Mélyülő szakadék a NATO-ban

A római csúcson elhangzott állam- és kormányfői beszédekben ugyan csak a derűlátás tükröződött, a NATO európai tagállamainak a megújuló, Oroszországgal kibővített biztonsági rendszerben sokat kell tenniük politikai versenyképességük megőrzése érdekében. Az amerikai vezetők, de a NATO főtitkára által is úton-útfélen emlegetett katonai képességbeli lemaradásról van szó, mely már eddig is kérdőjelessé tette az európai szövetségesek egyenrangúságát, szavahihetőségét.

A Washingtonból már évek óta érkező jelzések nem sok jóval kecsegtettek, de a terrorizmus elleni harc során demonstrált amerikai önzés és önfejűség indokaként már egyenes utalás is elhangzott: amennyiben Európa nem tud tevőleg segítséget nyújtani a harcban, ne is várja el, hogy bevonják a döntési folyamatokba. A nagy létszámú európai haderőkhöz ma aránytalanul kis költségvetés társul; mobilitásuk nem megoldott; technikai fejlettségük nem tart lépést a haditechnikai fejlődéssel. Megfigyelők szerint – néhány kivételtől eltekintve, például Hollandia – mintha az öreg kontinens országainak döntéshozatala irtózna a védelmi szférától, amelynek támogatása, kedvezőbb finanszírozása nem térül meg a belpolitikában. Amerikai vádak szerint a védelmi beszerzéseknél egyre inkább rövid távú gazdasági és politikai szempontok érvényesülnek. Egyes fegyverprogramokat úgy is életben tartanak, hogy azokon már túlhaladt az idő, s az amerikaiakkal való együttműködést igyekeznek kiküszöbölni az exportkorlátozások miatt.