A kispesti Fő utca

Noha Kispest mindössze százharminc éves múlttal rendelkezik a főváros némely több évszázados történelemmel dicsekvő kerületéhez képest, ám ma Budapest XIX. kerületeként, annak egyik legjellegzetesebb külvárosa.
Amikor 1867 után a gyors gazdasági fejlődés és a lakosság számának növekedése feszíteni kezdte Pest határait, peremvárosok kezdtek kialakulni. A Pestre koncentrálódott ipar miatt itt élt és dolgozott a hazai munkásság egyharmada, amelynek lakásviszonyai a lakosság növekedésével tovább romlottak. A kisiparosokat, munkásokat ezért egyre inkább vonzotta a közeli – ám olcsóbb és nyugodtabb életet biztosító – letelepedési lehetőség. A vidékről érkezőkhöz amúgy is közelebb álltak a kertes, kisvárosi hangulatú peremvidéki települések, amelyek bár néha szegényesek és szürkék voltak, a pesti sivár bérkaszárnyákhoz képest azonban mégis az emberibb körülményeket jelentették.
A település magva az 1869-ben felparcellázott terület, amely a mai Rákóczi utca, Üllői út, Jahn Ferenc és Ady Endre utca közé esik. Itt építették meg az első földszintes házaikat a betelepülők. Az Üllői úton az első házat 1870-ben Czúr Jánosné, egy 48-as honvédtiszt felesége emelte, és az első beköltöző iparos Kasza lakatosmester, egy 48-as honvéd volt. Az ekkoriban Colonei Kleint Pesthnek nevezett települést 1871-ben az általuk választott bíróval kis-, majd három év múlva nagyközséggé minősítették. Zöldövezeti jellege is megmaradt, még a XIX. század végének nyolcvanas éveiben is a szentlőrinci uradalomhoz tartozó erdő borította a mai Kispest területének nagyját, amelynek egy része, a híres „Epres” még az első világháború után is létezett.

A település rendezésekor az Üllői út két oldalán mély vízelvezető árkokat alakítottak ki, amelyek fölé a betorkoló utcáknál fahidakat emeltek, melléjük pedig petróleumlámpákat helyeztek el. A közvilágítás azonban még így sem volt megfelelő, hiszen az utcák nagy része sötétben maradt, ezért a közbiztonság érdekében éjjeliőröket alkalmaztak. Hamarosan Kispesten is megindult az iparosodás, és ezer fővel ipartestület is alakult. Kispest modern arca a XX. század első évtizedeiben alakult ki, ekkor épült többek között a köznyelvben az akkori pénzügyminiszterről Wekerle-telepnek nevezett munkás- és tisztviselőtelep, de emellett számtalan magán- és középület, óvoda, iskola, gimnázium, közfürdő, járványkórház és tüdőgondozó is létesült ebben az időszakban, sőt a századfordulón a már idejemúlttá vált vicinálist is felváltotta az újabb villamos. A harmincas évek derekán a helyi lapban megjelent írás szerint „Kispest ha mindjárt vidéknek is számít, szellemi élete éppen olyan, mint akár Budapesté, annál is inkább, mivel jobban magán viseli a nyaraló város jellegét, mint a gyárvárosét, nevetés és szórakozás szempontjából sokkal alkalmasabb. Itt nincsen olyan ház, amelynek udvarán virágoskert ne lenne, ami arról tesz bizonyságot, hogy rossz emberek nem lakják”. A kép bal oldalán álló Fischhoff nyomda Kispest első nyomdájaként alakult meg 1868-ban, ám még a múlt század negyvenes éveiben is működött.
Egykori Fő utcájának kedves hangulata – bár az elmúlt években sétálóutcává alakították – mára bizony jórészt elillant. Az 1950-ben a fővároshoz csatolt kerületbe ugyanis a múlt rendszer gyakorlatának megfelelően csúnya panel lakótelepeket illesztettek be, amelytől Kispest kertvárosjellege jócskán megváltozott. (G. R.)