Futottak még...

Hihetetlen események történtek vasárnap a Millenniumi Díjon. Csaknem ötmillió forintnyi versenydíjat írtak ki, amely összeg arányaiban még mindig messze van az 1896-os alapításkor meghatározott 100 ezer koronától, hiszen az szerény becslések szerint is 100 millió forintnak felelne meg, de az ötmillió a jelenlegi lehetőségekhez mérten elképesztő javadalmazás. A futtatók fantáziáját mindenképpen megmozgatta, annak ellenére, hogy ilyenkor tekintélyes nevezési díjat kell befizetni. Tizenhat nevezés érkezett, bár a pálya korlátozott teherbíró képessége miatt csak tizenketten futhattak. Nagy szó ez a 16 nevezés, hiszen az utóbbi években a versenytitkár alig tud összekönyörögni ötfős mezőnyöket is egy-egy kiemelt versenyben. Kevés a klasszis – mondják a hozzáértők –, s a futtatók nem szívesen indítanak terített nyerő ellen lovat. Igaz ez a megállapítás, de a vasárnapi Millenniumi Díj erre is, mint minden más józan számításra, megfontolásra, rácáfolt. Kétségtelen, hogy kevés a klasszis ló, sőt az utóbbi időkben még fogyatkoztak is. Például a tavalyi Millenniumi Díj helyezettjei közül Rodrigo és Menedzser sérült, Saugerties pedig a ménesben kergeti a kancákat. Maradt Akito és Gekkó – nem túl bőséges választék. A múlt héten azt írtam, Geriella meglepetést okozhat, s jobb lett volna, ha hallgatok. Mert Geriella valóban okozott meglepetést, de a kellemetlen fajtából. Egy másik futamban, az Erzsébet királyné Díjban indult, ám ott is a vert mezőnyben végzett.
De térjünk vissza a Millenniumi Díjhoz, amelyben a kevés klasszis ellenére is szenzációs társaság jött össze. Itt volt Akito, akit fűtött a visszavágás vágya Póker ellenében. Itt volt Gekkó két nagystílű győzelem után, a félelmetes végsebességű, középtávon mindenkire veszélyes Waters Edge, a kiszámíthatatlan Apple Bloome, a valaha szebb napokat látott Barcarole, aki bármikor feltámadhat, a régóta nyeretlen, de mindig a legjobbak közelében kavargó Rézpatkó.
Két, külföldre szakadt „hazánk lova” is megtisztelte a versenyt. Az itthon született, de szlovák tulajdonban lévő Pretty Prince két éve futott utoljára hazai pályán, akkor a „hármas korona” nyerő April Sunt is leverte. Az angol import Lidohillról, mint mindig, most is félelmetes hírek érkeztek Bécsből, de ő közismerten utálja az alagi gyepet, nem is termett eddig sok babér számára ezen a tájon. A Magyar Turf szakírója bonyolult számítások alapján az Akito, Gekkó, Pretty Prince, Póker erősorrendet állította fel, Lidohillt hetediknek rangsorolta.
A díj 106 éves története során születtek váratlan eredmények, de a vasárnapi futam mindenképpen előkelő helyet foglal el a meglepetések listáján. Lidohill kiugrott a gépből, s végig erős iramot diktálva start-cél győzelmet aratott. A 400-as tábláig még lépést tartott vele néhány merész vállalkozó, de a rettegett emelkedő kinyomta belőlük a szuflát, Lidohill viszont virgoncan száguldozott, mint akit felhúztak. Egyedül Waters Edge tudott gyorsítani, de ő olyan messziről zárkózott, hogy nem lehetett veszélyes a győztesre. Gekkó az utolsó lépésekben kicsikarta a harmadik helyet az ezúttal is kiszámíthatatlan Apple Bloome ellen. Barcarole szoros ötödik lett, Póker messzi hatodik. Akito? Teljes csőd. Ahogy a célegyenesbe fordult, nekiment két, az orra előtt összezáró lónak, kis híján felbukott, s onnantól kezdve elment a kedve mindentől.
Nagyon jó lovak osztoztak az idei Millenniumi Díj dobogós helyezésein. Mindhárom egyedülálló zseni a maga nemében. De bármily kiválóak is, a fogadók nem számoltak velük. Ebben a futamban nem. A befutó kvóta majd 18 ezer, a hármas több mint 207 ezer forint lett. Lidohill sikere már nagyon időszerű volt. Kétévesen, gyengécske mezőnyben fölényesen nyert egy csikóversenyt, azóta külföldi versenytereken nagyszerűen szerepelt, de Alagon mintha átok ült volna rajta. A derbiben táv ellen futva csúnyán lemaradt, majd a Budapesti Díjban bentfeledkezett a startgépben. Külföldön hiába ért el kiváló eredményeket, a hazai közönség már-már lemondott róla. Biztosan kutyaütők ellen futkos – legyintettek rá –, ha olyan jó ló, mutassa meg itthon is. Most bizonyított. Lovasa, Varga Zoltán, idomárja, Friebert Attila és ownere, Rozsnyói György szinte lépésről lépésre kidolgozták az alagi pályára alkalmatos, speciális taktikát. Az alapvetően egytempójú, nem igazán távbíró mén végig saját magának diktálta az iramot, gondosan ügyelve arra, hogy el ne szálljon az éles kanyarban, s maradjon energiája az emelkedőre is. Idővel mindenki kidőlt mellőle, a nagy hajrások pedig távol voltak tőle a finis kezdetén. Végeredményben szétszórta ellenfeleit, és csattanós választ adott a kétkedőknek: bécsi, müncheni sikereit nem kutyaütők ellen érte el. Emlékezetes, szép győzelem volt, bízunk benne, hogy külföldön is, itthon is lesz folytatása.