Választás 2002

–
2002. 04. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszaélésektől tartanak
B. B.
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy térjenek vissza a választások második fordulójára az EBESZ megfigyelői, mert ez elengedhetetlen a választási kampány megfelelő mederben tartásához és a második forduló visszaélésektől mentes lebonyolításához. Válaszul Martonyi János külügyminiszter leszögezte: a megfigyelők a második fordulóra már érvényes meghívással rendelkeznek, és azon részt is vesznek.

FKGP a nemzeti oldalt támogatja
K. F.
Az FKGP vezetőinek többsége a nemzeti oldal melletti kiállásra, a Fidesz–MDF közös képviselőjelöltek támogatására hívja fel a kisgazda szavazókat. Ezt az álláspontot képviseli Gyimóthy Géza főtitkár, a Hajdú-Bihar megyei alelnök, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetek nagy része és Réti Miklós Pest megyei elnök. Központi állásfoglalás kiadását ugyan nem tervezik, de a megyei elnökök saját körzeteikben szólnak majd a választópolgárokhoz.

A szociáldemokrata párt felhívása
Sz. Á.
„A szociáldemokraták mindig felül tudtak emelkedni pártpolitikai érdekekeiken a haza érdekében. Mindig felismerték azt a történelmi pillanatot, amikor nyílt és világos kiállásukkal utat kellett mutatniuk” – áll a párt közleményében. A párt arra kéri a szociáldemokrata szavazókat és támogatókat, hogy a második fordulóban szavazataikkal a polgári kormányt támogassák.

Roma párt a Fidesz–MDF mellett
T. Zs.
Mivel nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a Fidesz–MDF–Lungo Dromon kívül egyetlen politikai erőnek sincs átfogó programja a cigányság problémáinak megoldására, ezért a Magyarországi Roma Összefogás Párt úgy döntött, hogy csatlakozik a Lungo Dromhoz – jelentette ki tegnap Szajkó Béla, a párt vezetője. Szajkó arra szólította fel pártja tagságát és szimpatizánsait, hogy a Fidesz– MDF-koalícióra szavazzanak a választás második fordulójában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.