Afganisztánban befejeződött a háború – állította határozottan Ahmed Rasid, aki lahorei otthonából adott telefoninterjút lapunknak. Mint elmondta, az ország három keleti tartománya ugyan még harcoktól hangos, ám a nyugati országrészben, a többi huszonkilenc tartományban már béke van. A szakértő szerint az amerikaiak azok, akik azt a benyomást igyekeznek kelteni a közvéleményben, mintha Afganisztán egész területén zajlana még a háború. S hogy miért? Rasid szerint az Egyesült Államok végérvényesen vezető pozíciót szeretne megszerezni a közép-ázsiai országban. Politikája azonban rendkívül káros már csak azért is, mert ott lassanként fontos politikai és gazdasági folyamatok indulnak be. Hamarosan összeül például a loja dzsirga, a törzsi vezetők hagyományos gyűlése, amelynek feladata, hogy megválassza az ország új kormányát. Arról nem is beszélve, hogy elkövetkezik a talpra állás időszaka, megkezdődnek az újjáépítések.
Az afganisztáni történelem fordulópontjai az utóbbi két évtizedben mindig a közép-ázsiai országban érték Ahmed Rasidot: Kabulban volt, amikor bevonultak a szovjetek, és akkor is az afganisztáni fővárosban tartózkodott, amikor a tálibok átvették a hatalmat. S hogy mire emlékszik leginkább ezekből az időkből? Rasid elmondja, hogy legborzongatóbb élményeit nem is annyira a szovjet korszak alatt, sokkal inkább a polgárháború idején szerezte. „Ott voltam, amikor kirobbant a polgárháború, amikor elkezdték bombázni a várost, és amikor különböző csoportok egymás torkának ugrottak. Tényleg pokoli volt!” Rasid elmondja azt is, hogy a polgárháború, majd az utóbbi hónapok katonai akciói óriási pusztítást végeztek az ország szívében, a fővárosban. „Miután decemberben kivonultak a tálibok, és első ízben visszatértem Kabulba, az egyik legnagyobb élményem az volt, hogy emberek jártak-keltek az utcákon. Nőket láttam és férfiakat, akik a bazárokban nyüzsögtek – még akkor is, ha nem volt pénzük, amit elköltsenek. A tálib uralom idején Kabul, amely máskülönben élénk és nyüzsgő, tele zenével, élettel és zsivajjal, halott várossá lett. Akkor az emberek még a bazárba sem merészkedtek el.” Ahmed Rasid egyébként a tálibok és a tálib rendszer kiváló ismerője, könyvet is írt róluk. Elmondja, hogy a tálib uralom idején a kormányzást tulajdonképpen egy ember határozta meg: Oszama bin Laden. Noha a kormányt a tálibok működtették, a terroristavezér nagyban befolyásolta őket. Ezenkívül pedig ő adta a pénzt, az utánpótlást, és neki voltak harcosai, akik készen álltak, hogy meghaljanak érte. Kis túlzással ő maga volt a kormány.
Afganisztánban azóta már új szelek fújdogálnak, az átmeneti kormány fejét Hamid Karzainak hívják. A miniszterelnököt azonban – jóllehet eléggé népszerű – egyre több kritika éri mostanság azon a címen, hogy hatalma nem terjed túl a főváros határán. (Nem véletlen, hogy időnként gúnyosan Kabulisztán vezetőjének hívják…) Ahmed Rasid egyetért: a központi hatalom, az átmeneti kormány nem képes kiterjeszteni uralmát a fővároson túlra. S hogy miért? A választ valószínűleg a haduraknál kell keresni. A vidéki tartományokban ugyanis a független hadurak nagyon erős pozícióban vannak, és nem hallgatnak a központi kormányra. Az átmeneti kabinet gyengesége tulajdonképpen két okra vezethető vissza: az egyik, hogy egyelőre még nem állt fel az egységes nemzeti hadsereg, illetve a rendőrségi állomány. A másik pedig, hogy nincs meg az a pénz, amely lehetővé tenné a közigazgatási hálózat felállítását és az infrastruktúra kiépítését. Az újságíró emiatt úgy véli, hogy az amerikaiaknak most sokkal inkább politikai és gazdasági stratégiára lenne szükségük, mint katonaira.
„Szeptember 11-e óta az Egyesült Államok külpolitikájára, főként pedig Afganisztán-politikájára amúgy is erőteljesen rányomja bélyegét a hadsereg, illetve a védelmi minisztérium, a Pentagon – véli Rasid. – Pedig az amerikai kormányzatnak más szerveket, ágazatokat is be kellene vonnia a döntésekbe: így nagyobb teret kellene engednie a külügyminisztériumnak, valamint a különböző humanitárius és segélyszervezeteknek.” Afganisztánban szélesebb alapokon nyugvó politikára lenne szükség, amely nem kizárólag az Al-Kaida terrorszervezet megsemmisítésére törekszik, hanem kiveszi részét az ország újjáépítéséből is.
A harcok elcsitultával az egyik nagy kérdés azonban még mindig az, hogy él-e, s ha igen, hol lehet a tavalyi Amerika-ellenes terrortámadások kiagyalója, Oszama bin Laden. Ahmed Rasid szerint a szaúdi származású terroristavezér még mindig életben van, és a pakisztáni–afganisztáni határ közelében bujkálhat. Azt sem tartja azonban kizártnak, hogy sikerült elmenekülnie, és valahol a Közel-Keleten vagy Afrikában húzza meg magát. „A lényeg azonban az – véli Rasid –, hogy Afganisztánban szétverték az Al-Kaidát.”
Rögtön hozzáteszi azt is, hogy ennek ellenére számos terroristasejt és több száz ember talált menedéket például Pakisztánban. Arról nem is beszélve, hogy az Al-Kaida nemzetközi hálózata még mindig nagyon aktív. Ezeknél a sejteknél tulajdonképpen nincs „központi vezérlés”, önmaguktól is bármikor akcióba léphetnek. Jelen vannak Amerikában ugyanúgy, mint Európa számos országában, és villámgyorsan aktivizálni lehet őket.
Titkosszolgálati forrásokra hivatkozva egyébként az amerikaiak az utóbbi hetekben több ízben is úgy nyilatkoztak, hogy újabb terrortámadások várhatók az Egyesült Államokban. Ahmed Rasid nagyon valószínűnek tartja, hogy a terroristák újra támadásba lendülnek, az Al-Kaida ugyanis legfőbb célpontjának az Egyesült Államokat tekinti. Elképzelhetőnek tartja azonban azt is, hogy támadásokat hajtanak végre Európában is vagy éppenséggel európaiak ellen. Példaként említi a pakisztáni merényletet: alig pár hete francia szakértők csoportját ölte meg Karacsiban egy öngyilkos merénylő.
„Az afganisztániaknak két dologra van leginkább szükségük: az egyik a biztonság, a másik az újjáépítés” – szögezi le Rasid. Hozzáteszi: eleddig a nemzetközi közösség nem jeleskedett egyiknek a megteremtésében, illetve elkezdésében sem. A Kabulban állomásozó nemzetközi biztonsági erőknek köszönhetően a főváros valóban védett övezetté vált. Az afganisztániak azonban azt követelik, hogy a biztonsági erőket terjesszék ki a fővároson kívülre, más nagyobb városokra is. Az amerikaiak és az európaiak idáig elutasították ezt a kérést. A másik nagy probléma, hogy nagyon lassan csordogál az a pénz, amelyet az újjáépítésekre ígértek. Rasid elmondja, hogy abból a négy és fél milliárd dollárból, amelyet a tokiói donorkonferencián ajánlottak fel a résztvevők, alig valamicske érkezett eddig az országba.
A loja dzsirga júniusi ülésén kétségkívül mindezek szóba kerülnek majd. A nemzetgyűlés elsődleges feladata mégis inkább az, hogy döntsön az új kormányról. Ahmed Rasid úgy véli, hogy az új kabinet a mostaninál sokkal jobban reprezentálja majd a különböző etnikai csoportokat, valamint a hadurakat. Ha ez valóban így történik, akkor a hadurak attól kezdve már nem hagyhatják figyelmen kívül a kormányt, el kell fogadniuk azt, és felelősséget, illetve szolidaritást kell vállalniuk az ország vezetésével.
S vajon miként látja a pakisztáni zsurnaliszta a média afganisztáni események alatti és utáni szerepét? – vetődik fel a kérdés. Ahmed Rasidról tudni kell, hogy nemcsak lapokban publikál, hanem rendszeresen megszólal a különböző tévé- és rádióállomásokon, például a BBC-ben, illetve francia és német rádióállomásokon. Nos, a tapasztalt újságíró véleménye meglehetősen kritikus. Úgy látja, hogy a nyugati média nagy része és főként az amerikai televíziók a terrorizmus elleni harcot az esetek többségében az iszlám és a keresztény civilizáció, illetve az iszlám és a Nyugat közötti harcként igyekeztek ábrázolni. Sokszor hiányzik az objektivitás és a finom árnyalás is. Ezenkívül a híradásokban rengeteg a szenzációhajhászás, az amerikaiak katonai akcióit azonban igen kevés kritikával illetik.
Vitathatatlan azonban, hogy az utóbbi hetekben nem is annyira az afganisztáni eseményeknek, mint inkább az India és Pakisztán között kirobbant konfliktusnak szenteltek több szalagcímet. „A két ország között rendkívül feszült a helyzet. India és Pakisztán hozzávetőleg egymillió katonát mozgósított, és mindkét oldalon óriási háborús készülődés folyik. Az emberek rendkívül nyugtalanok” – mondja Rasid. Hozzáteszi: roppant nagy diplomáciai nyomás nehezedik Pakisztánra, hogy leállítsa a Kasmír indiai határán átnyúló katonai akciókat. „Ha kitör a háború, valószínűleg Kasmírra korlátozódik. Ezt azonban nem lehet megjósolni, mint ahogy azt is nagyon nehéz előre megmondani, hova vezethet a konfliktus kiterjedése. Ugyanis mindkét ország tetemes nukleáris arzenállal és hordozórakétákkal is rendelkezik. Őszintén szólva nagyon veszélyes helyzet alakult ki” – véli Ahmed Rasid.
Egyesült Államok
Életveszélyes hullámokat hozhat az Erin hurrikán
