A 670 kilométeres közös határ eleve kínálta – és kínálja – a gazdag kereskedelmi kapcsolatokat, amikor egy-egy terméket olykor alig pár kilométert kell utaztatni ahhoz, hogy új piacokra leljen, de a vállalatalapítás is egyszerűbb, ha a határ mindkét oldalán fellelhető szakembergárdára építhet a befektető. A természetesen kínálkozó lehetőségeket ráadásul egyre erőteljesebben támogatja az Európai Unió is, aminek szlovák–magyar viszonylatban talán a leglátványosabb eredménye – a Mária Valéria híd újjáépítése – is megszületett már.
Az adottságoknak megfelelően és a lehetőségek egyre jobb felismerésének az eredményeként a magyar–szlovák kereskedelem volumene folyamatosan nőtt az elmúlt tíz esztendőben, s tavaly átlépte a korábban „mágikusnak” mondott egymilliárd dolláros határt. A 2001-es esztendő azonban áttörésnek számít olyan értelemben is, hogy először emelkedett a magyar export mértéke nagyobb százalékban, mint az importé.
Tudni kell ugyanis, hogy a két ország kereskedelmi forgalmában igen jelentős deformáció mutatkozott mindvégig, hiszen volt olyan időszak, amikor a magyar behozatal kétszerese volt a kivitelnek.
1995-ben például Magyarország mindössze 189 millió dollár értékű terméket exportált Szlovákiába, viszont 391 millió dollár értékben vásárolt különböző termékeket északi szomszédainktól. Nos, tavaly a magyar export több mint harmincszázalékos növekedéssel elérte a 411,5 millió dolláros értéket, miközben az import mindöszsze tíz százalékkal nőtt – 602,6 millió dollárig jutott –, a mérleghiány tehát kétszázmillió dollár alá csökkent. Magyarország ezzel a teljesítménnyel Szlovákia 12. legfontosabb kereskedelmi partnere.
Hasonló tendenciák figyelhetők meg a tőkeáramlás terén is. Szlovákiában mintegy hatszáz olyan vállalat vagy vállalkozás van, amely magyar tőkerésszel jött létre (ezek mintegy 15 százaléka teljes egészében magyar tőkével). Annyiban más a helyzet, mint a kereskedelemben, hogy a vállalkozások túlnyomó többségét – mintegy négy-ötszáz – közvetlenül Szlovákia megalakulásakor, tehát az 1993–94-es időszakban hozták létre, s döntően kereskedelmi és szolgáltató cégek voltak, minthogy az ország megalakulása után bizonyos termékekben és szolgáltatásokban hiány mutatkozott. Később alakultak meg azok a szlovák–magyar vegyesvállalatok, amelyek már a termelésre koncentráltak. Ezek a kisüzemek elsősorban a fa- és élelmiszer-ipari termékek előállítását helyezték a középpontba. Ezekben a cégekben mindkét oldalon elsősorban a kis- és középvállalkozók érdekeltek. Jelentősebb tőkebefektetésre Szlovákiában főként 2000-től van lehetőség, s ez nemcsak a magyar tőkére vonatkozik. A harmadik Meciar-kormány idején, 1994–98 között a szlovák hatalom kínosan ügyelt arra, hogy kizárja a magánosítási folyamatból a külföldi tőkét. A fiatal ország integritását féltve pedig arra, hogy Szlovákia egyes régiói csak a kormány beleegyezésével és felügyelete mellett vehessenek részt a nemzetközi gazdasági együttműködésben, amilyen a határ menti és euroregionális kapcsolatrendszer is. A Dzurinda-kormány 1999-ben módosította az ilyen magatartást lebetonozó törvényi rendszert, s lényegében csak akkor indulhatott a bankszféra és az energiahordozók privatizációja, amelyben sikeresen bekapcsolódott Magyarország is. Olasz, osztrák és német bankok mellett megjelenhetett az OTP Bank is, amely a kormány jóváhagyásával megvehette 14,5 millió dollárért a szlovák Befektetési és Fejlesztési Bank részvénycsomagjának 92,55 százalékát, a Mol pedig – ugyancsak nagybefektetőként – Szlovákia legnagyobb kőolajfeldolgozójának, a Slovnaftnak 36 százalékos résztulajdonosa, amiért a szlovák Nemzeti Vagyonalapnak (a magyar ÁPV Rt. megfelelője) 260 millió dollárt fizetett. A Mol ezen kívül még 16 töltőállomással is jelen van Szlovákiában, de olyan magyar vállalatok is érkeztek az elmúlt két esztendőben, amelyek teljes vagy résztulajdonosa multinacionális cég, mint például a Weider Hungária Kft. vagy a Bábolna Bio Kft. A három utóbb említett beruhá-zás összértéke mintegy 35 millió dollár.
Magyar Péter nem áll le a blöfföléssel
