Brit közvélemény-kutatási szakemberek megnyerhetőnek tartják a népszavazást az eurózónához való brit csatlakozásról, ha Tony Blair kormánya a közös európai valuta nagy-britanniai meghonosítása mellett dönt. Az euró bevezetéséről kiírandó népszavazás esélyeiről kormányfői megbízásra készített jelentésben a szakértők először adtak hangot azon véleményüknek, hogy a referendum megnyerhető, noha elismerik, hogy még mindig erős a brit közvélemény ellenállása – írta tegnap az elemzést ismertetetve a The Daily Telegraph.
Az NOP/GGC közvéleménykutató intézet szakemberei által készített jelentés szerint jelenleg a választópolgárok 41 százaléka támogatná, 55 százaléka viszont elutasítaná az eurózónához való csatlakozást. „Mérföldkövet jelent azonban az a tény, hogy ma már az ország több mint 40 százaléka kész igennel szavazni. Bár az euró-pártiak még mindig jelentősen lemaradnak, először látszik elérhetőnek a népszavazás megnyerése” – írták. Rámutatnak arra, hogy az igenlők és az ellenzők közti 14 százalékpontnyi különbség 6 pontra csökken a szavazáson valószínűleg résztvevők körében, és 3 pontra, ha a kormány maga is igent mond, az ország érdekeit szolgálónak nyilvánítja az euróhoz való csatlakozást. Emlékeztetnek arra, hogy két évvel ezelőtt még „alapvető megosztottság” uralta az országot a kérdésben azzal a felhanggal, hogy „a Munkáspárt soha nem lesz képes megteremteni a nemzeti egyetértést az euróról.”
Nagy-Britannia annak idején önként kimaradt a közös európai valuta 1999-es bevezetéséből. Az 1997-ben hatalomra került munkáspárti kormány elvileg a csatlakozás mellett foglalt állást, de szigorú gazdasági feltételek teljesülését szabta meg mint a csatlakozás követelményét. Tony Blair kormánya arra tett ígéretet, hogy a jelen parlamenti ciklus derekán, valamikor 2003–2004-ben népszavazást rendez az euró meghonosításáról, ha a feltételeket előzőleg teljesítettnek ítéli.
Kiderült, milyen idő lesz a tűzijáték alatt + videó
