Kampányból kampányba

Franciaország úgy döntött, elutasítja a szélsőségeket, és Jacques Chiracnak újabb öt évre megbízatást ad. Ám a választási eredmény kihirdetésekor valahogy nem mozdult meg az ország, hogy pajzsra emelje az új elnököt, inkább lenyelte a kényszerű, előre eldöntött voksolás békáját. A választók nagy része ugyanis nem tudott szívből örülni Chirac győzelmének, inkább fellélegzett, hogy Le Pen csúfosan elbukott.
A francia pártok képviselői – a szélsőséges Nemzeti Front (FN) kivételével – már az első forduló után biztosak voltak a népszerű államfő győzelmében. Így az ünneplés önfeledt pillanatait beárnyékolta a nemzetgyűlési választás újra fellángoló kampánya, a politikusok vitája. Abban ugyanis senki nem kételkedett, hogy nem csak a demokrácia iránti olthatatlan szenvedélyből kifolyólag kampányolt a Szocialista Párt (PS) a két elnökválasztási forduló között. Mint minden politikai formáció, a szocialisták is megpróbálják összeszedni magukat, mert bár látják a kormányzáshoz vezető utat, tudják azt is, hogy borzasztó nehéz lesz végigmenniük rajta.
Kompromittálódott vezetőjük, Lionel Jospin bűnbakként lépett le a politika színpadáról, hogy mentse, ami még menthető, maradjon esély a nemzetgyűlési választásra. Nehéz azonban pártjuk helyzete, a lakosság ugyanis most egyértelműen a jobboldalra, azon belül is a mérsékelt erőkre szavazott. A Le Pen-jelenség azonban kétélű fegyverré válhat a konzervatívok kezében. A szélsőjobb ellen egységbe tömörült Franciaország esetleg elhiheti, hogy a jobboldal támogatása veszélyeket rejt magában, és a szocialisták kampánystratégáinak sikerül összemosniuk Le Pent Chirackal. Ez azonban csak hipotézis. Az viszont tény, hogy az első forduló baloldali megosztottsága nem fog jelentősen változni. A trockista pártok és a kommunisták újra elindulnak egyedül üdvözítő eszméikkel, és minden szavazatuk a PS-t gyengíti. Emellett szavazóbázisuk sem olyan fegyelmezett, hogy biztosra lehessen venni egy-két mandátumot a nemzetgyűlésben.
A szocialisták szorult helyzetének azonban nem örülhet felhőtlenül Chirac pártja, a Tömörülés a Köztársaságért (RPR) sem. Le Pen fellépése mindent megváltoztatott, amit Európáról tudni véltek a politikusok. A szélsőséges pártvezér túl sok olyan kérdést vetett föl, amelyet korábban már a lakosság is feltett magának: növekszik a bűnözés, tragikus a gazdaság állapota, az Európai Unió bővítése pedig itt van a nyakunkon. Ezeket a problémákat meg kell oldania a következő francia kormánynak, és politikus legyen a talpán, aki kitalál a kínos kérdések útvesztőjéből. Ami pedig a „társbérletet” illeti: politológusok szerint szocialista kormánnyal egyenesen „kormányozhatatlanná” válna Franciaország. Az ötéves elnöki mandátum nemcsak egyszerűsítette a hatalmi felállást, egyben életveszélyessé is tette a társbérletet. A kormány és az államfő ellentétes nézeteik esetén ugyanis „kioltják” egymást, és ennek az ország látja kárát.
A kilátások valóban nem túl rózsásak egyik politikai oldal számára sem. Sőt Európa április 21., Jean-Marie Le Pen térnyerése óta nem nyugodhat. A kínos kérdéseket ugyanis fel fogja tenni a belga Vlaams Blok, a holland Pim Fortuyn szövetsége és a német Nemzeti Demokrata Párt is. A kormányoknak pedig gőzerővel kell dolgozniuk a válaszokon, ha nem akarnak országukban szélsőjobboldali hatalmi tényezőt.