A frusztrált győztes

Lassan azért szólhatna már valaki Kovács Lászlónak, hogy a meccset lefújták: a választási kampány véget ért, az eredményt kihirdették, ráadásul – döntően a parlamenti küszöbön éppen áteső SZDSZ-nek és a négy évig a baloldal mellett korteskedő sajtónak köszönhetően – a szocialisták nyertek. Az utóbbi két hétben ugyanis az MSZP többi frontemberével együtt a pártelnök változatlan vehemenciával ostorozta a Fideszt, mintha a társadalomnak szóló érdemi mondanivaló hiányában csupán a gyűlölködés tehetetlenségi ereje lendítené tovább a „kormányváltó erőket”. Lankadatlanul folytatódik az egyesült baloldal gyűlöletbeszédre és rágalmazásra, a hamis állítások sulykolására építő hadjárata.
De hogy ne csupán általánosságokról essék szó, érdemes felidézni néhány konkrét példát a „győzelem éjszakája” óta eltelt időszak „terméséből”. Április 21. óta szinte nem telt el nap anélkül, hogy Kovács László ne utalt volna a kormányzati intézményekben folyó állítólagos iratmegsemmisítésekre. Megdöbbentő, hogy a média úgy veszi át ezt az állítást, hogy egyetlen alkalommal sem kérdez rá arra: milyen bizonyítékai vannak a pártelnöknek e súlyos vád alátámasztására? Pedig különösen ízléstelen egy olyan politikai erő képviselőjének a szájából ezt a vádat hallani, amelynek számos kormányra készülő tisztségviselője a terhelő dokumentumok eltüntetését iparszerűen végző, utolsó kommunista kabinetnek is tagja volt. Kovács László és elvtársai emellett – ugyancsak bizonyítékok nélkül – törvénytelenségekkel, a közvagyon elherdálásával vádolják a korrekt átadásra készülő Orbán-kormányt.
A pártelnök amúgy igen rossz véleménnyel van saját frakciójának tagjairól, hiszen – a képviselőcsoport üléséről gondosan kiszivárogtatott információk szerint – arról beszélt, hogy a Fidesz meg akar venni néhány szocialista honatyát. A „hír” hitelességét semmi nem igazolja, de ez nem zavarja a legtöbb sajtóorgánumot: ha Kovács állítja, biztosan így van.
A leendő koalíciós partner sem szeretne lemaradni a nagy testvér mögött: erre utal a magát a szalonképes közszereplők társaságából lassan kizáró Kuncze Gábor SZDSZ-elnök jogi gengszterizmust emlegető kirohanása és Kis Zoltán ügyvivő példátlan fenyegetőzése, amellyel az alkotmány szerint teljes jogkörrel rendelkező kormány törvényes döntésének szabotálására szólította fel a köztisztviselőket. A győztesek lelkivilágába enged bepillantást Medgyessy Péter több nyilatkozata, különösképpen az, amelyben Magyarország méretén és elődje termetén gúnyolódik. A miniszterelnök-jelölt a szokásjogra fittyet hányva azt is jelezte, hogy az ellenzék nem számíthat nagyvonalúságra a parlamenti tisztségek elosztásakor. Az MSZP új frakcióvezetője, a pártállamban gyakorlatilag cenzori feladatokat ellátó Lendvai Ildikó ízléstelen Auschwitz-hasonlatával pedig ismételten bebizonyította, hogy az antiszemitizmus korántsem tekinthető a jobboldali szélsőség privilégiumának.
Bár korántsem teljes, a fenti leltár pontos útmutatást adhat minden érdeklődőnek arról, hogy a posztkommunista–„liberális” koalíció miként képzeli el az „árkok betemetését”, a társadalmi béke megteremtését. Ugyan még meg sem alakult a néhány fős, könnyen elillanó többsége miatt szemmel láthatóan frusztrált Medgyessy-kabinet, az már megjósolható, hogy az nem a nemzeti közép, hanem a nívótlanság, a megosztás, a bosszú és a kíméletlen zsákmányszerzés kormánya lesz.
Pontosan olyan, amilyennek elődjét lefestette.