Az amerikai The Wall Street Journal európai kiadása (WJSE) szerint a magyar választások kimenetele még nem dőlt el az első fordulóban, de az már bizonyos, hogy a „magyar választók az igazi nyertesei a bizalmukért folyó versengésnek”. A konzervatív amerikai lap vezércikke úgy vélekedett, hogy az Európai Unió „feltehetőleg akaratlanul a szocialisták ügyét mozdította elő azzal, hogy számos kérdésben bírálta a kormányt (a megfelelő szociális párbeszéd elmulasztásától kezdve a roma probléma kezeléséig)”.
Az első fordulóban szerzett hajszálnyi szocialista párti előny másik okát a lap abban látta, hogy bizonyos mértékig sikerrel járt Orbán Viktor stratégiája, amellyel el akarta szívni a szélsőjobboldal szavazóinak egy részét. A MIÉP ennek következtében nem érte el az ötszázalékos parlamenti küszöböt, de „Orbánnak ez a módszere valószínűleg nagyon fontos szavazatokba került neki a politikai élet főáramában, s ezeket vissza kell tudnia szerezni, ha meg akarja nyerni a második fordulót”.
A WSJE szerint az MSZP erőteljes sajtótámogatással ügyesen építette fel a felelősségteljes pragmatizmus képét – de a két vetélkedő párt között azért nemcsak a közös célokhoz vezető utak eltérésében van különbség, ahogy Kovács László pártelnök mondta a WSJE-nek. Az amerikai lap biztosra veszi például, hogy a szocialisták hajlamosabbak lesznek engedni az EU-nak például a munkaerő-piaci ügyekben, amivel „hosszabb távon aláássák Magyarország befektetésvonzó munkaerő-piaci rugalmasságát”.
A piacok szerinte az utóbbi időben kissé csalódtak a kormányban, de a szocialista párt kormányzását sem várják felhőtlen örömmel. A WSJE nagy elismeréssel méltatta Orbán Viktor évtizedes politikai teljesítményét: „Ő adott életerős, megválasztható jobbközép politikai erőt Magyarországnak.”
Nemcsak pártot hozott létre, hanem a társadalmi csoportok és közösségekre alapozott szervezetek olyan hálózatát, amely osztozik ezekben az értékekben. És míg bírálták azért, hogy a nacionalizmus vékony jegén siklik (amely vádat egyébként sok más európai politikusnak is éppúgy neki lehetne szegezni a választások idején), elismerést érdemel azért, hogy pozitívabb üzenettel itatta át a magyar politikai életet, mint ami eddig jellemezte. „A lap emlékeztetett arra, hogy négy éve a Fidesz jóval nagyobb első fordulós hátrányt fordított meg a második fordulóban. Ezért, jóllehet a fél évszázados egypárti uralom után érthető a választók reflexszerű kormányváltása minden négy évben, még nem dőlt el, hogy most is ez következik-e – írta a lap.
Kemény harcot vív a miniszterelnök. Az EUobserver című internetes lap Helen Szamuely tollából közöl elemzést a magyar választásokról. Szamuely szerint a magyar választások első fordulója nem okozott különösebb meglepetést, és nem igazolta azokat a sokszor hisztérikus véleményeket, amelyeket az Európai Unió és Magyarország néhány szomszédja előrejelzett. A rendkívül magas részvételi aránnyal lefolytatott voksolás során a szavazók majdnem egyenlő arányban támogatták a két nagy pártot. Orbán Viktor magyar miniszterelnök most kemény harcot vív, hogy egy terminusnál hosszabb ideig maradhasson hatalomban. Sokan gondolják úgy, hogy egy esetleges Fidesz-győzelem bizonyítéka lehet a magyar demokrácia erejének, ugyanakkor az Európai Unió minden esetben csóválja a fejét, ha egy jobbközép irányultságú párt közel kerül a megválasztáshoz. A Fidesszel kapcsolatban is hangot adtak nemtetszésüknek, de a párt legnagyobb ellenfelei sem vádolhatják őket szélsőségességgel. Orbánt magát is egyes EU-tisztviselők ultranacionalistának tartották, pedig programjában csak a nemzeti büszkeséget és a családi erényeket emeli ki. Ezek az értékek különösen lényegesek az olyan országoknak, amelyek ötvenöt éven keresztül idegen uralom alatt éltek – írja az internetes lap.
Magyar Péter nem áll le a blöfföléssel
