Nagy adag hagyomány

Második pesti kávéházát a régi Wéber kocsma helyén, 1895-ben nyitotta meg Wassermann Jónás. A neves vendéglős tagja volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek, innen származott az ötlet, hogy az új kávéháznak az EMKE nevet adta

. Az üzlet gazdag könyvtárral rendelkezett, a falakat a Népszínház népszerű színésznőinek életnagyságú portréi díszítették, de csupán kultúrából akkoriban sem élt meg egy vendéglő. Wassermann adott vendégei étvágyára. Maga is nagy étkű, termetes ember volt, a Rudas gőzében két lepedőt tartottak elé a fürdős legények – s úgy gondolta, a vendégeinek is pont annyi jó jár, mint neki. Az ő zónapörköltjéhez oly tömérdek hús dukált, hogy a nokedlit külön tányéron szervírozták mellé. Esténként egy leszerelt főhadnagy, Zöldy Márton muzsikált Marci cigány néven, s ő oly kedvelt prímás volt, hogy még a híres Zerkowitz-sláger is megemlékezett róla. („Szemben az EMKE cigánya zenél.”) A közönség tódult a jó és bőséges falatokra, a szívhez szóló muzsikára, így posztos rendőrt kellett a bejárathoz állítani, aki rendet rakott a szórakozni vágyó nagyérdemű tumultusában. Wassermann Jónás 1901-ben elhunyt, s Mór nevű fia vette át a boltot. Már nemcsak az apja kialakította hagyományokat követte, de külföldi tanulmányútjai során szerzett tapasztalatait is hasznosította. Saját cukrászdát, majd az alagsorban éttermet alakított ki. Ő honosította meg hazánkban a bárpultot magas bárszékekkel, bár ezt az ötletét én mint hálás utókor kevéssé díjazom. Még kabaré is volt az EMKE-ben, olyan szereplőkkel, mint Péchy Blanka, Radó Sándor, Rózsahegyi Kálmán, Salamon Béla. Egy ideig kenyeresfiúként dolgozott a kávéházban József Attila. Az EMKE a világszínvonalat produkálta minden tekintetben. A ruhatárból liftek vitték a kabátokat, kalapokat, ernyőket az alagsorba, a zenekar süllyeszthető dobogón foglalt helyet, így nem csoda, hogy az üzletnek a nívós konkurencia sem ártott. Keszey Vince 1912-ben nyitotta meg híres vendéglőjét, közvetlenül az EMKE mellett. Jól megfértek egymás közelében, sőt a háború után a Keszeyből is EMKE lett, bisztró formájában. Volt a háztömbben több vendéglátó üzem is, például az Árpád kávéház vagy a rossz hírű, Glaser Fülöp vezette Meteor vendéglő és panzió. Az EMKE népszerűségének a szocialista vendéglátóipar sem tudott ártani. Pedig volt koncepció bőven. Nyitottak itt Kalocsa csárdát, gyorsbüfét, Mézes-mackót, a pestiek számára mindig EMKE maradt. S az maradt 1992 után is, amikor Chicago étterem és söröző néven újjáalakult. Szerencsére az új vezetés is ragaszkodik az EMKE névhez és bizonyos tradíciókhoz. Az étlapon elsősorban amerikai és mexikói fogások szerepelnek, de aki megkóstol egy bélszínszeletet, az meggyőződhet arról, még mindig a Wassermann-féle normák vannak érvényben. A jól pácolt, kifogástalan steak 30 deka, méretes bendő kell a befogadásához. Házi főzésű sör illik hozzá. A házisörökkel óvatosak vagyunk, sok helyen kapunk agyonélesztőzött gyomorszomorítót, az EMKE-Csikágóban ettől nem kell félnünk. A helyi sör friss, tartalmas, jó ízű, nagyon itatja magát. (Kicsit drága, 400 forint egy korsó, de napközben adnak kedvezményt.) Az EMKE-ben keveredik a hagyomány és az új módi, nem sok kell hozzá, hogy megtalálják a kettő közötti kényes egyensúlyt.