Levelek Pestről és Budáról

SPALLER ENDRE (Budapest): Kelet-Európa romantikája talán a fejlettség és fejletlenség, a gazdagság és szegénység sajátos keveredésében rejlik. Régebben, ha a legmodernebb mosógépünk elromlott, eszünkbe sem jutott szerelőt hívni, hiszen még a sufniban pihent a régi mosógépünk néhány értékes darabja. Régi és új alkatrészek jól megfértek egymás mellett egy darabig. Nincs ez másképp a XIII. kerületi Lehel piaccal sem. A zsúfolt, koszos, legtöbbször szemétdobra emlékeztető piac helyére egy modern csarnokot építettek, amely – egy ismerősöm találó hasonlatával élve – az éppen széthullani készülő Titanicra hasonlít a leginkább. A kinézeténél már csak az ára jelent nagyobb gondot: a csarnok potom kétmilliárd forinttal került többe, mint amennyiből ki lehetett volna hozni. Ráadásul a piac az piac. Milliárdok ide, milliárdok oda, a faluról hajnali négykor felbuszozó nénikék mit sem változnak. Ott állnak most is a kertben termett zöldségekkel, talpig feketében, falusias kiejtéssel. Oly mindegy nekik, hogy rozsdásodó lábú asztalról árulnak, vagy a legújabb csillogó plazákat idéző csarnok közepén szorítanak nekik helyet. Csak az utóbbiban egy kicsit groteszken mutatnak. Érzik, hogy nem elég nagyipariak, nem elég szabványosak. Talán ennek köszönhetik sikerüket. A Váci út és a Bulcsú utca sarkán működő késélező bicikli sem sokat változott. E modern szerkezet egy biciklire szerelt a fenőkő, amely a pedál tekerésével forgatható. Milyen egyszerű! A kés sem változott az évek során. Már mindent villamosítottak, mindent továbbfejlesztettek, és mindenbe csipet szereltek, de attól még a kés az kés, olyan, mint sok száz évvel ezelőtt. A fenőkő pedig fenőkő, ugyanúgy lehet pedállal forgatni egy kis piac szélén, mint egy hatmilliárdos csarnok bejáratánál. Szintén változatlan a három szál haját a sötét kirakatüvegben fésülő öregúr is, aki végül a piac számtalan vendéglátó-ipari egységének valamelyikében ugyanúgy megiszogatja a sörét, mint korábban. No, igen, szép számban találhatók vendéglátó-ipari egységek a drága csarnokban. Az önkormányzatban ugyan mindenki fogadkozott, hogy az új, modern csarnok nem lesz tele kocsmával, de hatmilliárdos csarnok ide, hatmilliárdos csarnok oda, a keresleti és kínálati görbe továbbra is a kocsmában találkozik a leggyakrabban. Az egész csarnok magán hordozza a fejlődés után rohanó Kelet-Európa minden ismérvét. Volt valami, ami működött ugyan, de mindenki érezte, hogy elavult már annyira, hogy toldás-foldás helyett valami újat építsünk. Hát átesünk a ló túloldalára. A legmodernebbet akartuk létrehozni, a legnagyobbat, ami sok gyönyörű épület jegyeit magán hordozza. Hiszen annyi mindent nem építettünk még meg! Hát, mindent összeöntöttünk, s felvont szemöldökkel próbáltuk kideríteni, hogy a tervről miért a darabjaira hulló Titanic jut az eszünkbe. Elhessegettük gondolatainkat: hiszen máshol is valami ilyesmi a piaci csarnok. Ha ez nekik jó, akkor nekünk is jó lesz, csak elég modernnek kell lenni. S ha a kését élező, valódi zöldségre vágyó, kocsmába egy sörre betérő kerületi lakos nem tud hozzámodernizálódni a remekműhöz, az sem baj. Felújítás helyett úgyis lebontják a házát, őt elköltöztetik a környékről, és építenek lakóparkot, olyanoknak, akik eltartanak egy újabb plazát. Kelet-európai megoldás a javából.
*
DOBAI MIKLÓS (A Horthy Miklós Történelmi Társaság Budapesti Tagozatának elnöke): A május 2-i Pest-Buda mellékletében remek írás jelent meg Osgyán Edina tollából, amely Joseph Haydn Teremtés című oratóriumának 1800-as pest-budai fergeteges sikerével foglalkozik, amelyet ez alkalomból maga az agg mester dirigált. Ki hinné, hogy egy zenemű bemutatójának sikere sokszor emberéletek tucatjait mentheti meg. A történet egy másik Haydn-remekmű, a késői, általában Londoni szimfóniák összefoglaló néven ismert szimfóniák egyikének, az 1791-ben – Mozart halála évében – írott és még ugyanabban az évben, Londonban bemutatott 96-os sorszámú, D-dúr szimfónia bemutatójához kapcsolódik. A bemutató közönségét a mű oly mértékben magával ragadta, hogy az a zenemű végén a művet vezénylő Haydn ünneplésére helyét elhagyva köréje csoportosult, s így a terem ekkor leszakadó óriási csillárja a kiürült széksorokra zuhant. E csodával határos szerencsés kimenetelű baleset következtében a frissen bemutatottt mű ott helyben kapta meg a Miracle- (csoda) szimfónia melléknevet.
***
KEDVES OLVASÓK!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával.
Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74
e-mail: [email protected]