Szalay Gábor jelezte azt is, hogy az egyik legfontosabb feladatuk az árszabályozás, ezen belül a gázárak rendezése. Mint kijelentette: nem kerül sor gázáremelésre a háztartási fogyasztói, valamint az erőművi távhőszektorban mindaddig, amíg egy pontos árszabályozás nem készül el, ez pedig legkorábban a jövő év elejére várható. Az államtitkár jelezte azt is, hogy a jövedéki törvény változtatására is szükség van, hogy az üzemanyagok áremelését érintően döntést hozzanak.
A villamos energiáról és a gázenergiáról szóló EU-direktívákhoz alkalmazkodik a magyar szabályozás is – jelezte Szerdahelyi György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője. Mint mondta: a villamosenergia-törvény jövő januári életbelépéséhez szükséges alacsonyabb rendű jogszabályok többségét július elsejéig el kell készíteni, ez 20-25 jogszabályt jelent.
Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke szerint olyan szabályozást kell a piacnyitásra elkészíteni, amely a befektetni akaró cégek számára is kedvező környezetet teremt, valamint biztosítja a fogyasztók részére a legkedvezőbb árú és minőségű energiaellátást. Lényeges kérdés az árak szabályozása, mert a közép-európai régióban 5 forint/kilowattóra árszint környékén lehet energiához jutni, ez pedig egy rendkívül intenzív árverseny kialakítását eredményezheti a piacnyitást követően.
Egész Amerikát megrázta ez a döbbenetes hétfői sportbotrány
