Sajátos végjáték a kárpátaljai választáson

Valójában ki képviselje, pontosabban kinek van joga képviselni, illetve megjeleníteni a vészesen zsugorodó lélekszámú kárpátaljai magyarság érdekeit Kijevben, az ukrán törvényhozásban? Az élére állított, megannyi indulatot és találgatást gerjesztő kérdésre csaknem két héttel a parlamenti választások után sincs megnyugtató válasz.

Szabálytalanságokra hivatkozva négy választási körzetben is érvénytelenítette az eredményeket a helyi választási bizottság, így Kovács Miklóst, a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét megfosztotta vezető pozíciójától. Immár kétszer, a leadott szavazatok újraszámlálását követően is egyértelművé tette a Beregszász központú 72. számú választókerületi bizottság, hogy szerinte minden kétséget kizáróan Gajdos Istvánt tekinti győztesnek Kovács Miklóssal szemben, ám az utolsó szót – a törvény értelmében – mindenképpen a Központi Választási Bizottságnak (CVK), esetleg a bíróságnak kell kimondani a kérdésben.
Bekövetkezett tehát az, amire elemzők szerint eleve számítani lehetett, hogy a parlamenti mandátumért a versenyre kelt jelöltek, mármint a végső sikerre egyaránt esélyesnek tekintett Kovács Miklós és Gajdos István párharca az eredménytől, illetve a befutó személyétől függetlenül is megosztja és szembeállítja egymással a kárpátaljai magyarságot. Személyükben ugyanis a kárpátaljai magyarság két legjelentősebb érdekvédelmi szervezetének vezetője csapott össze. Azaz egyfelől a KMKSZ elnöke, másfelől pedig a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának (KMSZF) társelnöke szállt ringbe. Igaz ugyan, hogy az utóbbi enyhén szólva is igencsak jelentéktelen – gittegyleteknél alig jelentősebb –, mintegy kéttucatnyi szervezet tömörülése, ami kétségtelenül elhalványul és súlytalanná lesz a csaknem negyvenezer tagot egyesítő KMKSZ mellett.
Az 1967-ben, az Ungvárhoz közeli Szürte községben született Kovács Miklós hivatásos politikus. A Beregszász melletti Makkosjánosdban született, nálánál négy évvel fiatalabb, néhány nap híján harmincegy éves Gajdos István inkább műszaki érdeklődésű, aki valójában csak néhány éve, elsősorban puszta kíváncsiságból kóstolt bele a politikába. Kovács az ungvári egyetem történelem szakán szerzett diplomát, majd az ELTE politológiai tanszékén, a Századvég politikai iskolában, valamint az Egyesült Államokban a The Leadership Institute-ban folytatott tanulmányokat. Gajdos az oroszországi Tula város egyetemén kezdte felsőfokú tanulmányait, ám a szovjet birodalom felbomlása miatt diplomát már a lvivi műszaki egyetemen kapott, és néhány napon belül diplomázik az ungvári Informatikai, Közigazgatási és Jogi Főiskola Jogi Karán is. Kovács két alkalommal volt az ungvári járási tanács képviselője, majd az utóbbi négy esztendőben a kárpátaljai magyarság egyetlen parlamenti képviselője az ukrán törvényhozásban. Gajdos négy éve lett képviselő a beregszászi járási tanácsban, amelynek alakuló közgyűlésén a testület tagjai nagy többséggel elnöküknek választották, majd két év elteltével Leonyid Kucsma államfő a járási közigazgatás élére, az ország legfiatalabb ilyen szintű vezetőjévé nevezte ki. Kovács Miklóst 1996-ban az alapító elnök leköszönésével elnökévé választotta a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ, amelynek március végén tartott tisztújító közgyűlése egyhangúlag – immár harmadik alkalommal – újabb három évre meghosszabbította mandátumát. Gajdos az Egyesített Szociáldemokrata Párt járási szervezetének elnöke és a KMSZF társelnöke.
Kovács Miklós, hivatásos politikus lévén, kiváló szónok, aki a pallérozott mondatok mellett szereti a nyers és kemény megfogalmazásokat. Ebből adódóan a választási kampányban is elsősorban érzelmi húrokat pengetett, a nemzeti öntudat és a nemzeti összefogás erősítését hangsúlyozta mint a kárpátaljai magyarság megmaradásának alapvető feltételét. Ezzel szemben Gajdos István darabosan és nehézkesen fogalmaz, éppen ezért szeret mielőbb túl lenni a nyilvános fellépéseken. Ő ugyanis még csak tanulja a politikus szakmát, hiszen az egyetem elvégzése után mérnöki diplomával a zsebében és állás nélkül vállalkozásba kezdett, s ma övé Beregszász egyik sikeres vállalata, amely mintegy félezer embernek ad állandó munkát és biztos keresetet. Ebből adódóan ő a magyarság megmaradását és boldogulását is elsősorban gazdasági kérdésnek tekinti, mert szerinte csakis úgy tartható meg a Kárpátok alatt a magyarság, ha lehetőséget teremtenek számára a megélhetéshez. Az elkövetkező négy év talán kellő példával szolgál majd arra, hogy kiderüljön, illetve a kárpátaljai magyarság felmérje: kettőjük közül végül is kinek van igaza, illetve nagyobb súlya.