Régi szövetséges szorításában Schröder

A magát a német tarifahadszíntér domináns előharcosának tartó fémipari szakszervezet sztrájkja ugyancsak felbolygatta a pillanatnyilag rozoga benyomást keltő gazdasági életet. A 6,5 százalékos fizetésemelésért a köztársaság ipari gócpontjában, Baden-Württembergben megindított és az előjelek szerint hamarosan Berlin/Brandenburgban tovább terjedő tiltakozás nemcsak a munkaadókkal szembeni haragot juttatja kifejezésre, hanem a szociáldemokrata/Zöldek-kormány elleni elégedetlenséget is. A szeptemberi parlamenti választás felé haladva a több mint százezer sztrájkoló fellépése tovább csökkenti Gerhard Schröder esélyeit.
Az SPD és a kancellár tanácstalansága szembetűnő. A kancellári hivatal erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, a történelmi szövetséges ideológusai a kortesidőszak nyújtotta lehetőségek kihasználásával nemcsak a béremelések érdekében mennek fel a barikádokra, hanem erejük fitogtatására is súlyt helyeznek. „Velünk továbbra is számolni kell!” – üzenik nemcsak Gerhard Schrödernek, hanem a kereszténydemokraták kancellárjelöltjének, Edmund Stoibernek is. Utóbbi egyébként abban az előnyös helyzetben érezheti magát, hogy választási programjának középpontjába állíthatja a gazdaságpolitikát, hétszázezer új munkalehetőséget helyezve kilátásba. A négymillió munkanélkülivel szemben ez hatásos érvelés. A szociáldemokraták ugyanakkor tétlenségre és önmegtartóztatásra kényszerülnek, emlékezve arra, hogy négy esztendővel ezelőtt éppen a szakszervezetek hathatós támogatásával sikerült megbuktatniuk a Kohl-kormányt. Az IG Metall azonban most nem rejti véka alá véleményét, hogy elégedetlen a berlini koalíció eddigi munkájával, és a kormányfő nem váltotta be ígéretét a munkanélküliség csökkentésére, és erősödnek azok a hangok is, amelyek Schrödert a „nagyfőnökök elvtársának”, a multinacionális konszernek barátjának tartják, utalva az azok előnyére hozott adókedvezményekre. „Másfajta politikát akarunk!” – hangzik a jelszó.
Mindez váratlan helyzet elé állítja az SPD-t, amely ráadásul kénytelen tudomásul venni, hogy a munkavállalók érdek-képviseletei fokoztosan közelednek a szocialista PDS felé. A volt kommunista egységpárt utódszervezete egyre bátrabban állítja, hogy valójában ők képviselik az úgynevezett baloldali politikát. A párt elnök asszonya, Gabriele Zimmermann a sztrájkhullám agresszív hangulatát kihasználva magabiztosan jelentette ki: „A PDS az egyetlen olyan szövetségi szinten működő párt, amely az aktuális konfliktusban fenntartás nélkül a szakszervezetek oldalán áll!” A szocialisták növekvő magabiztosságát az is magyarázza, hogy a szociáldemokraták a velük kötött szövetséggel Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben szalonképessé tették a PDS-t.
A politikai erőviszonyok polarizálodásának iramát a sztrájk további terjedése csak fokozná, a közvélemény-kutató intézetek adatai szerint mindenekelőtt az SPD hátrányára.