A drága Buchwald-székek

Csak pénzért ücsöröghetett a közönség Budapest nagyobb parkjaiban, a Duna-parton és a Stefánia úton az 1800-as évek végétől kezdve. A vas karosszékek tulajdonosa, Buchwald Sándor a székesfővárostól kapott monopóliumot arra, hogy a székeket „bérbeadja”. Huszonöt év után a főváros törvényhatósági bizottságában többen kérvényezték a vasfotel hitbizományának beszüntetését, sikertelenül. A székpénzek szedésének végül a magyar kommün vetett véget.

Buchwald Sándor vas- és fémbútorgyár-tulajdonos engedélyt kapott a fővárostól arra, hogy a kiemelt zöld területeken, így a Duna-parton és a Stefánia úton látványos vas karosszékeket helyezzen el, és pénzt kérjen el a használatukért.
A parkjegyeket a „Buchwald-nénik” kis válltáskából árulták. Az idős asszonyok mindig olyan helyeken telepedtek le, ahonnan az egész parkot belátták. Ügyelniük kellett arra, hogy a hölgyek és az urak jegy nélkül ne telepedjenek le a vas karosszékekbe. A kihágókat szigorúan megdorgálták, és jegyet vetettek velük.
Nem tudni, hogy a tulajdonos miért éppen ezeket az idős nénikéket foglalkoztatta, és miért nem fiatalokkal dolgoztatott. Hiszen az asszonykák az egész napos állómunka mellett rendszeresen loholhattak a kihágók után, akik általában ügyet sem vetettek rájuk, és elfutottak a parkból. Valószínűleg az idős embereknek nem volt más lehetőségük, és a kevés fizetés ellenére is elvállalták a számukra nehéz munkát.
Buchwald bácsi azt is tudta, hogy ezek a szegény asszonyok gyakran megsajnálnak egy-egy nincstelent, akik pár percre megpihennének a székeken. Ezért ő maga ellenőrizte, hogy a nénikék mindenkitől elkérik-e a jegyárat. Ha szabálytalanságot vett észre, az asszonyokat büntette meg. Az is előfordult, hogy bérükből vont le egy jelentősebb összeget engedékenységükért.
Huszonöt év múlva borány tört ki Budapest székesfőváros közgyűlésén, mert Buchwald bácsi az engedélyek meghoszszabbítását kérte. Azt is tervezte, hogy a Duna-parton és a Stefánia úti parkokon kívül a Városligetben is vaspadokat helyez el, és bevezeti a jegyrendszert.
A törvényhatóság baloldali tagjai ellenezték az engedély meghosszabbítását és azt is, hogy újabb helyeket adjanak át Buchwaldnak. A felszólalók elsősorban azt nehezményezték, hogy a tulajdonos havonta 5 koronát fizet a fővárosnak. Pontosan senki nem tudta, hogy Buchwald mennyit keres az egyes ülőhelyeken, de az átlagszámítások szerint két-három nap alatt megtérült az egy-egy székért kifizetett öt korona. Buchwald bácsi több tízezer koronát kereshetett havonta. A székesfőváros baloldali tagjai azt javasolták, írjanak ki pályázatot a bérbeadás jogára, és annak adják oda az üzemeltetés jogát, aki a legtöbbet ígéri székenként. Buchwaldnak az ellenzék felháborodása mellett is sikerült megtartania a monopóliumot egészen a Tanácsköztársaságig. Buchwald fiának 1919. március 28-án benyújtott kérelmét végül a főváros „népbiztosai” elutasították. Az engedélyt nem hosszabbították meg, sőt, úgy döntöttek, hogy a sétálók a vas karosszékeken ezután ingyen pihenhetnek.