Ennek csak részben oka, hogy az egész világon gyengélkedik a távközlés, és csökkent az itteni piac utáni érdeklődés azokban a társaságokban, amelyek az alternatívok, a Matáv interurbán és nemzetközi távhívásban meglévő dominanciája ellen fellépni tudók mögött vannak. Hiszen láttuk, hogy a Pantel először megpróbált megegyezni a Matávval hálózataik technikai összekapcsolásában és az elszámolásban, egymás hálózatának igénybevételének költségeiben a hívások lebonyolításakor. Aztán láttuk, hogy a Pantel a Hírközlési Döntőbizottsághoz (HDB) fordul, mert a Matáv a referenciaszerződés hatósági elfogadásához köti a szerződéskötést. Végül sikerült megegyezniük, de hónapokkal a törvény hatálybalépése, a liberalizáció elvi kezdete után. Az eTelnek pedig első a szerződés, amit követ a technikai megoldás, és csak ha kipróbálták, működik a rendszer, akkor lehet meghirdetni a szolgáltatást. De a V-fonnak megvan az összekapcsolási szerződése, mégsem fogott éles árversenybe…
Áprilisban a Hírközlési Döntőbizottsághoz fordult az Inter.net Magyarország Kft., mert a Matáv nem hajlandó átadni az internetes hívásokból befolyó bevételnek jogszabályok szerint őt illető részét. A vita arról folyik, sikerül-e a kiépített számlázási rendszerrel, kitűnő fogyasztásmérő lehetőségekkel rendelkező Matávnak arra kényszerítenie az internetszolgáltatókat, hogy ők számlázzanak, és ők utalják át neki az — egyébként a bevétel nagyobb részét kitevő — telefonhívásra eső részt. A döntőbizottság korábbi elvi állásfoglalásában már kimondta, hogy eltérő megállapodás hiányában a Matávnak kell számláznia, a telefontársaság azonban nem ért egyet az elvi döntéssel. A számlázást csak június elsejéig vállalja — jelentette be márciusban —, és az ügyben kész bírósághoz fordulni. Ha az inter.net megkeresésére olyan határozat születik, hogy a Matáv köteles beszedni és átutalni a díj internethasználatra eső részét, az már akkor is kötelező érvényű, ha a Matáv valóban bírósághoz fordul.
Szintén áprilisban megszületett az első döntés a hálózatok összekapcsolása ügyében. Az eTel Magyarországnak sikerült összekapcsolási szerződést kötnie a Pannon GSM-mel, a Matáv viszont elutasította 2002. január 22-én benyújtott összekapcsolási ajánlatát azzal, hogy a referencia összekapcsolási ajánlat (RIO) elfogadásáig nem tárgyal. A HDB az eTel panaszára határozatot hozott arról, hogy a Matávnak fennáll a szerződéskötési kötelezettsége, és egyben kötelezte az igazgatási szolgáltatási díj és az eljárás költségeinek megtérítésére. Az összekapcsolási szerződésben egyrészt technikai megállapodás van arról, hogy a két telefontársaság hol és hogyan adja át egymásnak a hívásokat, másrészt rendelkezés arról, hogy mennyit fizetnek egymásnak a hívásoknak a másik hálózatán való áthaladásáért. Tényleges piacnyitásról az útvonalakat biztosító szolgáltatók közötti, szerződésen alapuló szabad jeláramlás — beszéd, adat stb. — nélkül nem beszélhetünk. E tekintetben megnyílt az út az előfizetői hurkok megosztása előtt, a HDB elfogadta a Matáv erre vonatkozó referenciaajánlatát. Itt az előrelépést azonban a jogi szabályozás gátolja: előírás szerint akkor kérheti egy versenytárs azt, hogy egy előfizetőt átadjon neki a Matáv, ha felmutat egy előszerződést. Minden egyes esetben külön egyet. Az alternatív szolgáltatónak viszont az lenne az érdeke, hogy ha egy körzetre megköti a Matávval az összekapcsolási szerződést, ott kapja meg a technikai lehetőséget, és ezután foghasson hozzá az ügyfelek átcsábításához. A piacnyitás logikus sorrendje amúgy is az, hogy először a nemzetközi — ez nagyjából megtörtént az IP-telefónia két évvel ezelőtti engedélyezésével —, aztán a helyközi piacon alakul ki verseny, és csak ezt követően, amikor már lehet számítani az emberek tájékozottságára, akkor érdemes fellépni az előfizetői hurok megosztását igénylő szolgáltatásokkal. A folyamat mindenesetre zajlik, egyelőre inkább a tárgyalókban, mint a piacon, de egyszer talán oda is elér a liberalizációs hullám. Törő Csaba, a Pantel vezérigazgatója Diószegi Józsefnek adott nyilatkozatában nem rejtette véka alá csalódottságát:
„A nyugat-európai országokban lezajlott folyamatokhoz képest Magyarországon nehézkesen indult a távközlési piacnyitás. Ma már elmondható, hogy a törvény szerinti elvi határidő pillanatában, azaz 2001. december 23-án semmi sem történt. Valójában január 23. után kezdődhetett volna el a folyamat — hisz december végétől számított harminc nap után kaphatták meg a szolgáltatók a különböző engedélyeket —, ám azóta sem történt lényegi előrelépés a liberalizáció terén. Az elmúlt hónapokban leginkább a jogszabály-értelmezéssel voltak elfoglalva az érintettek…”
A liberalizálás lassúságának, lehetséges okairól, a mai helyzethez vezető folyamatról kérdeztük az hírközlési törvény parlamenti elfogadásának egyéves jubileuma közeledtével dr. Simándi Andreát, a Berecz & Andrékó Linklaters ügyvédi iroda vezető jogászát.
— Mióta foglalkozik a magyarországi távközlési liberalizációval?
— 2000 második felétől mélyedtem el a témában, akkor jöttek az első megkeresések külföldi vállalkozásoktól, amelyeket érdekeltek az itteni lehetőségek. Ugyan ekkor már folyamatban volt a távközlési liberalizációhoz szükséges jogszabályok előkészítése, de még semmi sem volt végleges. Szinte a parlamenti szavazásig, egészen az utolsó pillanatig láthattuk lényeges kérdések változásait. Tavaly, egészen az hírközlési törvény hatálybalépéséig, számos külföldi társaság igyekezett gyorsan még ilyen-olyan engedélyeket, pozíciókat szerezni a magyar piacon, felkészülni a deklaráltan infrastruktúra alapú versenyszabályozásra. A mi feladatunk az volt, hogy feltárjuk ezen befektetők számára a jogi helyzetet, segítsünk annak eldöntésében, hogy mikor a legideálisabb belépni a piacra.
— Korábban is volt távközlési ügyfelük?
— Az iroda 1999-ben alakult, és éppen ebben az időszakban forrósodott fel a levegő a hírközlési törvény körül. Rendkívül tanulságos volt végigkövetni ezt a folyamatot, figyelni a várakozásokat, ki miben reménykedik. Sokan hitték azt — ma már látjuk, hogy alaptalanul —, hogy itt hirtelen óriási piac lesz, hatalmas változásokkal. Arra is számítottak nyugati cégek, hogy vannak, akik hajlandók áldozni a magas színvonalú szolgáltatásra. Nekik sajnos meg kellett érteniük, hogy ez kevéssé várható: még vagy tíz évig inkább az árak, mint a minőség alapján döntenek Magyarországon az emberek. Ők tehát elszámították volna magukat, ha befektetnek.
— Tud erre példát mondani?
— Konkrét példát az ügyvédi titoktartás miatt nem, de a mobiltávközlésben az utóbbi időben számtalan cég keresi a killer applicationt, azaz azt a szolgáltatást, amely olyan minőségi áttörést hoz, amelyért nagyon sokan hajlandók sokat is fizetni. Ezen a területen tehát lehetnek ötletek. Számtalan ügyfelünk döntött első körben a nagykereskedő-szolgáltatóként történő piacra lépés mellett, hiszen a kezdetektől fogva mindenki előtt világos volt, hogy a verseny először nem a lakossági piacon indul be, hanem a vállalatoknál, és ott jelentős szerephez juthatnak a viszonteladók. Ennek kapcsán számos cégnek intéztünk például bérelt vonalra vagy úgynevezett sötét üvegszálra vonatkozó bérleti szerződéseket. A pozíciószerzési láz eltartott vagy fél évig, különösen nagy volt a mozgás a törvény megszavazása és hatálybalépése között eltelt fél év alatt.
— A szolgáltatók részéről tehát volt egy várakozás. Mit látott a fogyasztók, a vállalatok és különösen a lakossági részéről?
— A törvény hatálybalépése előtti hónapokban mind a jogalkotó, mind a hatóság, vagyis a parlament és a Hírközlési Felügyelet igyekezett tudatosítani, hogy változás készülődik. Ez óhatatlanul várakozásokat keltett a lakosságban, ami azt követően, hogy a drámai változások elmaradtak, alábbhagyott. Tanulságos volt, hogy a liberalizációs folyamat minden szereplője — mind vállalati, mind hatósági oldalról — a nyitottságát hangsúlyozta, majd a Matáv egyszer csak kijelentette, hogy másként értelmezi a törvényt, és nem tekinti kötelezőnek a Hírközlési Döntőbizottság állásfoglalását az összekapcsolás referenciaszerződés nélkül is kötelező voltáról. Az volt az a pillanat, amikor mindenkinek le kellett szállnia a földre. A korábbi ködös várakozások helyére lépett a szürke valóság: kirobbantak a konkrét csaták, a folyamat megfoghatóbb lett. Egyértelműen körvonalazódik, hogy egy-egy pályán kik az ellenérdekű felek, és mi ott a tét. Nézhetjük akár a mobilról vezetékesre való hívás végződtetési díját, legyen szó az internetes telefonhívás áráról és a megosztásáról, kirajzolódik a piacot uralók és az oda betörni akarók köre. Miközben van az egésznek egy olyan aspektusa is, ami sokakban még mindig nem tudatosodott. A távközlésben nagyon sok volt a nyugat-európai és a magyar piacnyitás között eltelt négy év. Átrendeződött a piac, nálunk is több már a mobil-előfizető, mint a vezetékes, sőt lehet külföldre mobiltelefonról olcsóbban telefonálni, mint vezetékesről! Ugyanakkor ez a liberalizálás, amiről beszélünk, csak a vezetékes telefonszolgáltatásra vonatkozik, a mobilkoncessziók szinte teljes érintetlenül hagyásával. Volt ugyan szó a törvény előkészítésekor a virtuális mobilszolgáltatás szorgalmazásáról, de az ezzel kapcsolatos törekvéseket végül a mobilszolgáltatóknak sikerült visszaverniük. Ha tehát Magyarországon is elindul az a folyamat, ami Skandináviában már kialakult tendencia, hogy a lakosság teljesen áttér a mobiltelefóniára, és emiatt le is mondják az emberek a vezetékes előfizetést, akkor oda jutunk, hogy a liberalizálás, ami Nyugat-Európában bővülő piac mellett zajlott, nálunk szűkülőre vonatkozhat. Több lett az eszkimó, de kevesebb a fóka. Ezért, az előfizetők elcsábításának veszélye miatt éleződött ki a vita a mobil—vezetékes végződtetés áráról, amin egyébként Nyugat-Európában ugyanígy vitatkoznak.
— A piac gyors átalakulása csak fontosabbá teszi a kérdést: lehetett volna-e a folyamat gyorsabb, és lehetne-e jobb a még mindig nem teljesen kialakult jogi környezet?
— Igen, lehetne. Sok toporgás, egy helyben járás után nagyjából 2001 elején húzott bele a kodifikátor a törvény megalkotásába. De maga az hírközlési törvény végül még így is egy jól sikerült jogszabály. Nem maradt viszont idő — vagy energia — a rendeletek megalkotására, amit sajnos az utolsó pillanatra hagytak. Márpedig egy ilyen bonyolult folyamatban, mint egy egész iparág liberalizálása, sarkalatos kérdés, mi hogyan lesz, kinek mi a teendője benne. A törvény napi jelentőséggel bíró eljárási részletszabályokat utal rendeleti szintre, és ezeket a rendeleteket késve, nagyon lassan hozták meg. Nem lett volna szabad, hogy a hatálybalépés előtti napokban (!) fogadjanak el tízesével rendeleteket, hogy még mindig, fél évvel a hatálybalépés után is legyenek hiányzó rendeletek. Ráadásul az elfogadott rendeletek egyes rendelkezései már az elfogadásuk pillanatában értelmezési nehézségeket vetettek fel, és emiatt erősen vitathatóak. Ez azért nem szerencsés, mert végeláthatatlan vitákra ad lehetőséget a pozícióját megtartani vágyó régi és a pozíciót szerző új piaci szereplő között. Abban tehát, hogy még mindig nem pezsdül a piac, legalább részben benne vannak az időbeli és tartalmi kodifikációs elmaradások. Minden szolgáltató védi a saját érdekeit, és még ha tökéletesre sikerült volna is a jogszabályi háttér, akkor sem szakították volna át a korlátot két nappal a hatálybalépés után a távközlési cégek a lakossági piacon, de azért akkor ma már előbbre tartanánk.
— Mi lehet az oka annak, hogy nem készültek időben és jó rendeletek? Lehet-e a távközlési liberalizáció történetéből következtetést levonni arra, hogy mi lesz, ha csatlakozunk az Európai Unióhoz?
— A távközlés esetében a gondok okát abban látom, hogy hiányzik a követhető, tökéletesen működő modell. Nézzük Angliát: ott jóval régebben, Európában az elsők között liberalizálták a távközlést, de a hatóság ma is naponta ad ki állásfoglalásokat, tart konzultációt a meghatározó piaci szereplőkkel arról, mit hogyan kellene csinálni. Értelmezi a keretszabályokat, irányítja a piaci szereplőket, kötelezettségeket állapít meg elsősorban a British Telecom számára, amit az aztán vagy betart, vagy nem. Ezt mindenhol tanulják. Türelmesnek kell lennünk a jogalkotókkal és a hatóságokkal szemben, hiszen ez egy nagyon fiatal jogterület, nincsenek több száz éves gyökerei. A magyar Polgári törvénykönyv 1959 óta hatályos, és a jogászok a mai napig folyamatosan értelmezik, csiszolgatják, pedig a gyökerei egészen a római jogig visszavezethetőek. Várni kell, és lassan kialakul, kiforrja magát az új helyzetnek megfelelő jogi környezet.
— De vajon levonható-e általános következtetés abból, ami egy ilyen viszonylag szűk joganyag megteremtése körül történt? Mi lesz azzal a sok ezer rendelettel, amit az EU-csatlakozáskor még meg kell hozni, sőt alkalmazni is kell majd? Hogyan kerül át a gyakorlatba a miénktől eltérő emberi viszonyok között kialakult joganyag? A távközlés esetében végtelen szerencse, hogy a felügyelet és a hatóság, élén Frischmann Gáborral áll a vártán, érzi a helyét, és valóban a köz javára igyekszik teszi a dolgát. De mi lesz a többi területen?
— Ez óriási kérdése a csatlakozásnak, a gyakorlat. Mert hogy miben áll a harmonizáció, a joganyag egységesítése, ha tetszik europaizálása, és mi az, amiben haladékot kapunk, mindez többé-kevésbé le van fektetve a csatlakozási tárgyalások aláírt fejezeteiben. De a gyakorlatba való átültetés minden jogterületen fájdalmas folyamat lesz. Csak abban lehet reménykedni, hogy politikai szinten megfontolt és óvatos vállalások születnek, és az ország nem vállalja el, hogy olyan tömegben és gyorsasággal fogad el, változtat meg jogszabályokat, ültet át a gyakorlatba eddig nem létezett jogintézményeket, ahogy azt lehetetlen végrehajtani. Minden egyes alkalommal — és ez átvezet tárgyalási, politikai síkra — vizsgálni kell, hogy Magyarország milyen feltételekkel tud csatlakozni az Európai Unióhoz, a jogi csomagban mit tudunk vállalni, és az mennyire lesz teljesíthető. Bármilyen politikai hatalom van döntési pozícióban, olyan vállalásokat szabad csak tennie, amik teljesíthetők, és erre van is lehetősége, hiszen ezek szerződések, amelyek két fél között jönnek létre. Van tehát veszély, de kezelhető, igaz, nem jogi, hanem elsősorban politikai síkon.
— 2000 második felében azért kezdett a távközlési liberalizációval foglalkozni, mert jöttek az ügyfelek. Megvannak még?
— Mindenki megmaradt, de egyelőre keresi a helyét. Van, amelyik hetenként jön egy új ötlettel, ezt lehetne-e, azt lehetne-e. A többiek várják, hogy tisztuljon a helyzet, nem állnak elő új ötletekkel. De minden ügyfelünk optimista, reménykedik benne, hogy a távközlés az egész világon magához tér, és lehetőségek n
Marco Rubio
Fontos üzenetet küldött a magyaroknak Marco Rubio a nemzeti ünnep alkalmából
