Magyar Nemzet: A katolikusoknak nyolc, a reformátusoknak egy, az evangélikusoknak egyetlen iskolájuk sem maradt az 1948-as államosítást követően. Nem volt hát könnyű negyven év kényszerszünet után újrakezdeniük az oktatást. Milyen körülményeket találtak?
Schulek Mátyás: A vissza-egyháziasításnak két útja volt. Az egyik, hogy az egész iskolát, tanárokkal és diákokkal együtt visszaadták. Ez sokszor komoly nehézséget okozott, mivel felmondani senkinek nem volt szabad. Ez volt a helyzet például a soproni evangélikus gimnáziumban. A hatvantagú testületben volt három evangélikus tanár, és elmentek öten-hatan, akik nem akartak egyházi vezetés alatt működni. Nekem különleges lehetőségem volt a Deák téren, mert a semmiből indultunk. Az épületben még általános iskola működött, ezért a tanítást két osztállyal 1992-ben az Arany János utcai művelődési házban kezdtük meg. Egy év múlva kaptuk vissza az épületet, tökéletesen kiürítve, csak a konnektorok maradtak a falban. A könyvtárban három darab könyv maradt. De ez volt a jó. Évek mentek rá, amíg berendezkedtünk, állami segítséggel a leromlott épületet felújítottuk. Ma több mint tízezer kötetes a könyvtárunk.
Arany János: A Baár-Madas Gimnázium 1990 szeptemberében indult újra. Az iskolaépület két jól elkülönülő szárnyból áll, az egyikben a Móricz-gimnázium, a másik részében a Baár-Madas indulásáig egy fővárosi leánykollégium működött. Ennek megszűnése és az épületszárny rohammunkával végzett átalakítása után kerülhetett sor a Baár-Madas 1990-es beköltözésére. Ezután még három évig társbérletben éltünk a Móricz-gimnáziummal. Izgalmas és szép három év volt, minden súrlódás nélkül. Amikor a Móricz kivonult, és elfoglalta frissen fölépült új helyét, minden használható holmit elvitt, csak a nagyon rossz állapotú vagy korszerűtlen székeket, asztalokat, táblákat és szertári tárgyakat hagyták az épületben. Sok viharvert szertári tárgyon még rajta volt a régi Baár-Madas pecsétje… Az elköltöző gimnázium könyvtára pedig visszaadta a Baár-Madas könyveinek egy részét: értékes teológiai munkákat, valamint a háború előtti, nem első vonalbeli szépirodalmi anyagot. Teljesen birtokon belülre tehát valójában 1993–94-ben kerültünk.
P. Forrai Tamás SJ: A miskolci gimnázium a kevés „zöldmezős beruházás” egyike, amelyet most, megvalósultan valóban ajándékként tudunk napról napra megköszönni. Egy ilyen alulról induló fizikai-szellemi építkezés nagy előnye, hogy sokkal többen kapcsolódnak be a közös gondolkodásba, sokkal többen érzik sajátjuknak az intézményt. Diákjaink és szellemi értelemben véve a családjaik valóban együtt nőttek fel e falakkal. Az idén érettségizik az első osztályunk.
Magyar Nemzet: Sikerült-e már a kezdet kezdetén elegendő felekezetbeli vagy hitvalló tanárt találniuk?
P. Forrai Tamás: A tantestület felépítésében is hatalmas előny, hogy gimnáziumunk nyolc év alatt töltődött fel, így mindig volt lehetőség figyelmet fordítani arra, hogy kiket is várunk a sorainkba, valamint hogy akik már itt vannak, hogyan vonhatók be jobban egy formálódó közösségi szellembe. Egy Miskolc nagyságú város előnye, hogy már van „választék” tanárokból, de még nem akkora, hogy valódi referenciák alapján vehessünk fel új kollégát.
Schulek Mátyás: Nálunk a tantestület fokozatos kialakítása kedvünk szerint volt, és nem örököltünk esetleg ellenséges tanári kart. Olyanokkal dolgozhattunk, akik valóban minket választottak. Aki nem érezte jól magát a megszilárduló értékrendben, az nagyon hamar tovább is állt. Némi nehézséget az jelentett, hogy a fasori evangélikus gimnáziumban már 1989-ben megindult a tanítás, és a tanárok krémjét, a tapasztaltabb kollégákat már elvitték előlünk. Ennek ellenére hihetetlenül egységes és jó most a tantestületünk. A tanárok többsége egészen fiatal, hetven százalékuk evangélikus, és a katolikus, illetve református kollégák is elfogadják, vallják értékrendünket.
Arany János: A mi helyzetünk is kedvező volt. Amikor ugyanis 1989-ben az első hírek érkeztek a gimnázium újraindulásáról, a Dunamelléki Református Egyházkerület gyűlést hívott össze a Püspöki Hivatalba, amelyre majd kétszáz tanár eljött; olyanok, akik örömmel jelezték, hogy szívesen elköteleznék magukat az iskola mellett. Az összeálló tanári karban így tapasztalt, jól képzett, nagy tudású emberek is voltak.
Magyar Nemzet: A katolikus iskolák újraindítását heves társadalmi és politikai viharok kísérték. Ám a protestáns iskolák indulása mintha nem váltott volna ki ekkora indulatokat.
Schulek Mátyás: A fasori épületet még a Németh-kormánytól kapta vissza az egyház. Mivel nem iskolaként működött, nem okozott érdeksérelmet az átadása. De a Deák téri iskola körül bizony igen hevesen csaptak fel az indulatok. Szerencsére mivel a diákok többsége nem kerületbeli volt, az önkormányzat nem nagyon ragaszkodott az iskolához.
Arany János: A Baár-Madas visszaadását is a Németh-kormány engedélyezte. Az előkészítő tárgyalások után 1989-ben határozta el az újrakezdést a Dunamelléki Egyházkerület elnöksége, és Stark Antal államtitkár 1990. január 8-án írta alá a levelet, amelyen ez állt: a gimnázium újraindításával egyetértek. Történelmi különlegesség, hogy a levelet véletlenül elfelejtették lepecsételni. Ez idő tájt született meg az ígéret is, hogy a Móricz-gimnáziumnak új épületet építenek. Így tehát a gimnázium visszavételével semmilyen társadalmi feszültség vagy érdeksérelem nem keletkezett.
P. Forrai Tamás: A jezsuita rend tudatosan fogadta el az egri egyházmegye miskolci felkérését. Nem kívántunk társadalmi vihart kelteni azzal, hogy régi iskoláinkat konfliktusok árán vesszük vissza. Talán e „meghívottságnak” és az építkezés vállalásának is köszönhetően a miskolci fogadtatás nagyon pozitív volt, és maradt máig. Tudatosan igyekeztünk megtalálni a helyünket a magas szintű helyi és regionális oktatási rendszer, valamint a város életének egészében. Részt veszünk a helyi rendezvényeken, és egyre több sport-, zenei és kulturális rendezvényt fogadunk.
Magyar Nemzet: Végeztek az egyházak akkoriban felmérést, hogy lesz-e igény a felekezeti iskolákra?
Arany János: Az a kör, amely a református egyház iskoláinak visszavételét kezdeményezte, nagyjából a nyolcvanas évek közepén kezdett el előadásokat szervezni különböző budapesti gyülekezetekben az egyházi iskolák hagyományairól, múltjáról. Ezeken az alkalmakon próbálták kipuhatolni, hogy lenne-e jövője ennek a tervnek. Emellett biztonsággal számíthattak a hagyományos nemzeti értékrendű emberek egyik legfőbb erőforrására: a tradíciókhoz való ragaszkodásra. És ez a számítás be is igazolódott. A református népesség aránya országosan tizenhét és huszonhárom százalék között volt, a háború előtt azonban az iskolák harminchat–negyven százalékával rendelkeztek, s ezek között olyan jelentős központok szerepelnek, mint Pápa, Mezőtúr, Sárospatak, Debrecen, hogy csak néhányat említsünk. Már az újrainduláskor jelentős erkölcsi és anyagi támogatás érkezett európai és amerikai magyar református öregdiákoktól és szervezetektől. Az iskolába pedig rengetegen jelentkeztek, tehát válogathattunk a gyerekek között. Éveken keresztül két-háromszoros volt a túljelentkezés, és még most sem kell tartanunk attól, hogy a demográfiai hullámvölgy miatt visszafejlesztésre kényszerülünk.
Schulek Mátyás: Nálunk annyi a különbség, hogy a fasori gimnázium visszaadásáért elsősorban Amerikában indult meg a harc, az egykori híres diákok körében. Amikor Grósz Károly ott járt, megszorongatták őt fasoriügyben és Sárospatak-ügyben is. Senki nem gondolta akkor, hogy egy-két éven belül akármelyik egykori iskoláját visszakaphatja az evangélikus egyház. Még azt is, amelyiket nem is kéri. A bonyhádit például az egyház nem akarta, mert elment alóla a gyülekezet. Mégis a miénk lett újra. Szinte tálcán hozták.
P. Forrai Tamás: Sajátos helyzetünket és feladatunkat meghatározza, hogy Miskolc avasi lakótelepén dolgozhatunk, s egyszerre elláthatunk oktatási és lelkipásztori feladatokat. Egy új társadalom építésében és az ehhez adható keresztény „többlet” felkínálása terén ezt nagyszerű adottságnak tekintem. A mércét így számunkra elsősorban a sajátos, szűkebb miskolci, illetve a magunkra vállalt regionális kihívások emelik magasra. Mivel Magyarországon stabil és színvonalas középiskolai rendszer működik, küldetésünket a kezdetektől a tágabb kisugárzásban, a preevangelizációban is igyekeztünk meghatározni.
Magyar Nemzet: Mennyiben nevezhető egyházinak az az iskola, amelynek a tanárai vagy diákjai nem kötődnek szorosabban az egyházhoz? Nem hoz-e ez felhígulást?
Schulek Mátyás: Jogos kérdés. Két iskola, a kőszegi és a miskolci nem túl régen került vissza, és egyházi iskolai körökben megkérdőjelezték ezeknek a visszakérését. Hogy mennyire kérték, vagy menynyire adták, azt nem tudom. Ez még egészen friss ügy, egyelőre nem látható, hogyan alakul a helyzetük. Én nagyon óvodapárti vagyok. Az egyháznak sok óvodára van szüksége. Ott kapnak a gyerekek a maguk szintjén egyfajta alapozást, és kialakulhat a szülőkben az igény, hogy legyen folytatás, tehát általános és középiskola is. Megerősíthetem, amit Arany János mondott, hogy az evangélikus egyháznak is mindig hívei létszámán felüli volt a részvétele az oktatásban. Annyira fontos volt ez a tevékenység az egyház számára, hogy már a reformáció idején sokszor hamarabb épült föl az iskola, mint a templom. De az iskolarendszer végül is egész emberöltők alatt fejlődött ki, és most is időbe telik a fejlődés. Jelenits István mondta, hogy az öregdiák nagy áldás, és nagy átok. És ezt látjuk, tapasztaljuk. Egykor sárospataki diák voltam, és amikor visszamentem húsz év múlva az iskolámba, magam is némi háborgással néztem a változásokat. Az ember hajlamos abból kiindulni, hogy akkor volt a jó, amikor ő oda járt. Tőlem is rengetegen számon kérik, hogy miért nem tanítunk latint vagy görögöt. Hogyan lesz enélkül művelt ember a diákunkból? Pedig változnak az idők. A fasori annak idején fiú-, a Deák téri leánygimnázium volt. Az öregdiákok mindkét iskolában vissza akarták állítani a régi rendet. A leánygimnázium egykori növendékei készítettek egy többoldalas tervet arról, hogy milyennek kell lennie a visszakapott iskolának. Volt abban minden a főzéstől a kézimunkáig, végeredményben pedig az, hogy jó magyar anyák és papnék legyenek. Diáklányaink azonban építészek, orvosok, jogászok is akarnak lenni.
Arany János: Iskolánk öregdiákjai – tekintve, hogy a Baár-Madas egészen az államosításig leánygimnázium volt – kivétel nélkül idős hölgyek, nagymamák. Nem politizálnak, nem akarnak beleszólni az iskola életébe, hanem boldogok, hogy unokákat küldhetnek hozzánk. A református egyház mai iskolaszerkezetéről szólva: középiskoláink aránylag többségben vannak. Az óvodánk, általános iskolánk viszonlyag kevés. A visszavételnél számos esetben előnyt élveztek a gimnáziumok, mert nagy volt a nevük, nagy volt a hatásuk, és még valami: a legkisebb szerkezeti különbség a hagyományos és a mai középiskola között van, míg a régi elemi és a mai általános iskolák alig hasonlítanak egymásra. Az új egyházi iskolarendszer felépítésében a református iskolaügy szervezőinek talán azon kellett a legtöbbet gondolkodniuk, hogy ebben az új általános iskolai infrastruktúrában miként jelenjen meg az intézmény egyházi jellege. Itt ugyanis egészen új ösvényt kell kitaposni. Ezért is volt kényelmesebb és lassúbb menete az egyházi általános iskolák visszavételének.
A kérdésre visszatérve: az egyházi iskolának azt a helyzetet is kezelnie kell, amelyben a növendékek és az őket küldő családok sem kötődnek szorosan az egyházhoz. Erre az esetre készen áll a Szentírás biztatása: a hit hallás útján van. Azaz, a mi dolgunk elsősorban nem az, hogy növendékeinktől vagy szüleiktől számon kérjük a kötődésüket, hanem az, hogy újabb és újabb lehetőségeket adjunk nekik a bibliai mércékkel való szembesülésre. Nevelési feladataink másik lényeges eleme, hogy a magunk egyházi kötődésének példájával – legyen az bármily gyarló – ébresszünk igényt bennük hasonló kötődés létrehozására.
P. Forrai Tamás: Nem felhígulást, hanem feladatot kell hogy jelentsen mindez. Mi tudatosan vállalunk egy missziót azzal, hogy gyakorló keresztény háttérrel nem bíró diákokat is várunk. A lényeg az, hogy egyértelmű nyitottságot tapasztaljunk.
Magyar Nemzet: Mit várnak el a szülők, amikor egyházi iskolába íratják a gyermekeiket? Nincsenek-e túl sokan azok, akik úgy képzelik, ott úgyis a türelem és a szeretet jegyében oktatnak, így jobban elfogadják a problémás diákokat?
Schulek Mátyás: Sokféle elvárás van. A legnaivabb az, hogy beadok egy tízéves gyermeket, és majd kijön egy tizennyolc éves hívő, egyházához szorosan kötődő és minden tekintetben jól felkészült fiatalember. És vannak, akik azt várják, hogy piacképes embert „készítsünk”. Vagy hogy az iskola maga misszionáljon, tehát nem hívő gyerekeket úgy oktasson, hogy megérintse őket. Ám ha két jelentkező közül lehet választanom, akkor természetesen azt veszem fel, amelyiknek köze van az egyházhoz, a valláshoz. Igaz viszont, hogy időről időre felveszünk olyan gyerekeket, akikről tudjuk, hogy problémát jelentenek. Szerintem egy osztályban elfér egy-kettő. Van, hogy úgy érezzük, ennek a nehéz sorsú gyereknek az életén tudunk segíteni. Aztán ha nem sikerül, megkérem Arany kollégát, hogy vegye át. Máskor ő küld hozzám problémás, de nem reménytelen tanulót. Nem sok ilyen eset volt. Az iskolaváltás, a levegőváltozás mindig jót szokott tenni.
Arany János: Az egykori Baár-Madas Református Gimnáziumnak egyetlen igazán híres diákja volt: Nemes Nagy Ágnes, a jeles költő. Az iskola a múltban „csak” annyit tett, hogy a színvonalas nőnevelés révén megalapozta egy művelt református középosztály lelkiségét, mértéket adott családi kötődése és belső tartása számára. Nekünk ezért nem kellett a „befolyásos öregdiákok” diktátumát hárítanunk, elvárásait elfogadnunk. Természetesen a mi diákjaink szüleinek körében is megtalálható a „patyolatszemlélet”: beadjuk a vásott gyereket, és a végén kérjük a jámbor, kötelességtudó, jól nevelt fiatalt. Azaz: vannak családok, amelyeknek nincsen valódi egyházi kötődésük, csak az egyházi iskolák hagyományos erkölcsi nevelő erejét kérik számon rajtunk. Vannak azután olyanok, akik a – szintén sok tradícióban megjelenő – magas minőségi színvonalat várják el tőlünk. Ismét mások – meglehetősen sokan – a hagyományos nemzeti elkötelezettség szellemét s az ebből fakadó értékrend fölépítését igényelik a református iskolától. És persze sokan várják, hogy szigorúak és kemények legyünk – amíg a más gyerekéről van szó –, egyidejűleg azonban számon kérik rajtunk a krisztusi szelídséget és türelmet – amint a saját gyermekük botlik.
P. Forrai Tamás: A problémás gyereket is vállalni kell. Főleg mivel egy csonka családban felnőtt gyerek is sok szempont
Trump
Kijevi bohócnak nevezte a volt orosz elnök Zelenszkijt
