n Csákó Attila–Nagy Ottó
Ön miként vélekedik az MSZP programjában szereplő, első száz napra szóló vállalásokról?
– Azok azt sejtetik, mintha a társadalom különböző szektoraiban azonnal orvosolandó, súlyos problémák lennének, amelyeket egy csapásra meg is lehet oldani. Ez pedig azt jelenti, hogy az új kormány beiktatása napjától – és az elkövetkezendő négy hónapban – rendkívüli, több száz milliárdos kötelezettségekkel készül megterhelni az államkasszát. Szemben a mi programunkkal, amelyben az szerepelt, hogy a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok nemcsak az első száz napban, hanem utána is kiszámítható és ellenőrizhető módon gyarapodnának. Ami a jövőt illeti, azt ígértük, hogy a nyugdíjemeléseket a fogyasztási árindexekhez igazítjuk, a nyugdíjasok döntésétől függően az általános árindexhez vagy a nyugdíjas árindexhez és a gazdasági növekedés eredményeiből pedig nekik is, mint a munkába állóknak biztosítjuk a többletet. Nálunk tehát – az ígéretek tekintetében is – négy évre előre kalkulálhatott a nyugdíjas, miközben az MSZP ígérete egyszeri 19 ezer forintról szól, ráadásul nem tudjuk, hogy alakulnak az árak és az infláció. Hasonlóképpen a pedagógusoknak és az egészségügyben dolgozóknak is évekre, sőt évtizedekre kiszámítható életpályamodellt ajánlottunk, amely a pályamodell induláskor jelentős béremelkedéssel kezdődött volna, éppúgy, ahogy a közalkalmazottak és a fegyveres testületek esetében. Ami az ösztöndíjak szeptemberi 30 százalékos emelését illeti, ez az ég világon semmit nem jelent, ha semmit nem tudunk a tandíjakról, különösen a fizetős egyetemek és főiskolák tandíjairól és az olcsó diákhitel fenntarthatóságáról. Ez az ígéret tehát lóg a levegőben! A minimálbér adómentessé tétele viszont tovább fokozza a munkavállalók közötti feszültséget. Ugyanis tömegesen fog előfordulni, hogy a minimálbéren – adófizetés nélkül – dolgozó emberek nettó bére rendre nagyobb lesz, mint a minimálbér fölötti kategóriákban. Ezzel szemben mi azt ígértük, hogy a négyéves ciklusban a bérátlagot meg lehet duplázni. Ami pedig az augusztusi külön családi pótlékot illeti, nálunk általános elv, hogy eleve maradjon a kereső családoknál a jövedelem, azt ne adóztassuk meg, ne segélyek formájában, különféle akciókhoz kötve, és átláthatatlan elvek szerint dugdossunk időnként pénzeket a családok zsebébe. Ez az ígéret sem ér semmit anélkül, hogy ne tudnánk, fennmarad-e a tankönyvek áfamentessége, hiszen ez az egy tétel azonnal elsodorhatja a családok egyhavi plusz családi pótlékát. Összességében tehát jól látható, hogy az első száz nap programja kizárólag az önkormányzati választásokra készült.
Erősödő külföldi
„szerepvállalás”
– Ön szerint miként finanszírozhatók ezek a százmilliárd forintos kiadások?
– Bármilyen meglepő, a finanszírozás nem bonyolult, bár van néhány korlát, amit figyelembe kell venni. Az első lehetőség, hogy az ígéreteket még teljesítésük előtt egy kicsit infláltatják. A szocialisták ennek a programpontnak a megvalósítását bejelentés nélkül már meg is kezdték, amikor a jegybankra a leendő miniszterelnök és a pénzügyminiszter nyomást akart gyakorolni, mondván, hogy túl erős a forint, vásároljon a jegybank devizát, hígítsa a forintot, azaz akassza meg az ígéretesen haladó dezinflációs folyamatokat. Itt egyrészt olcsóbb pénzben lesznek teljesíthetők az ígéretek, másrészt a relatív magasabb infláció miatt elsősorban az áfa-ból több bevétel folyik be a költségvetésbe. Ezzel a húzással az ígéretek közel harmadát lehet infláltatni akkor, ha ebben a jegybank is partner lenne. Ehhez mint fő forrás, ott áll a külső hitelfelvétel lehetősége. Az elmúlt években alig vettünk fel külföldről hitelt, az ország hitelképessége ugrásszerűen javult. Ebbe most minden további nélkül bele lehet rondítani, és viharos gyorsasággal fel lehet venni akár egy-másfél milliárd eurót, amihez a jegybank és a parlament hozzájárulása sem szükséges, hiszen az államadósság finanszírozását ma már az adósságkezelő központ végzi a Pénzügyminisztériumban.
– Akkor az eladósodást a parlament sem tudja megakadályozni?
– Bármilyen furcsa, ez így van, a külföldi eladósodást a parlament sem tudja megakadályozni. A polgári kormány a külföld felé történő eladósodást csökkentette, ezzel mozgásterét növelte, a szociálliberális kormány viszont adott esetben úgy teljesítheti ígéreteit, hogy a hitelfelvétellel a jövő lehetőségeit ássa alá. Holott már Rákosi is figyelmeztette az előd párt aktivistáit, hogy nem szabad levágni az aranytojást tojó tyúkot.
– A Medgyessy-programban szó van a termőföldről szóló törvények módosításáról, valamint arról, hogy a mezőgazdasági termelők érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek az Európai Unióval a pénzügyi feltételek javítására. Önnek mi a véleménye erről?
– Erre azt lehet mondani, hogy a vidék átverésének csúcskísérletére készülnek, miközben a program más elemeinek segítségével az önkormányzati választásokig terjedő rövid időszakban elszalasztják az EU-csatlakozás szempontjából sorsdöntőnek számító 2003-as év lehetőségeit. Vegyük először a termőföldről szóló törvényt, amit módosítani szeretnének: nem tagadják, soha nem is tagadták, hogy lehetővé tennék a Magyarországon bejegyzett társaságok földtulajdonlását, azzal a népmese-irodalomba sem illő kitétellel, hogy ezek magyar társaságok, tehát a föld magyar kezekben marad. Az EU sem hagyná annyiban, hiszen alapvető uniós szabály, hogy a cégek között nem lehet különbséget tenni a szerint, hogy melyik országban vannak bejegyezve. Ez az út tehát egyértelműen a külföldiek földtulajdonlásához vezet, mégpedig társasági alapon. Ezzel a bokáig érő átverési kísérlettel már 1996–97-ben is próbálkoztak, ez vezetett aztán a népszavazási kezdeményezéshez. Ezzel szemben mi azt mondjuk, és ebben már az unióval is megállapodtunk, hogy csak és kizárólag magyar természetes magánszemélyek lehetnek a föld tulajdonosai hét évig, csak azt követően vásárolhatnak földet a Magyarországon élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató külföldi magánszemélyek.
– De mi ebben az átverési csúcskísérlet, amiről ön említést tett?
– Emlékszünk arra, hogy nem is olyan régen milyen bonyodalom támadt a mezőgazdasági, úgynevezett direkt kifizetések kérdésében. Az MSZP azonnal a kormánynak ugrott, és kevesellte a 25 százalékot. Az ember még azt is gondolhatná, hogy az ígéretlista
8-as pontjában, amikor a magyar mezőgazdaság pénzügyi helyzetének javításáról beszélnek, ők is a 25 százalék emelésére gondolnak. Erről azonban szó sincs, pont az ellenkezője igaz.
– Megmagyarázná ezt?!
– Tudunk arról, hogy Kovács László néhány hete Brüsszelben járt, amit aligha lehet bemutatkozó látogatásnak nevezni, hiszen régi minőségében, mint az MSZMP-MSZP pártfunkcionáriusát már mindenki ismeri ott, új minőségében pedig még nem jelenhetett meg, hiszen akkor még a választások hivatalos végeredménye sem volt ismert. Nos, ez az informális megbeszélés egy egész gépezetet indított el a háttérben. A látogatás után nem sokkal a spanyolországi Murciában összeültek az Európai Unió agrárminiszterei, és komolyan latolgatták azt az ötletet, amely szerint a 25 százalék is sok a mezőgazdasági direkt kifizetésekre, s tovább lehetne azt csökkenteni. Az időbeli összefüggések teljesen logikusak. Hiszen Lengyelországban a szocialista kormányzat már feladta a 25 százalék emelésének követelését, a cseh, a szlovák és a szlovén mezőgazdaság súlya pedig csekély az adott gazdaságon belül. Tehát Kovács pusztán idő előtti megjelenésével, akár szavak nélkül is, mindenképpen tudtára adta a EU bizottságnak, hogy a bővítésre váró országok körében, a direkt kifizetések ügyében, az utolsó akadály, Magyarország is elhárult.
– Ez meglehetősen komoly és súlyos feltételezés.
– Valóban súlyos, de Kovács László lépése, látogatása olyan lavinát indíthat el, amely maga alá temetheti a mezőgazdasági direkt kifizetésekre jogosult családi gazdálkodókat, az őstermelőket és a mezőgazdasági vállalkozókat, akik mind magánszemélynek minősülnek. A mi felfogásunk szerint a direkt kifizetések pont e magánszemélyeknek járnának, és az álláspontunk szerint mindjárt indulásként többet kellene kapniuk, mint az uniós kifizetések 25 százaléka, az átmeneti időszak tízről három évre való rövidítése mellett. A legrosszabb körülmények között is, és erre elvégeztük a kalkulációkat is, ilyen direkt kifizetésként már 2005-ben mintegy 600 millió euró járna Magyarországnak, ami jelenlegi árfolyamon számolva 150 milliárd forintot jelent. Ezt a 150 milliárdnyi forintot 200–250 ezer őstermelő, mezőgazdasági vállalkozó és családi gazdaság kapná készpénz vagy átutalás formájában. Az átlagos egy főre eső összeg a legroszszabb esetben is 5–600 ezer forint lenne évente, havonta tehát személyenként nagy átlagban, mintegy 50 ezer forint. Nos Kovács László látogatása ettől a pénztől, és attól a lehetőségtől, hogy ez tovább növekedjen, és 2006-tól elérje az uniós szintet, üti el a magyar parasztokat.
Vér, verejték, könnyek
– A következő kormány ezért akarja módosítani a termőföldről szóló törvényt is?
– Hát a dolgok bizony így függnek össze, ha a termőföld tulajdonosa társaság is lehet, akkor természetesen ezek a direkt kifizetések már a társaságokat illetik, nem a földtulajdonosokat. És a társaságok természetesen lehetnének külföldi társaságok is. Sőt az sem elképzelhetetlen, hogy egy társaság csak a földtulajdon szerzés érdekében áll össze, majd később fölosztja vagyonát, beleértve a földet is, amely uniós gazdákhoz kerül. Látható, hogy itt mire megy ki a játék. Hogy még pontosabban megvilágítsam, mire megy ki a játék, szeretném idézni Szanyi Tibort, az MSZP EU-szakértőjét, aki – miután részt vett a Friedrich Ebert Alapítvány uniós ügyekről szóló szimpóziumán – a Népszabadság május 3-i számában, majd 4-én a Magyar Hírlapban a magyar parasztoknak csak vért, verejtéket és könnyeket ígért. Az MSZP-nek EU-agrárügyekben ez az első őszinte megnyilvánulása. Ezt a helyzetet tulajdonképpen már 1994–98 között kezdték előkészíteni azzal, hogy teljes mértékben negligálták a mezőgazdaság uniós előkészítési programjait. A négy év alatt mindösszesen egy programba vágtak bele és ahhoz kértek PHARE-segítséget, ez a fölterületek nyilvántartási rendszere volt, azonban ez a program is megfeneklett, lekéstek a tenderről, és nem lett belőle semmi. Szemben például az 1990–94 közötti időszakkal, ahol tucatjával voltak a családi típusú gazdálkodásra felkészítő uniós programok, a mezőgazdasági hitelezés, a hitelgarancia, a termékértékesítés és más területeken. A családi alapú gazdálkodásnak megfelelő uniós felkészülés aztán 1998. után kapott nagy lendületet, újra beindítottuk a föld-, és az állat-nyilvántartási programot, az állat- és növény-egészségügyi programot. Ezek a programok épp most vannak a finisben.
Direkt támogatások
– Mit szólnak az uniós tagországok a Kovács László-féle lépésekhez?
– Nagyon felemás a helyzet. Azok körében, akik az uniós kaszszát általában állják, tehát nettó befizetők, mint például Németország, Hollandia, adott esetben Anglia, vagy talán még Ausztria esetében a Kovács-féle megkeresés rendkívül nagy népszerűségnek örvend, hiszen ők már régen szerették volna kiiktatni a rendszerből a direkt kifizetéseket. Ezzel szemben Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország, tehát nagyjából a déli szárny, de Németországban a bajorok és a volt NDK-tartományok, amelyeket a direkt kifizetések csökkentése érzékenyen érint, rendkívüli mértékben utálni fognak bennünket, s nem Kovácsot, hanem Magyarországot. Ők bennünk bíztak, és ezért is enyhültek meg az utóbbi időben, hiszen Berlusconi és Asnar Magyarországra látogatott, akik olyan országok vezető politikusai, akik korábban inkább akadályozták, mint támogatták a magyar belépést. Csakhogy Kovács László ismét megharagítja őket, mert az ő felhatalmazás nélküli diplomáciája előbb-utóbb kiderül.
– De végül amit az unió esetleg elvesz a direkt támogatásokból, azt visszaadja a vidékfejlesztési programokon keresztül, tehát egészében nem veszítünk semmit, nem?
– Való igaz, hogy az lenne az ellenjavaslat, amit elvesznek a direkt kifizetésekből, azt átteszik vidékfejlesztési programokra. De nézzük csak meg ezt részletesen. Az ilyen típusú programokat először el kell készíteni. Ez ügyben nem állunk sehol, hiszen csak az eredeti elképzelésnek megfelelően csináltuk meg a SAPARD-programot és nem az emelt összegekre. Előre látható hogy a SAPARD-programok igénybevételére tett minden intézményi erőfeszítés egy pillanat alatt romba dőlne. Az új programok elkészítésére várhatóan további 1,5–2 évre lenne szükség, és csak azt követően, valamikor 2007-ben látnánk pénzt a vidékfejlesztésből, miközben legalább két éven keresztül, 2005-ben és 2006-ban, évi 600–600 millió eurós kifizetéstől esnénk el. Kovács László ezen azért nem búsulna, mert ha évekig elmaradnak a vidékfejlesztési programok, akkor nem kell hozzá több száz milliárd forintos nagyságrendben társfinanszírozást rendelni a magyar költségvetésből. Pontosan ezt a pénzt lehetne arra fordítani 2003–2006. között, hogy az első száz nap „majális“-programjának finanszírozására felvett külföldi hitelek kamatait és aktuális tőke törlesztéseit fedezzék belőle. Összefoglalva tehát a Medgyessy-program lényegét az első száz napra, azt lehet mondani, hogy Medgyessy mindig vacsoravendégeket invitál a vacsoraasztalhoz a vendéglőbe, de a számlát a főpincérrel mindig másnak küldeti. Ha a forint leértékeléséről, vagy más szóval erősödésének megakadályozásáról van szó, akkor a számla vagy annak egy része a József nádor utcai „agyközpontból” a Szabadság térre címeztetik, nagyobb részét azonban a körülbelül negyedmillió őstermelőnek, vállalkozónak és családi gazdálkodónak kell majd megfizetnie. Azért, hogy a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók, és jórészt a városi népesség, egy ízben egy bőséges gálavacsorában részesülhessen, 50 százalékos egyszeri béremelések formájában, amit később még az unokájának is el tud mesélni, de azt az infláció amúgy is felemészti majd.
– Akkor hogy hozható ez össze azzal a törekvéssel, amit az MSZP meghirdetett, hogy a szétszakított társadalmat újra egyesíti?
– Sehogy, a magyar társadalom nem az elmúlt négy évben lett szétszakítva, hanem négy évvel előtte, csak sajnos a mi négy évünkben nem sikerült a teljes újraegyesítése. A választások megmutatták, hogy hol nem. Hiszen az MSZP-t olyan emberek választották meg, akik Budapesten és vidéken a voluntalista szocialista ipar roncsai alá szorultak. Most ők azt remélik a szocialistáktól, amit Rómában a nép, cirkuszt, kenyeret! De hamarosan ráébrednek, hogy mindkettőből csak az első száz napban részesülnek.
Szijjártó Péter
Budapesten rendezik az ukrán-orosz csúcstalálkozót? Szijjártó Péter válaszol – kövesse velünk élőben
