Bizonyossá vált, hogy Kelet-Timornál rosszabb helyzetben egy ország sincs az ázsiai kontinensen, de Afrikában is nehezen találni nála szegényebbet. A lakosság szinte csak a saját ellátására elegendőt termel, az emberek fele írástudatlan, és szintén 50 százalék napi 55 centből tengeti életét. A hazai össztermék évente egy személyre lebontva mindössze 478 dollár (öszszehasonlításul: az évek óta polgárháború sújtotta, éhező Ruanda lakosai évente 780 dollárból gazdálkodhatnak). Lehetőségeik csekélyek, talán a gáz- és olajtartalékok kiaknázásától várhatnak fellendülést az országban. Ez azonban csak 2005-től indul be, jelentős ausztrál befektetésekkel. Kelet-Timornak rendkívüli módon figyelnie kell arra is, nehogy újabb gyarmati igát vegyenek magukra. Az ötödik kontinens folyamatos figyelme és jóindulata kísérte a függetlenség felé törekvő nemzet útját, ám lehet, hogy a kenguruk földje nem csupán a demokrácia eszméjétől indíttatva segítette a kis ország fejlődését, s inkább az olaj fenséges illata vonzotta őket Kelet-Timorba.
Az indonéz szigetvilág csöppnyi szigetének fele sokat szenvedett a gyarmatosító nagyhatalmak étvágyától. Négyszáz évet töltöttek a portugál lobogó alatt, és ez idő elég volt a katolikus vallás elterjesztésére. A szomszédos gigász, Indonézia viszont túlnyomórészt muzulmán, ám a határ sokáig meggátolta a „hitviták” terjedését. 1975-ben aztán Jakarta nem tudta tovább türtőztetni magát, és katonái megszállták a katolikus területet. 1999-ben a kicsit több mint hétszázezer kelet-timori a függetlenségre szavazott, és az ENSZ jóváhagyta az elszakadást (az annexiót úgysem fogadta el soha). Az indonéz katonák és a velük együttműködő milíciák szörnyű vérengzést rendeztek Kelet-Timoron, a kéksisakosok pedig nem tudták feltartóztatni a megvadult csapatokat. Ausztrália pedig élénken figyelt a háttérben, ENSZ-alakulatai buzgón segítették a menekültek elhelyezését.
Az olajkészletek azonban nem tartanak örökké. Vizsgálatok szerint húsz év múlva már más alapokon kell állnia a gyengécske gazdaságnak, amely jelenleg csak az ENSZ-csapatok kiszolgálásából és a hozzájuk kötődő szolgáltatásokból tartja fenn magát. Mivel Xanana Gusmao, az egykori szabadságharcos győzött az első elnökválasztáson, lassan a békefenntartók is távoznak, a boltok pedig bezárnak. Az olajra ugyan számíthat a fiatal állam, félő ugyanakkor, hogy a húsz bő esztendő nem a dili államkincstárat fogja megerősíteni, hanem a „nagylelkű” segítők gazdagodnak meg az olajdollárokból. S hogy utána mi történik, azt senki sem tudja. Talán sikerülhet turistákat hívni a tengerpartra, ám a fiatal ország az indonéz megszállás éveit láthatóan nagyon megszenvedi.
origo.hu
Milyen parkettát érdemes választani?
