Rákóczi „hazajövetele”

ARákóczi út 5. számú épület a valamikori Griff, majd Pannónia Szálló, az egykori (első) Nemzeti Színház tőszomszédságában állt. Első emeletén, egy erkélyes ablak felett különös emléktábla – felirata ma már alig olvasható. Horvai János szobrászművész alkotása 1927-ben került ide, mégpedig II. Rákóczi Ferenc hamvainak 1906-ban történt hazahozatala emlékére.
A táblát Glück Frigyes szállodatulajdonos, ismert és neves műgyűjtő, bőkezű művészetpártoló állíttatta.
A ruskicai fehér márványból készült táblán az aranyozott bronz képmás, melyet Horvai a Mányoky Ádám-féle festményről közismert, reprezentatív Rákóczi-portré alapján mintázott, annak idején jól érvényesülhetett.
Felirata ez (volt): „1676. március 27.–1735. április 8. Hazajöveteled 1906. október 28-án diadalút volt, melynek emlékét őrzi a Rákóczi út. Hirdesse e tábla hűséges néped háláját és reményét.”
A leleplezési ünnepély díszvacsorájának menükártyáját az emléktábla akvarell képe díszíti, s az ételsorban – egyéb finomságok mellett – „párolt marhasült kuruc módra” is szerepelt.
A XIX. század végén, illetve a századfordulón a szabadságharc és Kossuth emlékszobra felállításának kezdeményezésén kívül már olykor elhangzik Rákóczi neve is, mint olyan személyiségé, aki épp ennyire méltó lenne a márványban vagy bronzban történő köztéri megörökítésre. „A történetírók soká csak félénken, alig néhány sorral emlékeztek meg róla” – olvashatjuk a Vasárnapi Újságban, egy anonim szerző cikkében. „Még Szalay (László) és Horváth (Mihály) is, nehogy – Thaly szavaival élve – a nevezetes szereplő, ki neve hírével egész Európát felrázta, egyszerre mint valami Deus ex machina bukkanjon elő.”
1904-ben – ahogy azt a rodostói emléktábla szövege rögzíti – „I. Ferenc József … nagylelkű elhatározásával teljesítve hű magyar nemzetének ismételten kifejezett közóhaját, drága tetemek hazájukba szállítását legkegyelmesebben elrendelte”.
E „nagylelű elhatározásnak” azonban voltak bizonyos előzményei. 1903-ban az ellenzék az uralkodótól a közös hadsereg szétválasztását, a magyar katonáknak a magyar alkotmányra történő felesketését, a magyar állami jelvények (zászlók), magyar vezényszó használatának bevezetését követelte. A király azonban az úgynevezett chlopy-i hadparancsban – válaszul – „közös és egységes hadseregem”-ről szól, azaz az indítványt elutasítja. Talán az ezt követő nagymérvű tiltakozás ellensúlyozására járult hozzá a bujdosók hamvainak hazaszállításához, amely 1906. október 27-én – miután az országgyűlés Rákóczit és társait 22-én ünnepélyesen rehabilitálta – meg is történt.
A temetés protokolláris részletei körül feltehetően éles viták folyhattak, mert Zuboly (Bányai Elemér) a Vasárnapi Újság hasábjain jónak látta leszögezni: „… a temetési rend sokféle intézkedései, csillogó külsőségei és gazdag ceremóniái … szimbolikus jelentőséggel bírnak.” Ezért nagy hiba lesz – folytatja –, ha a katonaság hiányozni fog, mert „Rákóczit mint fejedelmet a fegyveres erők gyásza illeti meg”. Ez igaz is volt, de Rákóczi a felkent uralkodó ellen „lázadt” seregeivel, sőt az ónodi országgyűlésen deklarálták is a Habsburgoktól való elszakadást, az ország függetlenségét. Az újság képes tudósítása szerint az eseményen végül is a zempléni, abonyi kuruc bandériumok, valamint a Bercsényi huszárok jelen voltak.