Buda középkori jogrendje

A középkori budai jog írott dokumentumának, a Budai Jogkönyvnek mindöszsze egy, a XV. század eleji példánya maradt ránk, amelyből azonban hű képet kaphatunk a városjogi szabályozásról. Ez olyan jól sikerült, hogy mintául szolgált a többi középkori város jogrendjének öszszeállításánál. Egyik legérdekesebb pontja a királyhűség értelmezése, amely ma akár liberálisnak is nevezhető, hiszen bár feltétlen hűséget követelt, ám cserébe elvárta ezt a királytól is.

Buda város kivételezett helyzete a középkorban abból adódott, hogy szabadságjogait a király adta, amit az uralkodók újra meg újra megerősítettek. Következményeként a város csak a királytól függött, neki engedelmeskedett és hűséggel neki tartozott. Ez védte a várost minden nemesi és főnemesi erőszaktól is, akik azonban szerezhettek ingatlanokat a város területén, ha írásban vállalták, hogy a polgárokhoz hasonlóan ők is részt vesznek a közteherviselésben.
A királyhűség így minden más jog felett állt, ám érvényes csak akkor volt, ha cserébe a király is megtartotta Buda szabadságjogait. Így a felségsértést nemcsak az országos, de a városi törvények is büntették, hűséggel tartozott a bíró, az esküdt, a tárnokmester és a budai várkapitány is. Az évente választott magisztrátus hivatalba lépésekor hűségesküt tett a királynak, a királynénak és az országot jelentő Szent Koronának. A törvények szerint a királyhűség automatikusan megszünt – sőt azonnali trónfosztást vont maga után – ha a királyt pápai átok sújtotta, eretnekké vált, zsarnokoskodott vagy az ország törvényeit nem tartotta be. Nem lehetett király, aki az egyház javait pusztította, rabolta vagy aki bélpoklos, leprás volt.
Az írott jogokon kívül a budai polgár évszázadokon keresztül részt vehetett a székesfehérvári koronázási ünnepségen, amelyet követően elsőként székesfehérvári szállására, majd Budára a székesfővárosba kísérhette az új uralkodót. Kiemelt ünnepléssel köszöntötték a királyt Buda lakói koronázások, királyi lakodalmak idején, vagy ha hosszú ideig volt távol. Ilyenkor a polgárság ünneplő ruhában, égő gyeryákkal, zászlókkal, valóságos körmenettel, a harangok meghúzásával köszöntötte az érkező királyt a város falainál, ahonnan egészen a palotáig kísérték. Közben csak a Nagyboldogasszony, azaz a mai Mátyás templomnál álltak meg, ahol a papság Te Deumot mondott érte.
A város pirosbetűs ünnepe volt a koronázás, a király lakodalma, az újszülött királyi sarj születése napja, az újév, az egyházi ünnepek – s bár gyászünnep – a király halála is. Ez utóbbi esetén megkondultak a város harangjai, a boltok bezártak, a polgárság pedig több napig sötét ruhával emlékezett az elhunyt uralkodóra.
A város jogi ügyeibe csak kivételes esetben szólt bele a király, ilyen volt a felségsértés bűne, a bíró megválasztásának jóváhagyása vagy egy megfellebbezett ítélet ügyében való döntés. Választójoggal mindenki rendelkezett, aki ingatlant birtokolt a város területén, míg tisztségviselő csak tiszta erkölcsű és nem túl szegény polgár lehetett. Bírónak viszont csak olyan budai polgár jelentkezhetett, akinek mind a négy nagyszülője német volt, és ezt megelőzően esküdtként már hat éven keresztül tagja volt a magisztrátusnak.
A város tanácsát minden évben, Szent György napján választotta a polgárság, amely napon tilos volt a fegyverviselés, verekedés és korteskedés és amit ünnepi mise előzött meg a Nagyboldogasszony templomban. A Budai Jogkönyv – a városalkotmány – a középkori főváros három évszázados életének foglalata, amelynek jótékony segítségével fejlődött a város a Mátyás uralkodása alatti időkre Európa egyik pezsgő kereskedelmi és kultúrális központjává.