaz, a vége felé a Metész költségvetéséből is felhasználtam, de ez sem volt elég.
– A felesége miből tartotta el a családot?
– Üzletkötésből.
– Helyrebillent a családi harmónia?
– Nagyon nehezen. Ennek a mai napig is tartanak az utórezgései, ugyanis még mindig nem tudok annyit keresni, mint egy ilyen korú férjnek illik. Az ötvenedik életévemet sem töltöttem be.
– Valamit nem értek. Ön ismertebb volt, mint a búzaégető Karsai József. Mivel magyarázza, hogy neki megy, önnek nem?
– Valószínűleg az indíttatása más. Ő folyamatosan politizált, azon az oldalon áll, ahol támogatást is kap. Megragadta a rendszerváltás kusza jogi viszonyaiból fakadó lehetőségeket, többek között amit a kárpótlási törvény biztosított neki és nagyon sok régi vágású embernek a tsz-világból. Itt Kiskőrösön és az országban is általában a falugazdászok azok lettek, akik a Kádár-világban tsz-elnökök vagy párttitkárok voltak. Nekik a rendszerváltás nem törést hozott az életükben, hanem további előmenetelt. Mindenesetre az én mozgalmamnak a politikai tőkéjét mások kamatoztatták. Nem léptem be egyetlen pártba sem, nem ajánlkoztam aprópénzért…
– Érzelmileg hová tartozik? Balra, jobbra, középre?
– Én mindig ott voltam, ahol a bajba jutott embereknek segíthettem. Minden olyan politikai erő vagy mozgalom részének tartom magamat, amelyik azért dolgozik, hogy ebben az országban a földművelésből élő emberek, kis- és középvállalkozók jobb helyzetbe kerüljenek.
– Miből él?
– Nem a szőlőből, ugyanis azt néhány éve a jég teljesen elverte. Több mint kétmillió forintos károm lett. Majd újra fogom telepíteni a szőlőmet. Jelenleg az autószerelő műhelyemet szeretném egyenesbe hozni.
– De ez egy kicsi műhely a családi ház alagsorában. Mindössze egy autót lehet szerelni benne.
– Sajnos az elmúlt évtizedek alatt nem tudtam látványosan fejleszteni. A rendszerváltás előtt minket, egyéni vállalkozókat nem néztek jó szemmel. Akkor nem akartam, hogy három-négy állásos műhelyem legyen, mert az adóhatóság rám szállt volna. Később nem jutottam megfelelő hitelhez, aztán jött a politika, az meg elvitte a maradék pénzünket. Egy ideig még így kell dolgoznom, bár tudom, ez így nem tarthat sokáig. Mindenesetre néha a fővárosból is idehozzák az autójukat, mert tudják, hogy amit megcsinálok, azt nem kell két hét múlva reklamálni. Olyan ötven–száz milliós beruházás kellene, hogy folyamatosan haladjon a munka. Erre azért még várok, nem merek most hozzáfogni egy négyállásos szerelőműhely felépítéséhez.
– A Széchenyi-hitelt miért nem pályázza meg?
– Elképzelhető az is. Jelenleg annyira vékony a pénztárcám, hogy a töredékét sem tudnám előteremteni a szükséges összegnek.
– Néha feltűnik borversenyeken, nemrégiben az alföldi kadarkát népszerűsítette.
– Tizenhárom éve szervezek nemzetközi borversenyeket. Az utóbbi hét évben nőtte ki magát ez a kistermelői borverseny nemzetközi kadarkaversennyé. Erdélyből, a Vajdaságból is hívtunk Kiskőrösre borászokat, bírákat. Sikeresnek mondhatók a találkozók, mert egyre jobb a híre a kiskőrösi boroknak és a kadarkának.
– A kadarkát miért tartja jó bornak?
– Más borokhoz sokkal gondosabban ki kell választani az ételt. Persze a kadarkánál sem mindegy, hogy az Szekszárdon, Csongrádon vagy Kiskőrösön terem, de jobban alkalmazkodik a hétköznapi étrendhez. Egy könnyű, tüzes kadarkát a pörkölttől a süteményekig szinte minden ételhez fogyaszthatunk.
– Kicsit szomorúnak, megkeseredettnek tűnik. Hogyan látja a világot?
– Úgy látom, ahogyan ön mondja. Megtörtem, csalódott vagyok.
– Akkor az a közmondás érvényes önre, hogy a suszter maradjon a kaptafánál?
– Nem hiszem, hogy ez törvényszerű, hiszen különböző végzettségű emberek sokat tettek ezért az országért.
– Elmondható, hogy végül is nem bánta meg?
– Azt gondolom, hogy sokan nem értették, nem értékelték a munkámat, de egyszer majd valamikor valakik azt fogják mondani, hogy én is, mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy ne kerüljön idegen kézbe a termőföld, és megbecsülés övezze a családi gazdálkodást.