Ragyás Jóska és a többiek

A Buvátinál, ahol akkortájt dolgoztam, Zelkó Zoli volt az egyetlen jelenség. Bélyeget gyűjtött. Ebben semmi rendkívüli nincs, végtére Somogyi Imre is gyűjtő volt, az osztályvezetőnk, mégis hatökörnek tartotta mindenki. Zolit nagy respekttel kezeltük. Elegáns volt és módos. A bélyeggyűjtésnek köszönheti, mondogatta nekünk, ifjaknak.
Ma már tudom, a színjáték, amivel minden napját kezdte, nekünk szólt. Kábítani akart. Kirakta asztalára az albumokat, a Zumstein-katalógust, rakosgatta a bélyegeket, s néha, hogy mindenki hallja, megjegyezte: „Fantasztikus! Az űrhajósblokk ára egy év alatt a kétszeresére nőtt.”
Szegő bácsit, a kedves zsidó figuránst kivéve, aki tyúkokat tartott Rákoshegyen, és naponta száz tojást adott el a cég mérnökeinek és technikusainak, mindenki beiratkozott a bélyeggyűjtő körbe. Zelkó lassan, szisztematikusan végezte kerítő munkáját. Soha nem beszélt rá senkit, mégis éreztük, hogy előbb-utóbb bélyeget fogunk venni tőle. A Filatélia megbízottja, súgtunk össze a háta mögött, mintha CIA-ügynök vagy szabadkőműves lenne.
Ennek már sok éve. Zoli utóbb belehabarodott Däniken könyveibe és a Nasca-rejtélybe, s elhíresztelte, csak ő képes kibogozni a fennsík rajzainak titkát. Elhitték neki. Akkor már bélyegekről szó se volt, csak én őrzöm tárgyi emlékét a zsenialitásnak, amivel mindenkit csőbe húzott.
A berakóról beszélek, meg a blokkokról, sorokról, amiket mind tőle vettem. Ezek utóbb, mert pár hónapig nedves házban laktam, kivétel nélkül beleragadtak az albumba, ergo: egy vasat se érnek. Így festett az én nagy bizniszem a bélyegekkel, s ennek emlékével álltam meg a Hársfa utcai múzeum kapujában. Csöngetni kell, majd bebocsátás után fölsétálni az emeletre, ahol Halász Alexandrát találni, a muzeológust. Biztosan a szakmából következik a pontosság, ahogyan a bélyegekről beszél.
Tőle tudom, hogy Budapesten találni a világ legnagyobb látogatható bélyegmúzeumát. A Dob utcai ház egykor postapalotának épült, ma a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium lakja. Nevezetes hely, a postások az ostrom napjaiban fegyverrel védték, s egyformán visszalőttek a németekre és az oroszokra. Az épület Hársfa utcai részét úgy tervezték, hogy a múzeum fölötti részbe nem került vízstrang, hiszen csőtörésnél a bélyegek eláznának – a két háború között figyelmesen építkeztek Budapesten.
Miért fontos, hogy ez a legnagyobb látogatható bélyegmúzeum? Mert a mienknél létezik tágasabb kollekció is: az angol királyi családé, de az övéket csak kivételes alkalmakkor látni. Nagyvonalúbbak volnánk, mint a brit uralkodóház? Bizony, azok.
Pedig a mi gyűjteményünk akkora érték, hogy amikor bevezették negyvenhatban a forintot, az új pénz fedezeteként többek közt a Bélyegmúzeum anyaga szolgált. A Nemzeti Bank aranykészlete akkor épp nem tartózkodott itthon.
Az anyag értékes ugyan, mégis értéktelen. Ha valaki betörne ide – száradjon le a keze, jó előre mondom! –, a bélyegekkel semmit nem nyerne. Azonosító jel van rajtuk, eladhatatlanok.
Honnan a sok bélyeg?
A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Az ötletszerű gyűjtés évtizedei után az Egyetemes Postaegyesület 1878-ban előírta: minden nemzet postája küldje meg a többinek új bélyegeit. Azok bólintottak, és azóta is, százhuszonöt éve rendben megküldik. Derék, szavatartó férfiak. A bélyegesekre kéne bízni a világpolitikát.
A budapesti múzeum gyűjteménye 11 millió darabos, a látogatónak 300 ezerrel kell beérnie. Amikor belép, azt hiszi, a terem üres. Nem az. A kollekció falba sülylyesztett fakeretekbe van „elrejtve”. Ki kell húzni őket, és két oldalról lehet nézegetni. 3200 húzogatásra van mód, ennyi keretet raktak tele bélyeggel.
Egy alkalommal mindet látni: képtelenség.
Ide vissza kell járni.
Vissza is járnak – a külföldiek. Mert idegenből jön a látogatók zöme. Felkészülten, nagyítóval és katalógussal a kézben érkeznek, s azzal a csendes áhítattal járnak körbe-körbe, amivel a szekták megszállottai szoktak a maguk ünnepein.
Nem tudom, hány bélyeggyűjtő lehet a világon, de olyan, mint Fournier, nem volt, és tán nem is lesz soha. Ez a derék svájci hamisított bélyegeket gyűjtött, de minthogy amit a hamispiacon talált, kezdetleges volt és primitív, úgy döntött, maga veszi kézbe a dolgot. Másolatokat fog készíteni, de csak olyan bélyegekről, amiket szeret. Mit mondjak, gyönyörűeket szeretett. Hogy ne legyenek technikai gondjai, mindent megvett hozzá: rajzfelszerelést, nyomdagépet, dúcokat. Tudta, a törvény úgy szól: ha valaki a hamis bélyeget nem ragasztja fel, és nem hozza forgalomba, nem büntethető, vagyis kedvére passziózhatott élete végéig. Ma ott tart a világ, hogy Fournier némely másolata értékesebb, mint az eredeti bélyeg. Hülye a világ.
Sokan úgy hiszik, az elektromos levelek: az e-mailek korában, a hagyományos levelezés elhal, s bélyegre lassan nem lesz szükség. Tévedés. Anglia nagyobb városaiban a postás ma is kétszer jár naponta, s mindig teli táskával.
Ha már Angliánál tartunk, a szigetországban nem illik bélyeget fejjel lefelé ragasztani a borítékra. Aki megteszi, annak levelét a posta portósként kezeli, és kézbesítéséért dupla pénzt számol. Az ok királyi: a bélyegeken II. Erzsébet képmása látható.
Más eset Haiti. Ott egyszer kötelezővé tették a fejjel lefelé ragasztást. Egészen addig, míg a bukott diktátor ábrázata forgalomban volt.
Hogy házunk táján is sepregessünk kicsit: Magyarországon az első bélyeg 1871-ben készült. Azon is király volt: az apostoli. A bélyeg Ragyás Jóska néven híresült el. Nevét onnan kapta, hogy selejtes lett. Forgalomba se került, alig néhány darab maradt meg belőle.
Végezetül, kérem önöket, írjanak minél több levelet! Akit szeretnek, annak halk szavút, akire haragszanak, annak hangosat, és ragasszanak mindre szép bélyeget.
Én is írni fogok egyet: Zelkó Zolinak. Az lesz majd benne, hogy hálás vagyok. Megvetette velem a kacsasort Varga Pál gyönyörű rajzaival, s enélkül ma aligha tudnám, mi a különbség a csörgő és fütyülő réce között.
***
A Bélyegmúzeum címe: 1074 Budapest, Hársfa utca 47. Telefonszáma: 341-5526. A sok százezer bélyeget a felnőttek 100, a diákok, a sorkatonák, a 65 év feletti nyugdíjasok 50 forintért láthatják. Díjtalan a belépés a pedagógusoknak és a diákcsoportoknak akkor, ha tizenötnél többen vannak, és pedagógus kíséri őket.