Phenjani fordulatok

Nyitás, tárgyalási készség, áttörés. Az utóbbi időben ez hallható arról az Észak-Koreáról, amely korábban bezárkózásáról és megközelíthetetlenségéről volt híres vagy hírhedt. Úgy tűnik, politikai értelemben a Koreai-félszigeten is olvadásnak indult a jég, s Észak és Dél egyesítése talán már nem is elérhetetlen álom. Ezt bizonyították a legutóbbi rokonlátogatások: az 1950–53-as koreai háború idején kettészakított családok ma élő tagjai közül 565 dél- és 283 észak-koreai, 200 család képviselői tölthettek együtt három napot múlt péntekig.
Az alapvető fordulatot Észak- és Dél-Korea kapcsolatában a 2000-es év hozta meg: akkor találkozott egymással Phenjan és Szöul első számú vezetője, Kim Dzsong Il és Kim De Dzsung, s kettejük egyezsége alapján – még ha vontatottan, meghátrálásokkal is – megkezdődött a kétoldalú viszony normalizálása. Ennek kétségkívül leglátványosabb eredményei a „családegyesítések”, ám tartópillérei azok a jelzések lehetnek, amelyek szerint Észak-Korea kész tárgyalni az Egyesült Államokkal és Japánnal is, s a kettejük közt máig tartó háború befejezésére Dél-Koreával.
Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt alighanem az kényszerítette „engedékenységre”, hogy az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush januári beszédében Irakkal és Iránnal együtt a „gonosz tengelyéhez” sorolta országát. Azóta hivatalosan is megerősítették, hogy Phenjan immár kész fogadni Bill Clintont, akiről köztudott, hogy még amerikai elnökként szeretett volna ellátogatni Észak-Koreába. Vizitjét akkor az a Kim Dzsong Il akadályozta meg, aki most közvetítésre kérte fel hazája és az Egyesült Államok között. A diplomáciai huzavona hátterében az észak-koreai katonai nukleáris program és haditechnikai exporttevékenység áll. Bár 1994-ben Phenjan ígéretet tett ezek befagyasztására, azóta sem járt el Washington számára megnyugtató módon. Ez magyarázza, hogy Bush elnök a nemzetközi biztonság szempontjából veszélyes országnak tartja Észak-Koreát.
Gyaníthatóan a pusztító éhínség a másik ok, amely az ifjabb Kimet rábírta a nyitásra. Napjainkra tarthatatlanná vált a helyzet: az éhínség áldozatainak a száma a becslések szerint elérte a milliós nagyságrendet. Ezért mind többen próbálnak elmenekülni. A nemzetközi segélyszervezetek úgy számolnak, hogy az elmúlt időkben 300 ezer észak-koreai szökött át Kínába az éhínség és a politikai elnyomás elől. Legújabban a menekülők a nyugati államok, nemzetközi intézmények pekingi képviseleteire hatolnak be, ahonnan azután továbbküldik őket: ekként jutnak el „álmaik földjére”, Dél-Koreába. Ugyanakkor szinte semmit nem tudni azokról, akiknek nem sikerült az „áttörés”, akiket az észak-koreai biztonsági erők – a kínai rendőrség segítségével – tartóztattak-tartóztatnak le a két ország határa mentén. Ők hányan lehetnek? És vajon megérik-e az újraegyesítést?