Az alakuló ülés elé

Kettőezerkettő május 15-én képviselőségem tizenharmadik esztendejét kezdem meg a neogótikus Házban, és a szám babonás bűvölete csak növeli a várakozást, annak ellenére, hogy a sokat megélt és megtapasztalt korosztályombelieknek roppant nehéz bármi újat mondani és bármilyen meglepetést okozni.
A babonás várakozás első eleme az ígért „demokráciacsomag„ tartalma, mert négyéves antidemokratikus tevékenységünk és „uralmunk” után állítólag végre bölcs leckét kapunk az igazi demokráciából és önmérsékletből. A csomag bontásának első pillanatai távolról sem voltak biztatók, hiszen az ellenzéki jogok méltányos biztosítását „oktatóink” már az alakuló ülés előtt, a bizottsági helyek elosztásánál úgy képzelték el, hogy minden bizottságban a mandátumarányukat többszörösen meghaladó tagsági helyekre tartottak igényt, holott „lenyűgöző” tízfős többségük erre nem nagyon jogosította fel őket, és ilyet a korábbi „antidemokratikus” kormánypártok a nagyobb többség ellenére sem tettek, sőt a mandátumarányt meghaladó tisztségeket és helyeket biztosítottak az állítólag elnyomott ellenzéknek.
Nem tudom, hogy vajon miért kellene az alkotmányos megoldás diadalaként ünnepelnem az egyhetes ülésezési rend visszaállítását, amikor az Alkotmánybíróság annak idején meghozott határozatában egyértelműen rögzítette, hogy az általunk elfogadott ülésezési rend nem alkotmányellenes. Egyébként türelmesen várom azt a felemelő pillanatot, amikor visszavágynak majd a szidalmazott, de kitaposott „áderi” útra, mert a napirendet elfogadó többségnél némi rövidzárlat jelentkezik, de fantáziájukat ismerve, majd kitalálnak valamilyen látványos, áthidaló megoldást.
Azután vajon mivel magyarázható az állítólag tetőtől talpig demokraták zsigeri iszonya a közvetlen demokrácia legapróbb megnyilvánulásától? Vajon miért nem örülnek annak, hogy a magyar társadalomban, de főleg az apolitikusnak kikiáltott ifjúságban feltámadt a politikai érdeklődés, és több százezres, sőt milliós tömeg jelenik meg egy politikai rendezvényen és hitet tesz egy általa elfogadott polgári értékrend mellett? A baloldali média egyhangú, elmarasztaló kórusával szemben milyen megnyugtató és felemelő élményt jelentettek a Magyar Nemzet riportjában megszólaló fiatalok megnyilatkozásai: „egy lelki ébredésnek vagyunk tanúi”, „szükségünk van egy összefogó eszmére”, „fontos a nemzethez, a családhoz való tartozás, a történelmi örökségünk, hogy büszkék lehetünk a hazánkra”, „talán lehet érzelmek nélkül élni, de nem érdemes”.
Nekünk, a közvetett demokrácia szabályai szerint megválasztott képviselőknek éppen az lenne az egyik legfontosabb feladatunk, hogy kapcsolatot tartsunk ezzel a mozgalommal, a mozgalomból létrejövő csoportokkal, találkozzunk velük és folyamatosan, értőn tájékoztassuk őket. Miért fél bárki attól, hogy a tüzekből inkvizíciós máglyák lobbannak, amikor a láng csak az összetartozás, a közösségi élmény hőfokát tartja melegen, és nem hagyja kihűlni a társadalmi érdeklődést. Tudomásul kellene venni az egyik egyetemi hallgató üzenetét: „Ha tetszik, ha nem, egyre szélesebb az a réteg, amelyikben erős a vágy egy harmonikus, tiszta életforma iránt, és igen erős magyarságtudattal rendelkezik.”
Schöpflin György, a londoni egyetem professzora szerint „egyébként a demokráciának részét képezhetik az utcai tömegmegmozdulások. Ezért nem a demokrácia, sokkal inkább a magyar baloldal problémája, ha a mozgósított jobboldali szavazótábort veszélyesnek tartja.”
Veszélyesnek inkább a hatalom birtokosainak részéről elhangzott fenyegetések minősülnek, mert azok az eszközök birtokában beválthatók, ugyanakkor az értelmes okból összegyűlt, értelmes emberek tömege értelmesen kezelhető. Az elmérgesedett politikai légkörben a várakozás egyik eleme az általunk vállalt nyitottság és valódi konstruktivitás várható fogadtatása, érvényesülése és hatása. Talán szokatlannak tűnik az a megfogalmazás, hogy a szó általános értelmében nem tekintjük magunkat ellenzéknek, csupán kisebbségnek. Politikai értelemben ugyan a kormány ellenzéke vagyunk, ezt a kormányt meg akarjuk buktatni, ugyanakkor nem vagyunk a társadalom ellenzéke és az előterjesztő személyétől, pártállásától függetlenül helyesléssel és egyetértéssel fogadunk majd minden olyan javaslatot, amely a magyar társadalom, a polgárok érdekét szolgálja.
Fodor Gábor „jóslata” szerint ugyan a Fidesz egy éven belül meg akarja buktatni a kormányt, és ezért „nagy cirkuszokat fognak csapni és őrjöngeni fognak”. Már most szeretném megnyugtatni őt és koalíciós párttársait, hogy a cirkusz és az őrjöngés az elmúlt négy esztendőben az ő világuk volt, a nemekkel kikövezett út az általuk járt út volt. A mi nyitottságunk az értelmes vita és az igenek útja ott, ahol az út jó irányba vezet.
Persze a jogalkotási programot egyelőre homály fedi, erről nem sokat tudunk. Az elmúlt években a sarkalatos, fontosabb jogszabályok ugyan megszülettek, de az európai jogharmonizációs igény számtalan feladatot tartalmaz, többek között a médiatörvény módosítását, ami számunkra is feltörhetetlen diónak bizonyult.
Remélhetően nem okozok megbotránkozást és nem vonom magamra az enyéim haragját sem annak elismerésével, hogy a tervezett miniszteri listán néhány olyan jelölt nevével is lehet találkozni, akiről valójában nem tudom, hogy miért van azon az oldalon, s akitől az igazságügy, a kultúra, sőt az önkormányzatiság területén is tárgyilagosság és hatékony együttműködés remélhető, és a remény beváltatlansága érzékeny csalódást okozna.
Az előzőekben már idézett Schöpflin György nyilatkozata szerint „míg Magyarországon nem kristályosodik ki, hogy milyen a jó, az igazságos társadalom, addig a két tábor között felmerülő etikai különbséget nehéz lesz áthidalni. Valamilyen együttműködési szinteknek azonban létezniük kell…” Az együttműködési szint érdekében ígérjük a nyitottságot, de nem ígérhetünk nyugodt álmokat. A polgári oldal elszántsága tehát nem jelenti az együttműködés kizárását, és a megvalósult intézmények védelme melletti elkötelezettség távolról sem jelenti az alkotmányos keretek bármilyen túllépését. Ugyanakkor szerencsés lenne, ha a kormányoldal részéről a diadalittasság alaptalan és értelmetlen tobzódását józan megfontolás és odafigyelés váltaná fel.
„A jövő elkezdődött” – hirdette a Fidesz választási programja. „A jövő megtorpant” – nyilatkozta a választások után a Fidesz egyik alelnöke. Mi pedig töretlenül hisszük és valljuk, hogy „A jövő a miénk”, mert őszintén hisszük és valljuk, hogy a két tábor között a jó, az igazságos társadalomért vívott küzdelemben a polgári értékrendnek kell győznie.

A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)