Tisztelt Szerkesztőség!

Ki temeti be a lövészárkokat?
Kovács László kinevezett külügyminiszter úr bizonyosan nem. A 2002. május 27-i Nap-kelte Kereszttűz című rovatában számomra bebizonyította, hogy a megbékélésről és a lövészárkok betemetéséről szóló hangos ígéretek csak szólamok maradtak, és ismét kezdődik az ellenzék szisztematikus lejáratása. De felteszem a kérdést: miért van erre szükségük a győzteseknek? Miért nem fújják ki magukat, és dőlnek hátra, ha csak egy rövid időre is? Nem teljes talán a győzelmi mámoruk? Nem velük az ország? Ez itt a baj? Rádöbbentek, hogy nincs velük az ország. Legalábbis úgy 2,8 millió ember biztosan nem. A szemük félelmet tükröz, és azt látom, hogy nem is a számszerű tények izgatják őket, sokkal inkább az, hogy ma Magyarországon majdnem hárommillió ember van, aki tudja, mit akar, és azt is tudja, hogy mit nem akar. Az előző három választáson minden esetben leszavazták az aktuális kormányt. Most meg itt van ez a rengeteg ember, aki végig kiállt a polgári demokrácia mellett, az Orbán-kormány mellett. A XXI. századi Európában ennyi embert már nem lehet megfélemlíteni, elhallgattatni. Ezért aggódnak most a győztesek, Kováccsal az élen.
Kovács László a Nap-keltében megszokta az újságírói „csontig benyalok” kérdéseket, és most teljesen kiborította, hogy van ott egy colos, nyegle tollforgató, aki kellemetlen kérdésekkel meri őt zaklatni. Az általa gyakorta hangoztatott európai demokráciákban egy valamirevaló politikus kitartóan állná a sarat az ellenzéket képviselő újságírók kérdéseivel szemben (is). Ő azonban hisztérikusan kioktatta az újságírót, hogy ő itt vendég, és ezen az alapon megilleti az az udvariasság, amely szerint csak a neki tetsző kérdéseket firtassák. Sajnos elfelejtette a rovat címét, amelybe meghívták (Kereszttűz). De Kovács saját szavait is elfelejtette, amiket még a választások előtt naponta hangoztatott az ellenzéki sajtó az ellenzéki oldal megszólalási jogaival kapcsolatban. Egyébként a kellemetlen kérdésre egyáltalán nem válaszolt, úgy viselkedett, mintha fel sem tették volna. Nevezetesen azt, hogy mit szól az újságok többségének határozottan baloldali beállítottságához, és hogy az Orbán-kormány nézeteinek nyilvánosságra hozatalában szinte csak a közszolgálati televízió, a napilapok közül egyedül a Magyar Nemzet képviselte érdekeit és értékeit. Kovács László erre nem válaszolt. Ilyen hát egy európai politikus. Arra a kérdésre válaszol, amelyik tetszik neki. Az a baj, hogy ezt hagyják. És azok, akik Orbán Viktort annyit leckéztették médiaügyekben!
A lövészárok-mélyásás jegyében Kovács miniszter úr szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy tisztességes (sic!) újságíró csak baloldali lehet. Ezzel azt akarta mondani, hogy a jobboldaliak egyszerűen gazemberek. Így nemcsak a jobboldalinak nevezett újságírókat sértette vérig, hanem azok népes olvasótáborát is. Az okfejtést folytatva olyan következtetésre kell jutnom, hogy ha Kovács szerint csak a baloldali eszméket vallók tisztességesek, akkor ebből egyértelműen következik, hogy a másképp gondolkozók tisztességtelenek. Márpedig ha a választási eredményt nézzük, akkor az derül ki, hogy az ország majdnem fele tisztességtelen ember. Ha Orbán Viktor kettéosztotta a nemzetet – ami persze butaság –, most leendő külügyminiszterünk még egyértelműbben megnyilatkozott e téren.
Még egy aprócska észrevétel: Kovács László egyfolytában a szociáldemokrata értékrend szerinti politizálás mellett kardoskodik. Egy igaz szociáldemokrata, mivel nevében ott a demokrácia szó, nem nyilatkozhatna ilyeténképpen. Be kell látnom, hogy Kovács eszmerendszere egy másik párt módszertanából táplálkozik, nevezetesen abból a pártéból, amelyikben nevelkedett és szívta magába anyatejként az ideológiát. Annak a pártnak az eszmerendszere oly távol állt a szociáldemokráciától, hogy lábbal tiporta az emberi jogokat, semmibe vette a demokráciát, gyökerestől kitépte a magyar szociáldemokrácia sarját történelmünkből. Ezért nehéz elhinnem, hogy Kovács László hiteles politikus lenne. És addig is, ha megkérhetném, engem ne képviseljen külföldön senki előtt!
Szathmáry Ferenc Győrújbarát

A nemzet ingyennapszámosai

Hazánkban több mint hárommillió ember él, aki még ismerte a táncdalfesztiválok hangulatát és szép, dallamos számait. Ők nagyon nehezen tudják elviselni a mai „modern” zenék dallamtalan, szövegtelen, lélektelen zaját. Valósággal felüdülés számunkra, ha néha egy-egy rádió vagy televízió hagyományos magyar zenét, operettmuzsikát, magyar nótát, régi slágereket sugároz. Akik tehetik, felkeresik a kerületek mostoha körülmények között működő nótaköreit, hogy régi kedves dalaik bűvkörében kikapcsolódjanak. Nekik abban a szerencsében is részük van, hogy néhány szép, új számot is megismerhetnek. Hál’ istennek, még él Magyarországon néhány jó szövegíró és zeneszerző, aki remek szaktudással ír szebbnél szebb műveket, a hallgatóság gyönyörködtetésére. A kultúra illetékesei azonban már évtizedek óta elzárkóznak a hagyományos magyar könnyűzene támogatásától. A múlt év decemberében ugyan Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter egy fórumon elismerte, hogy ez a műfaj a hazai zenekultúra szerves része, és szükség van rá. Azért tartotta ezt fontosnak, mert a külföldről érkező turisták igénylik a szép magyar dalokat és hozzá az elengedhetetlen cigánymuzsikát. Megígérte, hogy a jövőben valóban támogatást nyújt a műfaj művelőinek. A történelem vihara, a választások eredménye ezt a lehetőséget is elsodorta. Pedig erre a támogatásra valóban nagy szükség lenne. Az énekesek és a szerzők ma a nemzet ingyennapszámosai. A súlyos anyagi gondokkal küzdő klubok ugyanis az énekeseknek nem tudnak fizetni. A terembér, a zenész honoráriuma és egyéb járulékos költségek a legtöbb rendezvényt ráfizetésessé teszik. Nem jut a szerzői jogdíj befizetésére sem. Így a szerzők sem kapják meg járandóságukat. Reklamálni nem akarnak, mert így legalább valahol bemutathatják műveiket. Ez a helyzet azonban tarthatatlan. Hiszen mind a szerzőknek, mind az énekeseknek jelentős költségeik vannak. A Szerzői Jogvédő Hivatal minden bejelentett mű után több mint ötszáz forintos nyilvántartási díjat kér a szerzőktől. Egy kottalap másolása pedig már az olcsóbb helyeken is eléri a húsz forintot. Ebből pedig százas nagyságrendben kell szétosztani az énekesek között, hogy az új szám ismertté váljon. Az énekesek utazási költségei, ruhák, alkalmi frizurák, a smink is jelentős költséget emésztenek fel.
Mindez ellenszolgáltatás nélkül történik. Hiszen ha lenne is pénze a kluboknak, törvényes lehetőségük nincs még arra sem, hogy a jórészt amatőr, de mégis kiváló művészek önköltségét megtérítsék. Felháborító az a tény is, hogy míg egy vidéki gazdálkodó jövedelme hárommillió forintig adómentes, a művészek, írók legcsekélyebb honoráriumára is jelentős adót vetnek ki. Ez egyértelműen bizonyítja a hazai művészetek megbecsülésének hiányát. Ha ez így folytatódik, akkor a hazai művészek hamarosan leteszik a lantot.
Turán Sándor Budapest

Válasz a címkézésekre, mocskolódásokra
Szeretném az újonnan megalakult kormányt és szimpatizánsait felvilágosítani és egyben megnyugtatni. Mi, akik a Kossuth téren és a Március 15-e téren, a Duna-parton és a város különböző pontjain voltunk, zömében semmilyen párthoz nem tartozunk.
Felforgatók, fasiszták nem vagyunk. Becsülettel helytálltunk ott, ahová az élet állított. Nem voltunk álbetegek, táppénzen nem szórakoztunk, becsületes munkára neveltük gyermekeinket, unokáinkat. Önérzetességre, önbecsülésre, hazaszeretetre és valós magyar történelemre. Mi a valóságot tanítottuk, mert ez vált a feladatunkká. Vegyék tudomásul, hogy utódaink se lehetnek Hitler-jugendek, sem Sztálin-ifjak. Velünk együtt ők becsületes magyar állampolgárok, akiknek van jövőképük, életcéljuk, nem szenvednek amnéziában. Mindannyian önálló gondolkodásra vagyunk képesek.
Nem szorulunk arra, hogy mások a saját gondolatukat ültessék belénk. Megválogatjuk, mit hallgatunk és mit olvasunk. Minket nem Orbán Viktor miniszterelnök heccelt fel, ahogy azt egyesek hinni szeretnék. Jóval az ott elhangzottak előtt megfogalmazódtak azok a gondolatok mindannyiunkban. A saját gondolatainkat hallottuk vissza. Hagyják abba a sárdobálást, a pénzek elfecsérelésére célzó megjegyzéseket! Egyszer az életben nézzenek magukba, gondoljanak az 1994–1998 közti időre. Talán rájönnek arra: bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű. Mi sok mindent megbocsátunk, de semmit nem felejtünk. Orbán Viktor volt miniszterelnök urat arra kérem, továbbra is az utcán politizáljon. Bár előbb kezdte volna! Úgy gondolom, amíg az utcán lesz, addig a mi Viktorunk marad. Ha a szocialista befolyás alatt álló napilapokon és televíziókon keresztül szól hozzánk, akkor azok érdekeit képviseli, nem a polgári jobboldal érdekeit. Bármi jön, elviseljük, ami nem azonos az elfogadással. Végre oszoljanak el a félelmek, mert egy demokrata nem fél.
Másrészt tőlünk senkinek nem kell félnie. Minket sem jobbra, sem balra nem lehet elvinni. Soha nem voltunk eladhatók, nem is leszünk. Egy tál gulyásért nem adjuk a magyar jövőt. Mindenki tudja, mindenki annyit ér, amennyiért adja magát. Tehát ha az új kormány fél valakiktől, akkor azokat azok között keresse, akik megválasztották. Mi őszintén kívánjuk, hogy úgy vezessék az országot, hogy a négy évet kitölthessék.
1947-től gondoskodtak arról, hogy a magyar népet leszoktassák a gondolkodásról. Nem ítélem el azokat, akiknél ez sikerrel járt.
A gondolatok néha nagyon tudnak fájni, de inkább a fájdalmat viseljük el, mert az is jobb a tunyaságnál, a minden mindegynél. Az agy, ha nem használják, elcsökevényesedik. Kik akarhatják ezt? Akiket a feledékenység szélére sodortak, gondolom, még kigyógyítják. Nem kell hozzá Orbán Viktor beavatkozása, elég Medgyessy Péter miniszterelnök úr szíves közreműködése. Mindenesetre bízom abban, hogy egy polgári Magyarországot épít, amit ígért, megtartja, nem a tőke összefonódásán fáradozik, amiből a finánctőke keletkezik.
Özv. Wodzinsky Lászlóné pedagógus, budapesti kisnyugdíjas
*
Dr. PÉCSVÁRADY FERENC (Budapest): A Magyar Nemzet 2002. május 12-i, szombati száma mellékletében A mozi nemzeti archívuma, Örök Mozgó címen Hanthy Kinga cikkében a következő szerepel: „Nádasdy Kálmán 1949-ben készítette az első magyar színes filmet, a Ludas Matyit. Mivel a kópia az évek során elvesztette színét, csak számítógéppel lehet újraéleszteni az eredeti árnyalatokat. A film felújítása azonban nagy anyagi terhet ró a Magyar Nemzeti Filmarchívumra.” Valóban Nádasdy Kálmán volt a film egyik rendezője. Az igazság az, hogy közösen rendezték Ranódy László Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művésszel. Mivel Ranódy László 20 éve halott, nem tud helyesbítést kérni. Ezért sokak nevében arra kérjük, hogy tegyék meg a kiegészítést, annál inkább is, mert köztudomású, hogy Ranódy (az Árvácska, az Aranyoskám, a Pacsirta stb. alkotója) közös és egyenrangú rendezője volt a Ludas Matyinak.
*
KERCSÁCS POLETT (Gyöngyös): Azért ragadtam tollat, mert reagálni szeretnék a Csak nyugodtan! című írásra (MN, május 24.). A levél írója azt mondja, hogy a Fidesz– MDF nem viselkedhet másként, mint ahogy eddig tette. Én örülök annak, hogy egyre több kemény bírálatot hallok a jobboldal részéről (végre felvették a bokszkesztyűt!). Nem azt mondom, hogy nekünk is fröcsögnünk kell a gyűlölettől, mert az tényleg nem méltó hozzánk. De igenis kíméletlenül számon kell kérni a baloldal ígéreteit és tetteit. Az MSZP és az SZDSZ – vagy ahogy most hívják magukat, a nemzeti közép koalíciója –, valamint a tele szájjal fasisztázó baloldali értelmiség és fórumai ugyanis azt hiszik, hogy mindent büntetlenül megtehetnek, és ha valakinek mások a nézetei, az rögtön nacionalista, antiszemita és még sorolhatnám.
*
TAKÁCS ANDRÁS (Történelmi Szociáldemokrata Párt): Löffler Tibor A félelemkeltés pszichózisa című (MN, 2002. május 22-i) cikkében az alábbi mondat szerepelt: „A Szociáldemokrata Pártot a nagyvállalkozó Kapolyi László vezeti, aki a pártállami nómenklatúrához tartozott.” Kapolyi László a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke, ezért a szerző állítása téves. A történelmi jogfolytonossággal bíró Szociáldemokrata Párt (1939-ben módosult a név MSZDP-ről SZDP-re) 1989-ben szerveződött újjá, de éppenséggel a kommunista nómenklatúra teljes kizárásának az igényével. A „történelmi” Szociáldemokrata Párt tiszteletbeli elnöke Nagy Ernő, társelnöke Akhinszky Gyula, ügyvezető elnöke Sztankovánszki Tibor.
*
K. LINCZMÁJER KATALIN (Budapest): Hír a Magyar Nemzet május 23-i számából: A Nemzeti Színház művészeti vezetőjének Verebes Istvánt kérték fel. Verebes István politikailag, morálisan, művészileg szélsőségesen elkötelezett ember, aki saját elhatározásából, kényszer nélkül vállalta el a Heti hetes című tévéműsorban a közreműködést, s döntő szerepe volt a műsor stílusának, durva hangnemének kialakításában. Egy demokratikus államban az ilyen szerepvállaláshoz mindenkinek joga van, de vállalnia kell az ezzel járó megméretést is. Az megengedhetetlen, hogy egy ilyen szélsőségesen politizáló, elfogadhatatlan stílusú és hangvételű műsornak a vezető szereplője szóba kerülhessen a Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként. Ez felháborító! A Heti hetes című műsor hétről hétre több tízezer nézőjének ízlésvilágát, morális ítélőképességét rombolja. A Nemzeti Színház művészeti feladatának a semmibevételét, kigúnyolását jelenti Verebes személyének pusztán a felvetése is, s egyben sérti több millió magyar állampolgár nemzeti érzését.
*
DOBAI MIKLÓS (Budapest): A Medgyessy-kormány még meg sem alakult, de a miniszterelnök máris közölte, hogy nem fog beköltözni a Béla király úti hivatalos miniszterelnöki rezidenciába. Ezt a színjátékot annak idején, 1994-ben Horn Gyula is el akarta játszani, mert úgy ítélte meg, hogy hozzá miniszterelnökként jobban illik az az attitűd, hogy reggelente babos kendővel a fején leviszi a szemetet a kukához, mintsem a miniszterelnöki rezidencia lakója legyen. Medgyessy máris százmillió forinttal kívánja megrövidíteni a közpénzeket, ugyanis szakértői vélemény szerint ennyibe kerül majd a golyóálló ablakok, figyelőkamerák, biztonsági ajtók felszerelése, valamint az éjjel-nappal rá vigyázó biztonsági emberek odatelepítése, holott mindez a Béla király úti rezidencián már adott. Nem hagy nyugodni az a kérdés sem, hogy Medgyessy Péter mandátumának lejárta után mi történik a most felszerelendő méregdrága szuperbiztonsági berendezésekkel: ott maradnak, növelve az amúgy sem szegényesnek látszó bankárlak értékét, vagy leszerelésük és leselejtezésük tovább fogja apasztani az államkasszát, amely végül is mindannyiunk pénze. Nagyon remélem, hogy ez a kérdés hamarosan nem csak olvasói levél formájában fogalmazódik meg.
***
Kedves olvasók!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem