Röviden

–
2002. 04. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszonkétmilliós rablás Budapesten
Leütöttek egy iraki állampolgárságú férfit pénteken Budapesten, a VIII. kerületi Múzeum körút egyik épületének lépcsőházában – tudatta a BRFK sajtóügyelete. A sértett elmondása szerint 10 millió forintot, valamint 12 millió forint értékű valutát vettek el tőle a támadás során. A férfit kórházba szállították, a nyomozás megkezdődött az ügyben. (MTI)

Sofőrrel együtt tűnt el egy kamion
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a fuvarozó cég, az Autó-Fazo Bt. tegnap tudatta, az FSG-813 rendszámú fehér Iveco típusú hűtőkamionnak szerdán kellett volna megérkeznie a ljubljanai repülőtérre. A tervek szerint a teherautónak Rédicsnél kellett volna átlépnie a határt, ám ez eddig nem történt meg. A társaság kamionja kedden indult el a Ferihegyi repülőtérről, mintegy 10 millió forint értékű árujával. A rendőrség keresi az eltűnt teherautót és sofőrjét. (MTI)

Határsértők Szabolcsban
Újabb, ezúttal tizenhárom szomáliai és tizenhat bangladesi határsértőt fogtak el a határőrök tegnap hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhodos térségében. A járőrök a magyar–ukrán határ túloldalán reflektorfényeket észleltek, ezért éjjel is látó infra készülékekkel fokozott mértékben pásztázták az érintett hazai határszakaszt. A csoport a nagyhodosi Túr-hídhoz igyekezett, ahol viszont már várták érkezésüket a járőrök, s őrizetbe vették a Nyugat-Európába illegális úton igyekvő külföldieket. (MTI)

Elhunyt a legidősebb osztrák
Nem sokkal 111. születésnapja előtt, csütörtökön este elhunyt Ausztria legidősebb polgára, Leopold Vietoris, a matematika professzora. Vietoris még hét évvel ezelőtt, 103 évesen is publikált. Öszszesen 80 tanulmánnyal vívta ki a tudományos világ elismerését. Az 1891-ben Radkersburgban született Vietoris 1920-ban szerzett diplomát Bécsben. 1925-ben Rockefeller-ösztöndíjjal három szemesztert végzett az amszterdami egyetemen. Hollandiából visszatérve előbb Bécsben, majd haláláig Innsbruckban élt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.