Nem akar úszni a Lehel téri bárka

Bizarr látvány a régi Lehel piac helyén elterpeszkedő, bárka alakú épület. Környékén nyoma sincs annak a nyüzsgésnek, ami az egykori népszerű bevásárlóhelyet jellemezte. Amikor kiderült, hogy a „korszerű igényeknek megfelelően” átépítik, az árusok és a vevők sem voltak elragadtatva az ötlettől: féltették az alacsony árakat, sokan attól tartottak, hogy ezzel befellegzik a nagy múltú piacnak, a nyugdíjasok és háziasszonyok kedvencének, ahol mindenki megtalálhatta a pénztárcájának megfelelő portékát.

Szarka Ágota
2002. 05. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az illetékesek igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket, de negyedévvel a megnyitás után úgy látszik, hogy a Rajk László építész nevével fémjelzett, hatmilliárd forintos, grandiózus „vízi jármű” több szempontból is megfeneklett: sem az árusok, sem a vevők nem jártak jól vele, ráadásul több neves építész és kritikus fogalmazta meg nyilvánosan erős ellenérzéseit a zavaros küllemű és funkcionálisan elhibázott tervről.
A csarnok kedélytelen, steril belső tereiben egy átlagos hétköznap délután feltűnően kevés a vásárló, még az italmérések is konganak az ürességtől. Folyamatosan szól a zene, az eladók láthatóan unatkoznak.
– Sokkal rosszabb az üzletmenet itt, össze sem lehet hasonlítani a régi piaccal. Nézze meg, elmúlt négy óra, de alig lézengenek a vevők. Régen ilyenkor már nem lehetett lépni, jöttek az asszonyok a munkából megvenni a vacsoráravalót – mondja a második szinten az egyik lángossütő aszszony, aki már tíz éve árul a Lehelen. Gáborik Árpádné szerint ez már nem piac: túl nagy, és nincs semmi hangulata. Az üzlethelyiségek bérleti díja magas, a bevétel alacsony, ezért azt fontolgatja, hogy megpróbál megszabadulni az itteni praxistól, és új helyet keres. – Fáj a szívem érte, de úgy látszik, kénytelen leszek feladni. Nézzen csak körül, mennyi a bezárt vagy éppen ki sem nyitott üzlet – mondja.
A szemközti zöldségespult eladója, Várkonyi Sándor is hasonló véleményen van, bár szerinte a körülmények azért sokkal kellemesebbek, mint a régi Lehelen. Itt nincs ázás-fázás, de munka se nagyon.
– Jóval kevesebb a vevő, mert ez az egész sokaknak egyszerűen nem tetszik, nem szívesen jönnek be. Az épület túl nagy, átláthatatlan, a második szintre egyszerűen semmi szükség. Régebben az emberek leszálltak a villamosról, beugrottak a piacra valamiért, és már siettek is tovább. Nincs idejük arra, hogy lépcsőn le, lépcsőn fel, összevissza bolyongjanak egy épületben… – mondja Várkonyi Sándor, aki azt is hozzáteszi, 25 éve van a szakmában, jól ismeri a vásárlók igényeit. Szerinte nagy gond, hogy a piacon – ami régen Budapest éléskamrájának számított – nagyon kevés az igazi, kosaras kofa, aki a háztájiból hozza a portékát, olyat is, amivel a nagyok nem foglalkoznak. És persze akikkel lehet alkudozni, hiszen ez a piac lényege.
– Mindent elmond, hogy a régi piacon 200 üzlet volt, most 365 van. Viszont a 200 kofaasztalból itt már csak 50 maradt meg. Nem is lehet tudni, hogy mi ez az egész: vásárcsarnok vagy bevásárlóközpont… Itt van mellettünk a Westend, a Váci úton a Duna Plaza, pont elég lett volna, ha egy rendes, átlátható, földszintes, fedett piac épül ide – fele ennyiért. Mindenki jobban járt volna – magyarázza. Mint kiderül, a nyugdíjasok, a régi törzsvásárlók többsége átszokott az újpesti piacra vagy a Nagycsarnokba, és igen sok árus szándéka, hogy követi őket. Nem nagyon megy a cipzár- és cipőjavító üzlet sem, pedig ahogy a fiatal tulajdonos, Kanász Rita mondja, bőrvarrást, szegecselést és egyéb javításokat is vállalnak.
– A bérleti díjat és a rezsit éppen hogy ki tudjuk termelni, azon felül szinte semmit – mondja. Szerinte feltétlenül csökkenteni kellene az anyagi terheket, mert a pangó üzletmenet hamar felemészti a vállalkozók tartalékait. – Mi egyelőre maradunk, ha már befektettünk, megpróbálunk mindent, bízunk benne, hogy csak megindul itt az élet – fejtegeti, de mintha maga sem lenne egészen biztos benne.
Az elegáns és barátságos kávészaküzlet tulajdonosnője úgy véli, valóban vannak gondok a piac működésével, de a túlzott borúlátásra nincs ok. Szerinte kevés idő telt el a nyitás óta ahhoz, hogy le lehessen vonni a végső következtetéseket. Mint mondta, nagy reményekkel jött ide, és vágott bele az üzletbe. – Idő kell, hogy a vásárlók megszokják a helyet – mondja hittel.
Annyi bizonyos, hogy azok a boltosok, akik a földszinten kaptak helyet, jóval optimistábbak, mint a kihalt, kihasználatlan emeleten dolgozók. A főbejárattal szemben lévő zöldségesstand tulajdonosa, Horvát József például mindennel nagyon meg van elégedve, szerinte a forgalom jó, a körülmények pedig egyenesen nagyszerűek. A húsboltos ugyan nem kívánja véleményét elmondani, de láthatóan nem mehet rosszul az üzlete. A viszonylag kis forgalom dacára sorban állnak a vevők a pult előtt.
Az őstermelők, az igazi kofák – a régi piac törzsgárdája és legfőbb vonzereje – kevesen vannak. A csarnok középső részén kaptak helyet, és megosztottak az új piac megítélésének kérdésében. A nyugdíjaskorú Bankó Ernő például hetente kétszer hozza áruját a piacra, ami igen gyorsan elfogy. Ő semmi pénzért nem cserélné el az új Lehel csarnokot a régire. Mellette kínálja portékáját egy bolgárkertész asszony is. Nedelkova Kencsela Ruszlána Csillaghegyről jár a piacra, immár ötven éve.
– Ki se lehet fejezni a különbséget, a régi Lehel annyival jobb volt – mondja legyintve. – Sokkal kevesebben jönnek, a törzsvásárlóim közül is sokan elmaradtak. Na és borzasztó kicsi a hely. Ketten vagyunk egy padra, nem is tudom, mi lesz, ha jön a befőzés meg a dinnyeszezon. Hova tesszük az árut? – kérdezi. Mint mondja, „tesz egy próbát”, őszre kiderül, érdemes-e, megéri-e továbbra is itt árulni.
Szomszédja, Pistyur Istvánné, aki 30 éve dolgozik itt, viszont bizakodó. Mint mondja, kellemesek a körülmények, bár valóban gondot jelent a kofáknak a helyszűke, és egyelőre a vásárlók sem igen jönnek.
– Majd csak visszatalálnak hozzánk előbb-utóbb – mondja mosolyogva.
A vásárlók nagy többsége természetesen elégedett mindazzal, amivé a hajdani legendás piac vált, ha nem így lenne, nem itt vásárolnának. Általános vélemény, hogy az árak jók, van választék, és nem számít, hogy milyen az idő, itt lehet sétálgatni, válogatni.
– Én csak azért járok ide, mert itt lakom a szomszédban – mondja Gáspár Józsefné, aki krumpliért és húsért jött. Elmenőben azért hozzáteszi: kár a régi piacért, de valaki biztos sokat keresett rajta…
Az első hónapok után persze még korai lenne sommás véleményt alkotni, de annyi azért már most látszik, hogy a Lehel csarnok esetében igaz a mondás: a kevesebb sokkal több lett volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.