Az ajándék

Pista már harmadszor kukkantott ki a kiskapun. Az apját várta. Kovács Szilveszter már reggel elment az utcabeliekkel. Vele tartott Molnár János, Bujdosó Ferenc, Balla Károly, a Gyepsor többi szegény nincstelenjével. Korán útra keltek és nagyon vidámak voltak. Most nem vitték őt magukkal, mint a vásárokra szokták régebben. Őrzi a házat. De már nagyon türelmetlen. Az anyja is.
Apja sosem tért haza üres kézzel. Bárhol járt, hozott neki valamit. A határból rendszerint valami szép virágot. A múltkorjában egy fürjet talált. Egyszer meg bíbictojást. De nemcsak ezért várta: türelmetlen volt ma. Különös nap ez a mai.
Valahogy másmilyen nap, mint a többi, már napok óta érezte, tudta, hogy történik majd valami. Az a sok pusmogás az anyjával, a néma tűnődés ebédek után: valami készülődik. Minden közelebb került most hozzá, miközben érzi, hogy nagy dolog készül. Hogy mi, azt még nem tudja. Valami! Lehet, hogy csodálatos, valami nagyon szép, rendkívüli. Amilyen eddig még sose volt.
Az anyja is kitekint néha az utcára, várja az urát; csodálatos fények a szemében. Ilyennek még sosem látta. Közben arra gondol, milyen jó lenne, ha az apja egy kisnyulat hozna neki a határból. Mert odament, a Tisza partjára a többiekkel. Ott van nekik valami dolguk. Régebben is odajártak napszámba. Vállaltak aratást és kapálást akkor is, amikor az a terület termelőszövetkezeti volt. Most ebek harmincadján, ahogy mondani szokták. Nincs gazdája. A régi tsz-elnök eltávozott a faluból, a könyvelő kezeli a területet. A marhaállományt széthordták. Gépekkel dolgoznak, de néha van számukra is munkaalkalom, ha jókedvében találják a könyvelőt. Azt beszélik, hogy a gazda most egy osztrák úr, aki autóval néha idelátogat.
Már elharangozták a delet. De a harangszó mintha megkövesedett volna, továbbra is a falu fölött lebegett. Akár az imádság! Szinte állt a levegőben.
Ekkor nagyot csapódott a kapu. Megérkezett az apja. De mintha nem az a régi ember lenne, teljesen megváltozott. A nyakába csimpaszkodott. Anyja is szaladt elébe, s azt kérdezte: „Sikerült, Szilvi?” Egy cuppanós csók volt a válasz. A házaspár boldogan összenevetett. Vele mintha nem is törődtek volna.
Közben elkészült az ebéd. Húsleves hosszú tésztával, aprólékkal. Külön a krumpli és a paradicsomszósz. És az ajándék? Apja megfeledkezett volna az ajándékról? Nem!
Kovács Szilveszter benyúlt a kabátja zsebébe és kihúzta a zsebkendő sarkába csomagolt ajándékot: egy marék föld volt! Az asztal sarkára tette. Pisti ámuló szemmel csak nézte. Föld!
Ez volt a titok, amiről szülei éjszakánként suttogtak. A föld! Apja ma árverésen vett részt az utcabeliekkel: földet vettek a szegények, nincstelenek, akik eddig csak álmodtak a földről, most tulajdonosokká váltak, birtokosok lettek. Nem kell az általános után neki is tarisznyát kötni a nyakába, hogy munkát keressen valamelyik gyárban, itthon maradhat a kis gazdaságban, a tizenöt holdas boldogságban. Már látta képzeletében a hombárt, a sertésólat, a pelyvást. Az udvar végén nyári fészert épít. Lovat vesznek. Ekét. Boronát. Lesz kocsijuk. Kisborjú az istállóban.
Guttmann Máté borkereskedő is vásárolt egy ajándékot, amikor múltkorjában külföldön járt: egy képet, de mi ez ahhoz képest? Ez az igazi ajándék, a boldogulás, a lehetőség alapja. A föld!
Anyja hozta a levest. „De Szilvi, ide raktad az asztalra a földet? Nem való az ide! Majd kiviszem!”
Összefogta, aztán tétovázva állt meg a szoba közepén. „Hová is tegyem?”
„Hová – tekintett fel az apja –, talán a feszület alá. Mint az imádságot!”
Ezen nevettek. Mint a felszabadult, boldog emberek szoktak.
„Ott lesz annak a legjobb helye” – kanalazott a levesbe a férfi.
A gazda…