Vera Muhinának, a szovjethatalom hivatalos szobrászának és férjének, Alekszej Zamkovnak, a kor ismert tudósának, a „szovjet viagra” feltalálójának élete hű tükre egy egész rendszernek. Az ország mindenható vezéreivel voltak közeli ismeretségben. Dicsőség és intrika kísérte pályafutásukat, egy adott pillanatban mégis ki akartak szökni az országból. Lebuktak, ennek ellenére nem kerültek munkatáborba. A befolyásos pártfogók segítettek rajtuk, így az asszony újabb lendülettel formálta a korszak egyik szimbólumát, a Munkás és kolhozparasztnő alakját.
A sarlót és kalapácsot tartó két alak ismét 35 méteres magasságból néz majd le a látogatókra – akárcsak 1937-ben a párizsi világkiállítás szovjet pavilonjának tetejéről –, az új kor szellemének megfelelően ezúttal egy moszkvai hipermarket mellvédjéről. Ez az üzleti fogás a tervek szerint egyúttal megoldja az egyre elkerülhetetlenebb felújítás előtt idáig tornyosuló anyagi gondokat is. A nedvességtől korrodálódó, már 15 évvel ezelőtt is siralmas állapotban lévő fémkonstrukció renoválását ugyanis a 64 ezer négyzetméter alapterületű kereskedelmi központ építői vállalják magukra. Vera Muhina korszakjelképpé vált szobrát nem először használják fel reklámcélokra. A piárakciók közül a legnagyobb port az verte fel, amikor egy ruházati cég három éve 50 ezer dolláros áron a saját termékeibe öltöztette a két alakot.
A világhírig azonban hosszú út vezetett. A 30-as évek elején maga Muhina sem hitte volna, hogy néhány év múlva óriási lehetőséget kap a sorstól: ő készítheti el az 1937-es párizsi világkiállítás szovjet pavilonját díszítő, a kommunista hatalom egyik jelképévé váló szobrot. A művész addigi pályafutása éppenséggel megalapozhatta volna a reményt, de mint tudjuk, abban a korban korántsem csak, pontosabban általában nem a tehetség számított. Muhina származása pedig nem volt makulátlan. Nagyapját, Kuzma Muhint Riga legismertebb kereskedői között tartották számon. Számos raktára és a lett város legnagyobb kereskedőházában jó néhány pavilonja volt. Gyermekei szintén ügyesen forgatták a pénzt, és jól jövedelmező gyáraik, bérházaik biztosították számukra a gazdagságot. A forradalom után Kuzma Muhin leszármazottai nagyrészt a független, polgári Lettországban maradtak. Nem így Vera Muhina, akit már a húszas évek elején a forradalmi Oroszország művészeti szövetségének legismertebb alakjai között tartottak számon. Végleg elhagyta viszont Oroszországot legidősebb nővére, aki Magyarországon telepedett le. Vera Muhina pályája közben egyre feljebb ívelt. Ráérezve a kor szellemére, elkészítette a moszkvai pártbizottság titkárának, Zagorszkij portréjának, valamint A forradalom lángja címet viselő alkotásának a vázlatát, indult „a munka felszabadítását” megörökítendő emlékmű pályázatán, az októberi forradalom 10. évfordulójára elkészített szobra, a Kolhozparasztnő pedig minden kétséget kizáróan meghozta számára a hírnevet.
Eközben férje, Alekszej Zamkov a kísérleti biológiával foglalkozó, ismert moszkvai kutatóintézetben dolgozott, amely a párt vonalához nem tartozó tudósok oázisának számított akkoriban. Itt nemhogy pártalapszervezet, de még szakszervezet sem működött. Az aranyéletnek azonban 1929-ben vége szakadt, az első nagyobb szabású tisztogatások után ugyanis jó néhány régi bolsevik fedezte fel magában az egykori diákot, és landolt a tudomány e fellegvárában. Meg is lett ennek az eredménye, hiszen az egykori jegyzőkönyvek tanúsága szerint ettől fogva nyolc-tíz órás üléseken az udvarosokkal, fűtőkkel együtt döntöttek a kutatási irányokról. Egyúttal megszüntették a bűnös egyenlőtlenséget, s ennek jegyében leépítették Zamkov doktor túlságosan is jövedelmező magánpraxisát. Az őt érő, egyre szaporodó támadások után a professzor 1930 tavaszán önként távozott az intézetből, és a Kommerszant Vlasztyban publikált archív anyagok szerint Voronyezsben egy rendelőintézetben dolgozott tovább.
Előtte azonban a megaláztatástól elkeseredett Zamkov külföldre próbált szökni a családjával. Ma is élő fiának elmondása szerint Azerbajdzsánon át Iránba, onnan Lettországba vagy Magyarországra igyekeztek, a pályaudvarra menet azonban elkapták őket. Mint később kiderült, Zamkov egyik páciense volt az ötletadó, titkosszolgálati provokatőr lévén azonban egyúttal az OGPU-nak is a tudomására hozta a tervet. A szokásos megtorlásokhoz képest a mintegy kétéves voronyezsi száműzetés meglepően enyhe büntetésnek számít. S hogy Zamkov megúszta ennyivel elkeseredett kísérletét, az egy sokak számára nélkülözhetetlen felfedezésnek volt köszönhető. Ez pedig nem más, mint a gravidán néven ismertté vált „szovjet viagra”.
Zamkovot még az intézetben bízták meg 1929-ben, hogy ellenőrizze két német tudós frissen publikált felfedezésének hitelességét. Anheim és Sondek kísérletképpen terhes nők vizeletéből nyert hormont fecskendezett be egerekbe, s ez a kis rágcsálóknál négy nap alatt a nemi szervek látható kifejlődéséhez vezetett, nemi érést eredményezett. A két német tudós a terhesség megállapításának módszereként ajánlotta felfedezését. Zamkov Makszim Gorkij által széles körben propagált kísérletei igazolták az állítást, a professzor azonban ennél tovább lépett: az ilyen hormonokat tartalmazó vizeletet sterilizálta, és közvetlenül bőr alá juttatva a nemi mirigyek aktivitásának elégtelenségét gyógyította vele. A gravidán nevet adták a preparátumnak, amely pszichikai lehangoltság esetén is igazolta hatékonyságát.
A hirtelen megnyitott távlatok azonban irigységet keltettek a szakmában, és ez is hozzájárult a támadások szaporodásához. Az elégtelen nemi aktivitás ellenszerének feltalálása azonban támogatókat is hozott szép számmal, így Zamkov emigrálási ügyének elsimításában a doktor egykori páciensei, köztük az OGPU magas rangú vezetői is segédkeztek. A „kor viagrája” ugyanis hihetetlen népszerűségnek örvendett. Gorkij mindenható titkára minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy Zamkovék visszatérhessenek Voronyezsből. A professzor szolgálatait maga Gorkij is gyakran igénybe vette. A párt központi bizottságának határozata alapján 1932-től külön intézet foglalkozott a „gravidanoterápiával”, és nemsokára az ország 250 kórházában alkalmazták a kezelést.
Férje népszerűségének hulláma Muhinát is a szovjet művészet magaslataiba emelte. A befolyásos Gorkij az első kérésre fogadta néhány szobrász társaságában, és panaszaikat azonnal továbbította Molotovnak, aki a szárnyai alá vette Muhinát. A családot, amelynek tagjait nem sokkal korábban még a börtön fenyegette, hirtelen kegyeikbe fogadják a kor istenei. Hogy bíznak benne, azt mutatja, hogy fiával kiengedik Párizsba, sőt Rigában is jár, ahol a hatalom inspirálására nyilvánosan lemond apai örökségéről. A szobrásznő hirtelen fontos megrendeléseket kap, s megnyeri a párizsi világkiállítás szovjet pavilonjának díszítésére kiírt pályázatot. Éjt nappallá téve dolgozik a mű elkészítésén. A szobor elkészül, s Sztálinnak is elnyeri a tetszését, pedig Muhinát már feljelentik a „jóakarói”, hogy bizonyos szögből nézve az alkotás „a nép ellenségének”, Trockijnak a profilját formázza. Jöhet Párizs és a világhír. A kiállítás után a szobor hazakerül Moszkvába, ahol a népgazdasági kiállítás, a VDNH északi bejáratánál egy tíz méter magas talapzatra állítják fel, alkotója szerint megfosztva ezzel a tértől.
Muhina csillaga fényesen ragyog, férjét azonban ismét kellemetlenségek érik. Kissé a fejébe száll a siker, és a gravidánt kikiáltja minden baj ellenszerének az epilepsziától a gyomorfekélyig, ám igazából az okozza a vesztét, hogy a szer – talán mert immunissá váltak vele szemben – egyre kevésbé kompenzálja a vezérek lankadó nemi kedvét. Zamkov intézetét 1938-ban be is zárják, a doktor infarktust kap, és nem tud visszatérni a kutatásaihoz. A háború kirobbanásakor ingyen dolgozik az egyik intézetben, azonban másodszor is infarktus éri. A kihívott fiatal doktornő, nem ismerve a páciens nevét, nyugalmat ír elő, és ami a legfontosabb, „ne próbálkozzanak a Zamkov-féle buta preparátumokkal”. A beteg erre a mondatra hörög egyet és meghal.
Muhina 11 évvel éli túl férjét, a hatalom udvari szobrászaként sokat alkot, ötször kap Sztálin-díjat. Végakaratát teljesítve Molotov felállíttatja Csajkovszkijt formázó szobrát Moszkvában, és lakást utal ki a művésznő gyermekeinek. A népbiztos azonban sohasem tudhatta meg, hogy Muhina 1937-ben becsapta őt. Elment ugyan Rigába, de az örökségről csak a sajtóban mondott le, miközben egyetlen hivatalos papírt sem írt alá. Így a rendszerváltás után a fia visszakapta a családi vagyont, igaz, a városközpontban lévő hathektárnyi telekből csak egyet. No, de ez is elegendő lesz neki élete végéig. Muhina szobra közben egy letűnt kor után Moszkvában hirdeti az új kapitalizmust.
Otthon Start Program
Otthon start: ízekre szedte a Porfolio cikkét az államtitkár
