Tamási Áron évtizedei a nagyvárosban

Farkaslaka, Székelyudvarhely, Gyulafehérvár, az olasz front Piavénál, Kolozsvár, Amerika, ismét Kolozsvár, majd Budapest: ezeket az állomásokat járta be Tamási Áron, majd élete két utolsó évtizedét a budai Alkotás utcában töltötte. A forgalmas út mellé épült modern ház környezete nagyon különbözik az író bölcsőjétől, Erdélytől. Soha nem szokta meg az itteni életet.

Tamási Áron életének két budapesti állomása nem hozta meg számára azokat az élményeket, amit korábban Erdély jelentett. Pedig abban az időben, amikor Tamási az Alkotás utcába költözött, még a budai körzet is csendesebb, nyugodtabb volt.
Ha a lakás nem is, de az út menti fák erdélyi bolyongásra hívták az írót. 1964-ben naplójegyzetében írja: „Napközben még gondolkozik a köz, hogy menjen-e vagy maradjon, de estére sűrű mogorvasággal mellettünk dönt. Hanem a fák, melyeknek ágain megaludt a pára, nagyon szépek. Kedveznek a képzeletnek. Engem is el-elbillentenek a gyermekkoromba, amikor zúzmarás nagy erdőket is gyakorta láttam.”
Ábel követi írójának útját: a természet világából a városba érkezik, onnan a nagyvilágba jut el. A tapasztalat arra készteti, hogy visszatérjen a természetbe. Tamási Áron Kolozsvár után érkezett a nagyvárosba, Budapestre.
A második világháború után, az ostrom időszakában Bajor Gizi Stromfeld Aurél utcai házában lakott. Ezután az Alkotás utában két évtizedet töltött el, bár soha nem érezte igazán jól itt magát, soha nem szokta meg a felbolydult várost. A ház Kádár Erzsébet írónőé volt. A kitűnő novellista 1946-ban meghalt, és otthonát Tamási Áron kapta meg. A második emeleti lakás kényelmi szempontból tökéletes volt. A két lakószobát elsősorban töménytelen mennyiségű könyvével osztotta meg. A faltól falig polc nem volt elég a sok olvasmány számára, a székeken, az íróasztalon, a biedermeier vitrinen és a kisasztal mellett is könyvek, kéziratok, újságok sorakoztak. Az íróasztal fölé helyezte el édasanyja, Fancsali Márta festményét. A kép alatt mindig volt friss virág és egy gyertya is. Az íróasztala elé került az úgynevezett gondolkodószék, Kristó János csíkkozmási népi faragó mesterműve. A széken Ádám és Éva képmása ártatlanul, egy másik képen pedig bűntudattal telve látható.
Az étkezőben mindig terített asztal állt. Cs. Szabó László a következőket írja vendéglátójáról: „Tamási, mint az illemtudó házigazda, nem prédikál és nem parancsol vendégeinek. De magában elvárja, hogy tudjanak a szemérem, a tisztesség, az igazságérzet és a könyörület törvényeiről. Amelyet ki-ki abban a zárt világban anyjától, rokonaitól s a gyászban és örömben összeszokott szegénységtől tanult.”
Tóbiás Áron szerint Tamási nagyon sajátos munkatempóban alkotott. Órákig csak ült, és fújta a szivarfüstöt. Ilyenkor gondolatban dolgozott, alapozott, vagy éppen csak tisztult a munkához. Máskor meg merengve sétált, nézelődött. Befűzte az írógépet, és négy példányban gyártotta az oldalakat. Egyhuzamban írta a sorokat, gonolatokat, nem javított. – Mielőtt íráshoz ülnék – jegyezte meg egy alkalommal –, a fürdőszobába lépek, s jó alaposan, bő szappanhabbal, kefével kezet mosok. Még akkor is, ha rendes reggeli mosdózásom óta csak a negyedórás kávézás múlt el felőlem.” Tóbiás Áronnak még lehetősége volt arra, hogy Ágota asszonnyal, Tamási utolsó „műhelybeli társával” együtt végigjárja az épphogy megürült Tamási-otthont.
Az író a szalonban kényelmes székeket helyezett el vendégeinek. Mondani sem kell, hogy ezeken is ott felejtett, vagy éppen olvasott könyvek tucatjai sorakoztak. Tóbiás emlékezete szerint itt volt a tízkötetes Erdély öröksége, Kéry Gyula A magyar szabadságharc története napi krónikákban egybeszedete 1899-ből, Kossuth levelei Bem altábornagyhoz, a Háromszék önvédelmi harca, vagy Nagy Sándor volt tüzér főhadnagy emlékezései 1896-ból.
Orbán Balázs Székelyföldről szóló többkötetese hiányzott a gyűjteményből. Tóbiás Áron kölcsönözte ki neki a Szabó Ervin könyvtárból, csak sajnos a könyv hosszú hónapokig az írónál rekedt. A kényelmetlenségről Tóbiás így ír: „A könyvtár kőnyomatos Híradójában nyilvánosan szégyenpadra ültettek bennünket, a két Áront (a beszerzőt meg a védett könyveken évekig kotlót), kijelentvén, hogy senkinek sincsen joga megszegni a könyvtári kölcsönzés nemzetközileg is megszabott szabályait…”
A könyvek között számos ajánlás is olvasható. Illyés Gyula: „Köszönettel a vigaszért, a biztatásért, ami épp nagyon jókor jött és testvéri szeretettel gondolok a farkaslakaiakra, 1963”. Kodolányi János az Új ég, új földben ezt írta: „Tamási Áronnak öröktől fogva, mindörökké együtt. János”. Ajánlást írt társának is: „Ágotámnak, kedves madaramnak, szívemből ajánlom ezt a Vadrózsa ága című könyvemet, melyet neki mondtam tollba. Áron; 1966. április 19.” Az Alkotás utca 51/B alatt tábla is őrzi az író emlékét.