Ellenségkép

Ha én volnék az ifjabbik Bush, nem kellene sötétben látó infrakamerával keresnem ellenségeimet. Tudnám, hol is lakoznak az ellenségeim. Kik az ellenségeim. Például a kalózállamok. Észak-Korea, Irak, Líbia. Vagy, személyeskedve: mindjárt Oszama bin Laden. Ahhoz, hogy valaki vagy valami ellenségként legyen tételezhető – vagyis legyen ellenségképünk –, az ellenséget valamely vonatkozásban rosszá kell fazoníroznunk. Halott indián a jó indián. Jó ellenség a rossz. Ki-ki maga mesterségét folytassa, folytassa, ki-ki maga ellenségét keresse, keresse.
Mesterségem címere toll, amerikai elnök nem vagyok, ki hát az én ellenségem? Ha fölébresztenek hajnali háromkor, és megkérdezik, ki a te ellenséged, János, azt mondom most, hogy a Magyar Táncművészeti Főiskola. Aki pedig felrázott, nyugtázza: álmodik a nyomor, még nem ébredt fel egészen a mi emberünk. Na mármost a helyzet a következő. A Kolumbusz utca 87. alatti ingatlan kezelői joga átkerült az ELTE-től a Magyar Táncművészeti Főiskolához, amely súlyosan természetkárosító beruházást tervez ott. Balett-termek épülnek majd és kocsiparkolók az őspark helyén. Egy elvarázsolt belső tér, egy meghitt zug szakad ki végleg Zugló szívéből. Ismét az ősfák bánják. A paradicsom folyamatosan kevesbedik. Ez a paradicsom egyébiránt egy schola, a Szintézis Szabadegyetem szellemi körtáncait is katalizálta. Mint szintézises előadó értesültem az egész ügyről, s szerveztem aláírásgyűjtést az ügyben, jól tudva, hogy eső után köpönyeg és pusztába kiáltott szó az egész. Minden úgy fog megtörténni, amint tervbe vétetett. Az engedélyek adottak, a tulajdonviszonyok tiszták, a természetvédőket pedig évente rendesen irtják, hogy ne szaporodjanak túl a városban. Nem új helyzet, ami viszont az ismerős motívumok s momentumok mellett új, izgató elem, az a Magyar Táncművészeti Főiskola mint ellenség. Merthogy a Magyar Táncművészeti Főiskolára az ember amúgy, jobbik énje szerint, korántsem gondolna ellenségesen. Tánc kontra természet. A két legszebb földi jelenség, a táncoló ember és az álló fa, az emberi mozgáskultúra és a természeti álláskultúra került most egymással szembe. Könnyű haragudni a multikra. Könnyű neheztelni a lakóparkokra és plazákra. Könnyű haragudni a hadi kiadásokra. Mert a multi, a lakópark, a plaza és a vadászrepülő jó ellenségkép, lévén nyilvánvaló ökológiai rossz. De mondhatjuk-e, hogy le a balettollókkal? Vesszenek a piruettek? Ez a helyzet már sokkalta nehezebben feldolgozható. Márpedig az ökológiai forró helyzetek ilyenek. Nem Jókai-regény a XXI. század, s nem is meseregény, hol szépség az egyik oldalon és szörnyeteg a másik oldalon. Rabok legyünk vagy szabadok? Jó kérdés. De milyen kérdés az, hogy tánc vagy fa, válasszatok?
S milyen kérdés az, hogy iskola vagy erdő? Az egyesült államokbeli Washington államban, ahol – Alaszkát nem számítva – a legtöbb mérsékelt égövi őserdő található, példának okáért az oktatásügyet az erdészet bevételeiből finanszírozzák. Ellenérdekeltségi viszony feszül tehát az iskolázottság és a biológiai sokszínűség között. Aki Washington államban az erdők barátja, az az iskolák ellensége és viszont. Krisztus Barabbást, Barabbás Krisztust kiált. Ha tanulj, tinó, ökör lesz belőled, ez magyarra lefordítva annyi, hogy a nyolcszáz éves ősfenyőkből parketta lesz.
Vannak olyan veszélyeztetett fajok, amilyen a pandamackó és a koala, amelyek népszerűek, a közvélemény számára érzelmileg feltőkésíthetők, tőkeerősek, s léteznek érzelmileg tőkeszegény fajok, ilyen a pillangók kivételével szinte az összes rovar. Ugyanígy léteznek érzelmileg eladható ellenérdekeltségek, mint fegyverkezés kontra természetvédelem, globalizáció kontra természetvédelem, s léteznek érzelmileg nehezen eladható ellenérdekeltségek, mint például táncművészet kontra természetvédelem, iskola kontra természetvédelem.
Igazi kihívást nyilván az érzelmileg tőkeszegény fajok védelme és az érzelmileg nehezen eladható helyzetek megoldása jelent. Nehéz helyzet az, amikor döntenünk kell: feleségünk vagy gyerekünk meneküljön-e meg? A titanici értékválasztó helyzetek a nehéz helyzetek. Amikor hozzánk egyaránt, egyképp közel állók közül kell választanunk. Amikor szűk a mentőcsónak, és sok a rokon, az a nehéz helyzet. Egyen a szegény, vagy legyen erdőnk? A jólét-e vagy az élet-e az előbbre való? S kinek az élete? Az emberé vagy a természeté? Távol a demagógiától s közel a bölcsességhez folyik a nagy, titkos küzdelem, s ezért érzéketlen rá a mindig demagógia közeli politika. Ma a felelősségérzet kevesek kiváltsága, s a felelőtlenség és érzéketlenség sokak előjoga. Gépfűrész sivít, fák dőlnek, és Chaplin balettcipője táncos női bokára vár. Mondd: kik az én ellenségeim, és hol vannak az én barátaim? Nem véletlenül tartja a szólás: ments meg, Uram, jó barátaimtól, ellenségeimmel majd elbánok magam.