Blabla

Egy reggel arra ébredt M. P. szociáldemokrata milliárdos, hogy fontos ember lett.
– Merde – sziszegte, mivel a megfelelő magyar kifejezés nem jutott az eszébe.
– Francba – javított azonnal, mert a főnöke viszont eszébe jutott, pontosabban az állandó dorgálás, amellyel Kovács úr szokta illetni szürreális nyelvhasználata miatt.
– Csak azt nem értem, hogy miért – tette fel M. P. a kérdést önnönmagának, mivel Kovács úr épp nem állt a háta mögött.
– Hiszen a nép szereti, amiket mondok – válaszolt M. P. még mindig önmagának, mert Kovács úr ezen a reggelen – lévén, hogy nem kellett kósza újságírók felbukkanásától tartaniuk – végre magára hagyta árnyék-miniszterelnökét, aki azonban a ritka alkalmat korántsem pihenésre, hanem inkább önmarcangoló önértékelésre fecsérelte, s mint ahogy mások utolsó pillanataikban lepergetik életük filmjét, M. P. akként elmélkedte végig a baloldali kampányt.
Ott volt mindjárt egy friss élmény, néhány erős mondat a Magyar ATV 2002. március 30-án rögzített, Magánbeszélgetések című műsorából.
„Hadd mondjam el, ami engem megdöbbentett. Valószínűleg ez nem, nem közismert azoknak a fővárosi televíziónézőknek vagy nagyvárosiaknak, akik ugye élik a maguk kis zárt életét. Elképesztően sok a láthatóan elhanyagolt ember. De mentálisan elhagyagolt, és fizikailag elhanyagolt. Csak egy példát mondok. Szinte mindenkinek hiányoznak a fogai. Szóval fogatlanok, rossz állapotban vannak, rossz lelkiállapotban vannak… Hát tudja, ez egy jelkép inkább az, hogy fogatlan.”
Vagy egy decemberi fergeteges eszmefuttatás a polgári létről szintén az ATV-ben.
„Még mindig nagyon lassan veszi tudomásul a polgár azt, hogy neki erre joga van, és az állam el akarja hitetni azt, hogy tulajdonképpen ő teszi a fincsit a néppel.”
Aztán egy gyönyörű kép az M. P. által kívül-belül, oda-vissza ismert nagy magyar valóságból.
„Hát ez aztán igazán nemzeti kérdés, hogy az a magyar falu, amelyik a magyar hagyományokat, a magyar tradíciókat őrzi, ahol nagyon sok ember él, ahol együtt van minden, ami a magyar múltból fellelhető. Szép öreg templomok, régi házak és ehhez kapcsolódó megélhetőségi lehetőségek.”
Majd négyes metrós helyzetismertetés a hőn szeretett vidék és a szintén hőn szeretett főváros össznemzeti összeborulásáról.
„Azok a vidéki barátaink, akik feljönnek Budapestre, és nem kocsival jönnek, vagy nem ismerik a várost annyira, és mondjuk, közlekedni akarnak, két-három órát veszítenek el azzal, hogy a város egyik végéből a másikba átjussanak. Hát ez egy lehetetlen. És akkor ezt úgy tüntetik föl, hogy ez a fővárosnak egyfajta kedvezmény.”
Eddig jutott M. P. az önálló gondolatok megfogalmazásában, amikor végképp elveszítette a fonalat, és inkább visszahanyatlott a párnák közé egy fincsit aludni.